Egy új félvezetőgyártó üzemet biztosan épít az Intel, de lehet, hogy rögtön kettő alapkövét is lerakja. Ez pedig legalábbis annak a jele, hogy a világ legnagyobb chipgyártója optimista az iparág jövőjével kapcsolatban, és jelentős keresletnövekedésre számít. Egy fab építése ugyanis nagyjából 3-4 milliárd dollárba kerül – ennek nagy része a rendkívül precíz gyártóberendezésekre megy el –, ráadásul a korszerű technológiák alkalmazásának köszönhetően egy ilyen üzem kapacitása többszöröse egy korábbi generációs gyárnak.
Amint a vállalat tegnap bejelentette, 3 milliárd dolláros beruházással új processzorgyártó üzemet épít az arizonai Chandlerben. A Fab 32 névre keresztelt létesítményben a tervek szerint a sorozatgyártás 2007 második félévében indulhat be, kezdetben 45 nanométer csíkszélességű technológiával. A helyszín kiválasztásában jelentős szerepet játszott, hogy Arizona állam nemrég új befektetésösztönző adókedvezményeket vezetett be. A Fab 32 1000 új munkahelyet teremt.
Hol lesz a következő?
A vállalat ugyanakkor egyelőre nem kívánt nyilatkozni azokról az esetleges külföldi gyárberuházásokról, melyekért több ország, köztük India és Izrael is verseng. A dolog aktualitását az adja, hogy Ariel Sharon izraeli kormányfő vasárnap – egy Craig Barrett Intel-elnökkel folytatott beszélgetésre hivatkozva – tényként közölte: a chipgyártó négymilliárd dolláros üzemet épít az ország déli részén, Kiryat Gatban. Az új fab közvetlenül kétezer alkalmazottat foglalkoztat majd, de közvetetten további kétezer munkahely teremtését teszi lehetővé. Az izraeli állam 525 millió dollárral járul hozzá a beruházáshoz, és az Intelnek a támogatás felvétele után öt éven belül kell felépítenie a gyárat – állította Sharon.
Egy írországi üzem, a Fab 24 Leixlipben
Az Intel ezt nem erősítette meg, de – ha valóban tervben van egy újabb óriásberuházás – a döntés nem lenne meglepő. Az amerikai félvezetőgyártónak ugyanis már van két gyára Izraelben, az egyik az új üzem tervezett helyszínének közelében, a másik pedig Jeruzsálemben. Az Izraelben a gyárainak üzemeltetésén túl kutatási tevékenységet is végző Intel összesen 5400 alkalmazottat foglalkoztat az országban, valamivel több mint hat százalékát a cég összes, 85 ezer alkalmazottjának. Tavaly az Intel izraeli leányvállalata 1,2 milliárd dollár értékben exportált termékeket.
Ugyanakkor az is tény, hogy a politikusok kifejezetten szeretik már a végleges megállapodások megszületése előtt bejelenteni az ilyen volumenű beruházásokat, holott a tárgyalások akár zátonyra is futhatnak. Június elején az indiai informatikai miniszter kürtölte világgá, hogy az Intel 400 millió dolláros beruházással processzortesztelő és -tokozó üzemet létesít az országban. Ezért a befektetésért India Kínával és Vietnammal verseng, és a vállalat hivatalosan a mai napig nem hirdetett győztest.
Makó Jeruzsálemtől
Craig Barrett márciusban – akkor még a cég első embereként – hazánkba is ellátogatott, és találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is. Ám mint kiderült, az Intel Magyarországon nem tervez beruházásokat.