A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) másodfokon elutasította a negyedik mobilszolgáltató piacra lépését célzó pályázat lezárásával kapcsolatban beérkezett fellebbezéseket és helybenhagyta az elsőfokú végzést, áll a hivatal sajtóközleményében. Emlékeztetőül: a negyedik mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tevő pályázati eljárást az NHH március 16-án szüntette meg.
A pályázaton anno a Digi Kft., a DreamCom Távközlési Kft., a Mobinet Távközlési Projekt Kft. és az Invitel Távközlési Zrt. vett részt, közülük az első három adott be fellebbezést az elsőfokú végzés ellen. A pályázók elsősorban azt vitatták, hogy a hivatalnak jogában állt-e végzéssel lezárni a pályázatot. A másodfokú hatóság szerint az elsőfokú döntés jogszerű volt és a fellebbezések nem voltak kellően megalapozottak.
Az elsőfokú hatóság végzésében a pályázatot a 2008 harmadik harmadában kialakult hazai és nemzetközi gazdasági környezet miatt okafogyottnak minősítette, mivel úgy ítélte meg, hogy jelenleg a belépés sikertelenségének kockázata meghaladja azt a reális üzleti modellek alapján elfogadható szintet, ami a kockázatok szétterítése során mind a pályázó, mind a hatékony frekvenciagazdálkodásért felelős szervezet oldalán felvállalható. Az elsőfokú hatóság döntésénél a fentieken túl figyelemmel volt arra is, hogy a frekvenciablokk a jövőben a jelenleginél nagyobb piaci értéken, kiszámíthatóbb körülmények és várhatóan nagyobb érdeklődés mellett lesz versenyeztethető.
A másodfokú végzés jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs, felülvizsgálati kérelemmel a Fővárosi Bíróságon lehet élni.
Jogerős a mobiltender lezárása
- Írta: IT café
- Forrás: IT café
Azóta történt
-
Megtámadná a frekvenciatendert a GTS-Datanet
A GTS-Datanet szabálytalan ajánlatkérési eljárásra hivatkozva megtámadná a 26 GHz-es frekvenciasáv használatára vonatkozó pályázatának eredményét.
Mérleg 0
-
Bíróság elé viszi a mobiltendert a DreamCom
A két szolgáltatót tömörítő céget nem nyugtatta meg az NHH másodfokú végzése, ezért bírósági felülvizsgálatot kérnek.
Távközlés 15
-
Végleg lezárult a mobiltender
A Fővárosi Bíróság is elutasította a csalódott pályázók fellebbezését, ezzel a történet véget ért.
Mérleg 4
Előzmények
-
A drága mobilnettől óvja a fogyasztókat az NHH
Ha nem akarjuk, hogy kínos, zsebbe vágó meglepetések érjenek bennünket a mobilinternet használata után, akkor érdemes ellátogatni az NHH tájékoztató honlapjára.
Mérleg 6
-
Javult itthon a mobilinternet-lefedettség
Az NHH gyorsjelentése szerint a Vodafone ügyfelei forgalmazzák a legtöbb adatot, de a legtöbb előfizetéssel a T-Mobile rendelkezik.
Távközlés 4
-
Mobilneten 770 terabájtot mozgatunk havonta
Az elmúlt hónapban közel 4 százalékkal bővült az előfizetések száma. A vodafone-os előfizetők töltik le a legtöbb adatot.
Távközlés 12
-
Nem lesz negyedik mobilszolgáltató
A Nemzeti Hírközlési Hatóság megszűntette a pályáztatási eljárást a bizonytalan gazdasági helyzetre való hivatkozással.
Mérleg 12
Hirdetés
Miért jók az SSD-k és hogyan válasszuk ki a legjobb meghajtót?
PR Az SSD (Solid State Drive) meghajtók legnagyobb előnye, hogy nem forgó lemezeken, hanem memóriában tárolják az adatokat, ami sokkal gyorsabb elérést tesz lehetővé, hatékonyabbá téve a munkafolyamatokat.
Percről percre
ph A vállalat nem dobja majd piacra a fejlesztést, ami szinte reménytelenül naggyá teszi a cég lemaradását az AI gyorsítók piacán.
ma A CES-en találkoztunk az Aukey márkával, Qi2-es kiegészítőjükkel az iPhone-on játszók életét könnyítenék meg.
ph Az NVIDIA Blackwell sorozatának felső kategóriáját egy ASUS TUF szériás VGA segítségével próbáltuk ki.
ma A Foreo Kiwi Derma a piacvezető svéd skin-tech márka egyik legújabb eszköze, ami szokás szerint bámulatos hatékonysággal, megragadó dizájnnal és professzionális teljesítménnyel száll szembe az idő múlásával. Meg még néhány egyéb dologgal.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
- Autós topik
- Mikrotik routerek
- Futás, futópályák
- Delta Force (2024)
- Okos Otthon / Smart Home
- Premier előzetesen a Sniper Elite: Resistance
- Mikrokontrollerek Arduino környezetben (programozás, építés, tippek)
- Gaming notebook topik
- Milyen TV-t vegyek?
- Új design és okosabb AI: megjött a Galaxy S25 készülékcsalád
- További aktív témák...