Fantasztikus a Hungaroton online boltjának forgalma

Június elején indult el a Hungaroton és a Fotexnet közös fejlesztésű internetes zeneboltja, melyben a magyar felhasználók is megvásárolhatják a kiadó repertoárjába tartozó lemezeket és dalokat. A másolásvédelem nélküli mp3-fájlokat kínáló oldalon a felvételek dalonként 229 vagy 249 forintba, illetve az akciós tételek 199 forintba kerülnek.

Hirdetés

Az üzemeltető Fotexnet Kft. tegnap azt közölte, hogy az áruház iránti érdeklődés minden várakozást felülmúl. „A zeneáruház eddigi fantasztikus forgalmi adatai és a felhasználók érdeklődése, javaslatai egyértelműen azt bizonyítják, hogy a sok kétkedő hang ellenére a Hungaroton digitális komoly- és könnyűzenei felvételei iránt nemcsak az Apple nemzetközi áruházaiban, de Magyarországon is nagy kereslet mutatkozik. Már most látható, hogy kezd kialakulni egy törzsvásárlói kör, és a gyűjtők számára jelentős hiánypótlás a kínálatunk” – mondta Porkoláb Péter, a cég ügyvezető igazgatója.

Rákérdeztünk arra, hogy milyen számok állnak a „fantasztikus forgalom” mögött, de a Fotexnet elzárkózott a konkrét árbevétel- és látogatottsági adatok közlésétől. Csupán annyit árult el a cég, hogy az áruház működésének első három hónapjában több forgalmat generált, „mint az összes többi magyar online zeneletöltő partneráruházunk teljes tavalyi évi forgalma, ami megnyugvásra ad okot.”

A Fotexnet egyben bejelentette, hogy a kezdeti 3100-ról mára 5000 albumosra nőtt a kínálat, és augusztus végére számos új funkciót vezettek be, melyek könnyebbé teszik az újonnan feltöltött lemezek nyomon követését, és több információval szolgálnak a felvételekről a látogatók számára.

Azóta történt

Előzmények