A Huawei régiós központja Magyarországon jön létre

Tegnap sajtótájékoztatón jelentette be a Huawei, hogy a már hónapok óta folyó tesztüzemek sikere után úgy döntöttek: az Elcoteq és a Foxconn segítségével Magyarországról fogják kielégíteni az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát magában foglaló ún. EMEA régió igényeit.

Hirdetés

A tervek szerint már 2011-ben is másfél milliárd dollár értékű terméket és szolgáltatást állítanak elő a pécsi és a komáromi gyárban – nyilatkozta tegnap Xu Qin Song (Hszü Csin-szung), a vállalat európai alelnöke. Takács Zoltán, a Huawei Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója kiemelte azt is, hogy ilyen központja kettő lesz a világon a cégnek: egy Dél-Amerikában, illetve a másik hazánkban. A tesztüzemben 280 főt foglalkoztattak, de ez a szám idővel 700 fölé nő majd (Magyarországon jelenleg 120 alkalmazottat foglalkoztat a kft., 65 százalékban helyi munkaerőt. A társaság 2009-ben 6 millió dollár értékben helyezett ki tevékenységet, s ezzel indirekt módon 450 munkavállalónak adott munkát).

A bejelentést összekapcsolták egy másik eseménnyel is, melynek során a Huawei egyik fontos magyarországi partnerének, a 2005 óta partner Vodafone-nak az vezérigazgatóját ismerte el a kínai vállalat, amikor a cég Adattechnológiai Innovációs Díját adták át Beck Györgynek.

A Vodafone által szervezett rendezvényen bejelentették azt is, hogy a magyar partner hamarosan piacra dobja azt a berendezést, ami megoszthatóvá teszi a mobilos hálózati hozzáférést.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények