Hirdetés

Hibák láncolata miatt omlott össze a Skype

Skype-logóEgy héttel ezelőtt körülbelül 24 órán keresztül nem volt elérhető a Skype: a felhasználók ez idő alatt nem tudtak bejelentkezni a hálózatra, és így nem tudtak kapcsolatba lépni az ismerőseikkel. A tavaly viharos körülmények között új többségi tulajdonos kezébe került cég informatikai vezetője tegnap egy hosszú blogbejegyzésben számolt be a kimaradás okairól, és azokról a lépésekről, melyeket a hasonló esetek elkerülése érdekében tesznek.

Lars Rabbe azt írja: hibák láncolata vezetett a hálózat globális összeomlásához. Elsőként az offline chatüzenetek tárolásáért felelős szerverek egyik fürtje terhelődött túl, ami miatt az ezekhez kapcsolódó Skype-kliensek késéssel kaptak választ a kiszolgálóktól. A szoftver windowsos kiadásának új verziója (5.0.0.152) e késéseket nem tudta kezelni, ami a kliens lefagyását okozta. Ekkor még más platformokon, illetve más windowsos verzió használatakor nem jelentkezett hiba.

Hirdetés

Csakhogy a Skype-felhasználók körülbelül fele már ezt a windowsos változatot futtatta, és ezek mintegy 40 százaléka leállt a hiba miatt. A probléma továbbterjedését az okozta, hogy a lefagyó kliensek között sok volt a supernode, azaz a Skype hibrid peer-to-peer hálózatában vezérlési funkciókat is ellátó csomópont. Rabbe leírása szerint a supernode-ok 25-30 százaléka állt le ekkor. Emiatt a megmaradó supernode-oknak az átlagosnál jóval nagyobb terheléssel kellett volna megbirkóznia, köszönhetően annak, hogy a lefagyott klienseket a felhasználók nagy számban próbálták meg újraindítani. A sokszoros túlterhelés miatt a supernode-ok leállították magukat, ami végül a hálózat teljes összeomlását okozta.

A vállalat a hasonló esetek elkerülése érdekében több lépés meghozatalára tett ígéretet. Többek között fejleszteni fogják az automatikus frissítés funkciót, hogy a javításokat minél gyorsabban el tudják juttatni a felhasználókhoz; felülvizsgálják a szoftvertesztelési folyamataikat, hogy az olyan szoftverhibákat, melyek most a windowsos kiadásban előkerültek, még idejében ki tudják szűrni; és bővíteni fogják a Skype hálózatát kiszolgáló központi infrastruktúrát.

„Őszintén hálásak vagyunk a felhasználóinknak, és megtiszteltetésnek tartjuk kitartó támogatásotokat. Tudjuk, mennyire fontos számotokra a Skype, és tudjuk azt is, hogy ezúttal nem tudtunk megfelelni az elvárásaitoknak, nem volt megfelelő a kommunikációnk sem a hiba idején. Tanulni fogunk a hibáinkból” – írta Lars Rabbe.

A vállalat egyben bejelentette, hogy az Apple iPhone-on, iPaden és iPod touchon futó kliensszoftver új – az App Store-ból már letölthető – változata támogatja a videohívást is. A kamerával nem rendelkező modellek esetében értelemszerűen a videohívások fogadására van csak lehetőség.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Skype

Azóta történt

Előzmények