Hirdetés
A Microsoft 2,75–3 millió Xbox 360 konzol eladását tervezi a játékgép premierjét követő három hónapban – idézi a vállalat illetékes vezetőjének tegnapi bejelentését a Reuters. Ez egyáltalán nem számítana rossz indulásnak a következő generációs játékkonzolok versenyében, ám elemzők szerint még így is csupán visszafogott optimizmust tükröznek a közzétett számok. Főként azért, mert az ünnepi szezonban nem lesz versenytársa a készüléknek, hiszen mind a Sony, mind pedig a Nintendo csak jövőre készül el a maga új játékgépével.
A célkitűzés azonban összhangban van a Microsoft korábbi nyilatkozataival. Két héttel ezelőtt Chris Liddell pénzügyi vezérigazgató is arra figyelmeztetett, hogy nem kell azonnal óriási megugrása számítani a forgalomban, mivel a hiány elkerülése érdekében fokozatos lesz a szállítás. A vállalat a júniusban véget érő üzleti évre 4,5–5,5 millió Xbox 360 eladását tervezi. Várakozásai szerint az első három hónapban a vásárlók mintegy 1,5 milliárd dollárt költenek majd a gépre, játékokra és kiegészítőkre.
Amint az ismert, a gép elsőként az Egyesült Államokban lesz megvásárolható, november 22-től, majd Európában december 2-től, Japánban pedig december 10-én kerül a boltokba. Mégpedig a tervek szerint két változatban: az alapgép ára 299 dollár lesz, míg a 20 gigabájtos külső merevlemezzel és vezeték nélküli vezérlővel szállított csomagért 399 dollárt kérnek majd. (Európában – a regionális árképzésnek köszönhetően – ezúttal is valamivel magasabb árakra lehet számítani.) A premierre 15–20 új játékot kínál majd a Microsoft, de ez a szám még az év végéig felkúszik 25–40-re – ígérik.
Az Xbox 360 három szerződéses elektronikai gyártó, a Flextronics, a Wistron és a Celestica üzemeiben készül.