Hirdetés

Sarkozy nem adja fel: módosították a kalóztörvényt

Ahogy az várható volt, a francia köztársasági elnök nyomására az alkotmánybíróság által visszadobott, a fájlcserélőket büntető „három dobásod van” törvényjavaslatot, melyet mind az alsóház, mind a felsőház megszavazott, újratárgyalták, s egy módosított változatot ma újra elfogadott a szenátus, s ezzel megint elkezdődött a törvényhozási procedúra.

Hirdetés

A Sarkozy pártja által uralt felsőházban 189:142 arányban fogadták el az új szöveget, s a következő lépés az lesz, hogy a Nemzetgyűlés elé kerül a módosított változat.

Ahogy annak idején beszámoltunk róla, a francia alkotmánybíróság egyik fő ellenérve az volt, hogy egy új, tisztázatlan státuszú szervezet, az Hadopi döntene arról, hogy le kell-e kapcsolni az adott felhasználót az internetről, ha illegális tartalmak letöltésén érik, s két figyelmeztetés után sem hagy fel az illető e tevékenységével, ezáltal ez a furcsa hatóság bírósági jogkört kapna, amely megoldás nem illeszkedik a francia demokrácia rendszerébe, megtöri annak stabilitását. Emellett az EU állásfoglalásával egybehangzóan azt is kijelentették, hogy nem tartják arányosnak a kilátásba helyezett büntetést az elkövetett tetthez képest, mivel alkotmányos alapjogot sért a lekapcsolás.

A módosított szöveg szerint az Hadopi csak azt teheti meg, hogy felhívja a hatóságok figyelmét a kalózkodásra, e szervezet küldi az első két figyelmeztetést, ám a lekapcsolásról csak a bíróság dönthet. A törvényt támogatásáról biztosította mind az igazságügyi, mind az oktatási miniszter.

Azóta történt

Előzmények