Az Alphabet a napokban jelentette be, hogy egyesíti a Google Brain és a DeepMind részlegeket: mindkettő AI-kutatás-fejlesztéssel foglalkozik, az egyesüléssel pedig még nagyobb versenyt generálnának az olyan riválisokkal szemben, mint az OpenAI.
Hirdetés
Az új divíziót Demis Hassabis DeepMind-vezérigazgató irányítja majd, és felelősségteljes AI-fejlesztéseket ígérnek.
A két összeolvadó csapat állítólag nagyon nagy projekteket vitt már véghez, olyanokat is, amelyek épp az OpenAI munkáját segítették. A jövőben multimodális AI-n dolgoznak majd, ami a GPT-4-hez hasonlóan nem csak szövegesen, de képek generálásával is tud válaszolni.
A meglehetősen botladozósan induló, belső körökben azóta is súlyosan kritizált és haszontalannak tartott Bard is fejlődik. A múlt hét végén közölték, hogy a generatív AI már képes szoftverkódot írni, összesen 20 programnyelvet támogat majd (köztük Java, C++, Python is van), a debugfolyamatban és a kód magyarázatában is segít. A kódoptimalizálást is gyorsabban és hatékonyabban végzi, mint egy ember.
Persze itt is hullámzó az összkép, sokak kedélyét borzolta például, hogy Sundar Pichai vezérigazgató 2022-re 226 millió dolláros teljes kompenzációs csomagot kapott, ami több mint 800-szorosa a dolgozók mediánbérének. Ráadásul a Google is jelentős költségcsökkentéseket, projektleállításokat eszközöl, már januárban 12 ezer fős leépítést jelentettek be, melynek hatására Londonban és Svájcban is tüntettek.