Hirdetés
Sorozatos formátumváltás előtt állnak a világ legnagyobb bankkártya cégei. Amellett, hogy minden korábbinál erősebb biztonsági előírásokat vezetnek be a meglevő kártyatársaságok, az elkövetkező néhány évben egy új nemzetközi standard jön létre az EURO-zóna bankkártya-feldolgozásában. Az egységes szabványok kidolgozásában nem csak a tagbankok, hanem a Visa és a MasterCard, valamint két nagy európai kártyaszolgáltató, a Berlin Group és az Eufiserv is részt vesz – hangzott el a Polygon Informatikai Kft. június 27-ei Arksys szakmai napján, mely rendezvényen számos bank és más egyéb, kártyarendszereket üzemeltető cég is képviseltette magát.
Az EURO-zóna kártyakibocsátóinak és a kártyacégeknek az elkövetkező években csatlakozniuk kell az új SCF (SEPA Cards Framework) szabványokon alapuló eljárásokhoz és adatformátumokhoz. Az új autorizációs formátum egyrészt megkönnyíti a kontinenseken átívelő kártyahasználatot, másrészt lehetővé teszi a nem Visa/MC kibocsátású kártyák nemzetközi elfogadtatását is.
A szabványosítás, úgy tűnik, világjelenség, ugyanis a MasterCard is egységesíti rendszerét. Megszűnik a MasterCard külön szabványa Európára és Amerikára, marad az amerikai szabvány.
Az esemény vendégelőadója, az Euronet képviseletében megjelent Kathy Hatcher részletezte az átállásra vonatkozó határidőket. Ezek szerint a már most előkészítés alatt álló folyamat eredményeként minden jelenlegi kibocsátó és kártyarendszer-üzemeltető végrehajtja a migrációt a MasterCard új, egyesített interfészformátumára 2009. december 31-ig.
A formátumváltozás egységesítése után egy ideig még használható lesz a régi mágnescsíkos kártya, ám 2010 után a SEPA előírások miatt többségben lesznek az újabb, chipalapú és a jövőben várható contactless kártyák.
A formátumváltás és egységesítés jelentős előrelépés lesz mind a kártyák nemzetközi elfogadása, mind pedig a biztonság területén, miközben megnyitja a kapukat az olyan feltörekvő kártyafeldolgozó rendszerek számára, mint a Berlin Group vagy az Eufiserv.