Belelendült az Externet

A felvásárlásoknak köszönhetően látványosan, közel 58 százalékkal növelte árbevételét az Externet Nyrt. az idei első félévben. A tőzsdére májusban bevezetett társaság forgalma 541 millió forinttal, 1,478 milliárd forintra nőtt 2008 első hat hónapjában. Az organikus növekedés a többletből 92 millió forintot tett ki, a fennmaradó hányad az akvizícióknak köszönhető. Az EBITDA a tavalyi első félévéhez képest az idén 50 százalékkal, 198 millió forintra nőtt, az adózott eredmény pedig 73,3 millió forint volt.

Amint arról lapunk is hírt adott, az internetszolgáltató a tavalyi év végén vásárolta meg a VIVANET Kft.-t, illetve a Tvnet ADSL-előfizetőit, és ezzel ügyfélbázisát nagyjából 21 700 fővel, közel 50 ezresre bővítette. A VIVANET-akvizíciót pénzügyileg április elején zárta le a cég, az új szerzemény szervezeti és műszaki integrációját pedig júniusban fejezte be. Ennek során összevonták a pénzügyi, ügyfélszolgálati, létesítési, műszaki és értékesítési területeket; a szinergiahatások eredményeit a harmadik negyedévtől várják.

Az év egészére 3,5-4 milliárd forintos árbevételt és 400 millió forint körüli EBITDA-t vár az Externet – idézi Pórffy András elnök-vezérigazgató prognózisát a társaság által kiadott közlemény.

Azóta történt

Előzmények