A magyar rendőrség is segített a lopott kártyaadatok kiszűrésében

Az elmúlt három hónapban 90 ezer kártyaadatot vizsgáltak meg és elemeztek ki.

Hirdetés

Az Europol ma jelentette be, hogy az olasz és a magyar rendőrök operatív közreműködésével, az Egyesült Királyság és az Europol szerveinek támogatásával egy Carding Action 2020 elnevezésű projekt keretében igyekeztek visszaszorítani az illetéktelenül megszerzett kártyaadatok felhasználását.

A közlemény szerint a művelet célja a pénzügyi intézmények és a kártyatulajdonosok veszteségeinek mérséklése, illetve megelőzése volt. Az akció során az internetes bűnözés felderítésére szakosodott Group-IB IT-biztonsági vállalat, a rendőri szervek, valamint a kártyakibocsátók együtt térképezték fel a dark web azon részeit, ahol lopott kártyaadatokkal kereskednek – a vizsgálatot az Europol koordinálta, hogy megkönnyítsék a hatóságok és a magánszektor közötti kommunikációt.

A bejelentés szerint három hónap alatt mintegy 90 ezer kártyarekordot elemeztek, és becslésük szerint nagyjából 40 millió eurónyi veszteséget sikerül megelőzni.

Azóta történt

Előzmények