- Crypto Trade
- Musk szerint az AI már jövőre okosabb lesz a legokosabb embernél
- Már nem az Apple a világ legnagyobb mobilgyártója
- Mikrotik routerek
- Francia űrtechnológiába fektet Zuckerberg húga
- Microsoft Excel topic
- Videó stream letöltése
- Linux kezdőknek
- Shein, Temu: az EU-ban is megőrülnek ezekért
- AI-központúak lesznek az új Apple Mac gépek
Aktív témák
-
thesound
őstag
A cím az ami egyértelmű volt. Tavaly vagy tavaly előtt nyáron evvel a mondattal a fejemben keltem fel.
Nem volt éppen egy könnyű időszak, de a mondat megmaradt a fejemben. Innentől nehéz, hogy in medias res - belevágjak a közepébe, vagy hogyan is köszöntsem a közönséget.Helló, szia, szevasz, van nálatok terasz? Nos, terasz az nincs, de egy erkélyszerűség van. Így kiálltam egy üveg Quadrupellel és elgondolkodtam az életen. Nagyon szeretem az éjszakát, de talán majd erről is írok egyszer. A nyitó hozzászólásnak nem kell túl töménynek lenni úgy gondolom. Annyi minden kavarog bennem, ha úgy alakul megosztom itt. Nem általános doldokat, hanem egy-egy kiragadott életérzést, pillanatot, gondolatot, amely által picit megismerhető, megérthető a szavak mögötti ember.
Azon gondolkodom mi célja is a blognak. Kettő célja van (van? inkább lehet), de fedje ezt jótékony homály egyelőre.Gondolkodtam azon, hogy nem itt a PH!-n, hanem máshol nyitok egy blogot, akár idegen nyelven is -maga a nyelv nem gond-, de végül arra jutottam, hogy megpróbálom itt.
Így tehát nyitok egy ódivatú blogot ami motoszkált már egy ideje bennem. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Ezt Stephen King fogalmazta meg úgy hogy méltó legyen:
"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el.
Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Időnként utána szoktam nézni, hogy milyen személyiség típus vagyok. Megcsinálom a tesztet, olvasok róla és hümmögve nyugtázom, hogy nagyrésze igaz rám. Utána évekig nem szoktam rá gondolni. Arra pontosan még nem jöttem rá, hogy miért kerül elő ez időnként (2011, 2014 és 2022). Sejtésem van. ("Tudtam, csak nem sejtettem!")
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Nem vagyok túl jól. A közvetlen kiváltó okokat ismerem, viszont ma felismertem a közvetettet, ami még rosszabb.
Az utóbbi pár hétben elég sötét gondolatok gyötörtek. Egyre csak erősödtek, táplálékot kaptak -amitől nemhogy megnyugodtak volna, csak még éhesebbek lettek. Mire felismertem mire készülnek már nem tudtam megállítni a vágtájukat. Jártam már a Styx-en túl, de valahol mélyen éreztem, hogy nem lesz gond, a démonok elöbb vagy utóbb békén hagytak, megkóstoltak majd eloldalogtak.
Úgy gondolom, volt egy imbolygó lámpás ami mutatta az utat, amitől féltek. Láttam az út végét ami jó érzéssel töltött el. A lámpás sercegve pislogott még párat és ekkor törtek elő, nyomukban fekete, gomolygó, vastag köddel. Nem látom az út végét, túl sok a sunyin gonosz zaj. Az út végének az elvesztése sokkal kegyetlenebb, mint maguk a kutyatestű, fekete, agár-kísértetek.Kimnowak - Gyémánt
(Somebody started chopping onions.)Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
End of an Era.
Szétszedtem az UCS Falcont is. Az ujjaim annyira megviselte (7000e+ db), hogy a boltban a telefon nem ismerte fel többszöri próbálkozásra az ujjlenyomatomat a jobb hüvelykujjamon.
Élvezettel fogom újra összerakni és kiállítani (dohányzóasztal, SW sarok), ha eljön az idő, de többet nem szedem szét az fix.
Az egyes zacskó a legdurvább, főleg a 2 szintű keret összekapcsoló darabjai miatt. Ott mindent is bevetettem. Kiderült, hogy a bambusz evőpálcika mi mindenre jó.
Utána jött az Efferman's stand. Az a stand zseniális, szetszedni... hehh.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Két lábamon táncolok,
Néha lassan, néha gyorsan
Két lábamon táncolok
Gyere és táncolj velem!Egy ici-pici pókfi csatornába bújt
Jött egy nyári zápor és kimosta a fiút,
Felderült az ég és kisütött a nap,
Ici-pici pókfi máris elszaladt.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Vannak dolgok amiket az ember ért, felfog, mi több, átérzi őket, a kor előrehaladtával még talán fontosabbá is válnak ezek a dolgok, de amikor belecsöppensz egy élethelyzetbe, akkor érzed, hogy ezek a dolgok az igazán fontosak. Egy kattanás, egy fogaskerék a helyére kerül és elárasztja az egész lényedet.
Nagyszülők, a bölcs öregek. Szeretek rájuk gondolni. Rendszeresen látogattuk őket, összehívták a szűk családot ünnepekkor és ilyenkor az egész napot kora reggeltől, késő estig ott töltöttük. Nagy ebéd, terülj-terülj asztalkám, véget nem érő beszélgetések. Apummal mi voltunk ketten a sütifelelősök, mi mentünk mindig a cukrászdába az előre megrendelt süteményekért. Persze tesómmal alig bírtunk ebédelni, mert a mama pogácsáját rendesen megdézsmáltuk a délelőtt folyamán. Tata véget nem érően mesélte a régi sztorikat, mama főzött, mi a szüleimmel segítettünk. Délután a szűk rokonság is megjelent -ha más nem- egy pár mondat erejéig.
Jó érzés visszagondolni ezekre az eseményekre. Rendszeres eseményekre. Fontos dolgok hangzottak el -a szokásos mellett-, tanácsok, életfelfogások, amiket észrevettem a nagyszülők és a szüleim beszélgetései kapcsán. A bölcs öregek.
Egyre gyakrabban emlegtem ezeket a "tanácsokat" egy-egy esemény kapcsán.A tavalyi év elején én is apuka lettem. Sok dolog/érzés eláraszt a szüleimmel és a nagyszüleimmel kapcsolatban. Ugyanazt érzem amit a szüleim, nagyszüleim, az ő felmenőik éreztek. Amit mindenki más egy családi kötelékben.
Pici lányomnak szeretnék minden tudást, tanítást, egyetemes értéket átadni amit a szüleim kaptak és adtak nekem. Vannak dolgok amit aktualizálni kell, de az egyetemes értékek nem változnak. Remélem mindent át tudok majd adni. Mindent és még többet is.
Viszont amit mégjobban szeretnék, hogy a szüleim váljanak bölcs öreggé a kislányom szemében. Apum 5 hét után jött haza a kórházból de nagyon nincs jól, anyukámat is eléggé megviseli és sajnos nem fiatalok már. Nagyon szeretném és nagyon fontosnak tartom, hogy ők is bölcs öregek legyenek, remélem lesz még rá lehetőség![ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Ha a zene nem esik jól, akkor nagy baj van.
"Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be." - Kodály ZoltánMegittam egy Delirium Noël-t, egész jó kis sör télre, illetve a rózsaszín elefántos pohár is hozzáad a hangulathoz. Erős sör, hideg estére. Gondoltam megint kiállok az erkélyre, de végül nem mentem ki.
Bámulok ki az ablakon és miközben a felszínen azon gondolkodom, hogy vajon a világító ablakokban kik laknak, miért olyanok az emberek amilyenek. A mélyben pedig mozzanatokat idézek a múltból.
Pillanatok amelyek magukba sűrítik az életet, képek, színek, szagok, arcok, helyzetek, érzések, zenék egyvelege amelyek otthont, kapaszkodót adnak. Különböző időszakokból, legyen akár az egy szép napos iskola utáni délután, amikor egyedül, az akkori kedvenc albumomat berakva fülig ért a szám és majdnem kigurottam a bőrömből minden ok nélkül, a fülledt főiskolai éjszakák, egy ködös téli utcai lámpa több remek beszélgetés után, barátokkal való motorozás, röhögés, bandázások, az eső friss illata hajnalban egy átbulizott éjszaka után hazafelé, rengeteg sztori amit fülig érő szájjal mesélünk egymásnak tizen évek múltán is... Nem tudom mindent felsorolni, de kapaszkodnak egymásba és fénysebességgel húzzák elő egymást. Nem cserélném el soha.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Évente egyszer megkívánom a peanut butter jelly szendvicset. Elég extrém, de ilyenkor működik.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Információs szmog, gondolkodni akarás hiánya, élből elutasítás, agresszió, intolerancia, csőlátás, fejlődni akarás hiánya, belső hangok meg sem hallása, folyamatos önigazolás, kritikus gondolkodás elértéktelenedése, centripetális gyorsulás, izoláció.
Egy vizes fej, két elázott zokni
Álom, szeretet
Szalmaszál, csúszda[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Álmok. Szoktatok rájuk emlékezni? Én elég gyakran, ugyanis 6-8 éve nem alszom mélyen, legkinkább felszínesen. Aki úgy alszik, mint akit agyonvertek és az ágyúdörgésre sem ébred fel, azt egyrészt írigylem, hogy sokkal pihentetőbb az alvás számára, másrészt pedig "sajnálom", hogy inkább nem emlékszik az álmaira, mint igen.
Fontosnak tartom az álmokat ugyanis az agy ilyenkor -mégha kitekert és absztrakt módon is- dolgozza fel, pakolja helyre és raktározza a történéseket. Mindent ami foglalkoztat bennünket, legyen az akár jó vagy rossz, fizikai vagy mentális dolog.Nagyon érdekes az álom tudománya is, már amennyit tudunk róla. Pl. stressz hatására kortizol szabadul fel az agyban ami az ébren maradást segíti (vagy a nyugtalan, felületes alvást). Jól elkülöníthető szakaszai/fázisai vannak az alvásnak és ezek szigorú sorrendben követik egymást elalváskor és ébredéskor szintén.
Öt fázis van, röviden:
1. átmenet az éber és alvó állapot között
2. könnyű alvás, nincs szemmozgás, agyhullámok lassulnak
3. csökkenő vérnyomás, lassúló légzés, rendkívül lassú agyhullámok
4. mélyalvás
5. erős agyi aktivitás, álmodásA sorrend így néz ki egy alváscikluson belül 1-2-3-4-3-2-1-5, majd kezdődhet a következő ciklus. Az 5. fázisból a legkönyebb felébredeni, de ha a 4. fázisban ébresztünk fel valakit, akkor mielőtt felébred, végigjárja a 3-2-1-5 fázisokat.
Álmodni az 5. azaz a REM fázisban szoktunk. Erős agyi aktivitás jellemzi és nyaktól lefelé a motorikus izmok kikapcsolnak, pl. kezed, lábad nem tudod mozgatni. Sokan nem tudnak, erről, de sokan tapasztalják is.
A tapasztaláshoz "szükséges" egy alvászavar, az alvási paralysis. Ez azt jelenti, hogy az 5. fázisban álmodsz, de közben felébredsz és nem tudsz mozogni.Néhányszor volt benne részem. Akkor jött elő ez az alvási paralysis, amikor nagy és stresszel járó -és rendszeres, (nem megoldott) negatívumokkal kísért- változás állt be az életemben.
Arról van szó, hogy akaratlanul a REM fázisban felébredsz, folytatódik az álom, a valóság és az álom keveredik, tudod -reméled!-, hogy álomodsz, de nem tudsz mozdulni. Én a fejemet csapkodom jobbra, balra a párnán (mi mást, a többi mozgásközponti izom le van kapcsolva) annyira fel akarok ébredni. Elvileg pár másodperc ez az állapot, de sokkal többenk tűnik a magas agyi aktivitás miatt.
Ne úgy képzeljétek el, hogy álmodtok, csenget a postás és a csengést az agy beleszövi az álomba, mert ebben az esetben vagy felébred rendesen az ember és végigjárja a fázisokat vagy nem ébred fel és folytatódik a ciklus.
Nálam ez úgy nyilvántult meg, hogy álmomban a családi házunk kertjében álltam és a barna fakerítés előtt árnyak kezdtek mozogni. Valami sötét végzetet hozó csuklyás árnyak, amelyek írtózatosan rossz érzéssel töltöttek el. Csak csendben vonultak -még félig homályosan, nem teljes alakjukban- a kerítés előtt. Fel akartam ébredni, mindenáron fel akartam ébredni. Álmomban éreztem, hogy nem mozdulnak a tagjaim, csak állok az egyre sivárabb kertben és félve, rettegve, lebénulva (pedig cselekedni akarok) bámulom az árnyakat. A valóságban is felébredtem, de álmomban még láttam a kerítést, a valóságban az árnyakat. Megilyedtem a valóságban is. Tudtam, hogy álmodok, de fel akartam ébredni, megmozdulni. Elkezdtem csapkodni a fejem a párnán jobbra, balra, mint aki lázálomban van, mást nem is tudtam csinálni, míg folytatódott az álom-valóság keverék. Végül felébredtem, de nagyon zaklatott voltam és iszonyatos megkönnyebbülés volt, hogy mozogtak a végtagjaim és tényleg tudatosult, hogy ez csak egy rossz álom volt.Utólag persze megfejtettem az okot (ez nem volt nehéz, hogy mi idézte elő az alvási paralysist), de megfejtettem azt is, hogy milyen árnyakat láttam még ébredés után is. Semmi földöntúli dolog, egyszerűen nem húztam be függönyt és a lakáson kívül a folyosón járkáló alakok árnyéka vetült pont az ágyamra, ahogy elhaladtak az ablak előtt. Még a fakerítés is dobott az álom/valóság kettősségén, hogy a valóságban is láttam az álmomat, ugyanis az ágyam ekkor egy galérián volt hasonló korláttal. Ami ilyesztő ebben (magán a rossz álmon és az azt kiváltó okokon túl), hogy nem tudsz megmozdulni addig a pár másodpercig amíg tudatodra nem ébredsz teljesen, pedig írtózatos erőfeszítéseket teszel (legalábbis úgy érzed).
Szóval ne higgyen senki az álmoskönyvnek meg mindenféle kutyafülének. Ha az ember odafigyel magára, a test és az elme jelzéseire, akkor mindenki saját magának -még ha nem is mindig és nem is egykönnyen- meg tudja fejteni az álmait.
Érdekesek a nagyon egyszerű álmok is, pl. szomjas vagy és azt álmodod, hogy már a 8. pohár hideg víz gurul le a torkodon, de még mindig szomjas vagy, felébredsz és tényleg marha szomjas vagy.
Vagy a frusztrációkból, elfolytott dolgokból fakadó álmok, pl. futnál teljes erőbedobással, már szinte a betonra lapulsz az áramvonalasság miatt, de akkor is csak lassított felvételként futsz. Esetleg ugyanez autóval és gázpedállal, tövig nyomod neki, már az ülésben is lecsúszol és szinte kinyomod az autó alján a gázpedált, de csak nem gyorsul a verda.
Az ilyen álmoknak vannak pozitív variáció amelyek jó érzéssel töltenek el. Egy nagyon jól ismert tanyán vagyok egyedül, amikor szép lassan felemelkedek, felszállok a villanydrótok fölé, majd az a fölé magasodó fa fölé, remek érzés lenézni, remek érzés lassan repülni, ránézni a háztetőkre és az emelkedés-süllyedés érzése illetve a tudat, hogy sikerült nagyon pozitív élmény ébredés után is. Ennek másik változata, amikor nagyon gyorsan kell egy lépcsőn lefutnom és amikor a legfelső lépcsőfokról elemelkedek és suhanok lefelé, a levegőben futó mozgást végzek és a lábam nem éri a lépcsőfokokat, de mégis suhanok lefelé és leérek a lépcső aljára, pont olyan gyorsan ahogy akartam. Persze a levegőben történő mozzanatok az álmomban lassítva történnek (bullet-time :D), hogy át tudjam érezni ezt a remek érzést.
Ezek mind-mind saját példák, de kb. mindannyiunkkal megestek már ilyen álmok.Rengeteget lehetne még írni a visszatérő álmokról is amelyek pontosan ugyanúgy néznek ki minden alkalommal. Volt ilyen a gyerekkoromban, ami megszünt és azóta sem álmodtam azt. Ezt megfejteni nem tudtam, de összességében nagyon érdekes, érzelmileg semleges, de a mai napig vissza tudom idézni.
A legutóbbi két álmom az elmúlt napokból, nem bonyolultak, sajnos a kiváltó okokat nagyon jól ismerem a magánéletemből.
Az egyik esetben egy nagy, félig meddig romos sok emeletes házban voltam, kicsit poszt-apokaliptikus volt a hangulat. Űrlények vagy valakik hamarosan ideérnek, akik miatt/ellen éppen atombombát szereltem. Nagyon bonyolult volt, csak én tudtam megcsinálni és nem hagytak békén. Mindenki érdekét szolgálta volna, hogy elkészítsem az atombombát. Az nem érdekelt, hogy mi is megsemmisülünk vele -evvel mindenki tisztában volt a romos házban-, de akkor is el kellett készülnöm vele mire idérnek az űrlények. Folyamatosan zavartak -főleg egy bizonyos személy- így nem tudtam koncentrálni és a legrosszabb az volt, hogy nem értette meg -nem akarta megérteni-, hogy miért fontos az, hogy ne zavarjon és elkészüljön az atombomba. Futottam előle az alagsorban és sírtam, miközben próbáltam a bombát elkészíteni.
A második álmomban egy űrhajón emelkedtünk éppen a magasba. De ez az űrhajó úgy nézett ki, mint egy vízszintesen tartott hagyományos ablaktábla, kerettel. Kapaszkodók voltak rajta, rajtunk meg űrruha. Emelkedtünk, picit sötétedő tiszta kék ég volt a háttér, amit az ablaktábla forma űrhajó hajtóművei megvilágítottak. Evvel mentünk dokkolni egy nagyobb -üres és létfentartásra alkalmatlan- űrhajóra. Egyszer csak leestünk ketten az űrhajóról a három személyből. A két felnőtt leesett és egy gyermek ment tovább.
Nem kezdtünk lezuhanni, hanem a kék háttér előtt lebegtünk, lassan forogtunk. Annak az oksa ismert volt azonnal, hogy miért estünk le az űrhajóról, de nem haragudtam senkire, nem ez volt a fontos.
A helyzet a továbbhaladó gyerek miatt volt kétségbeejtő. Olyan pici volt még az űrruhában, hogy arra gondoltam, ha dokkol és ráébred, hogy egyedül van, akkor az számára nagyon félelmetes, illetve végzetes lesz. Szép lassan meg fog fulladni. Nem szerettem volna ha fél, ha az utolsó óráit félelemben, egyedül tölti, reméltem, hogy egy felsőbb erő, egy felsőbb lény (amit úgy képzeltem el, mint az Animátrixban a Second Renaissance részben a mesélő) megnyugtatja és végigkíséri azon az úton amin már nem lehet változtatni. Kétségbeesetten kértem magamtól, hogy jelenjen meg a felsőbb erő és közben gyötört a tudat, hogy mi fog történni.
Folytogató, tehetetlen, rossz érzés kerített a hatalmába, ami már annyira maga alá gyűrt, hogy szinte küzdeni sem bírtam.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Modular synthesizer. Ha valaki felfedező útra indulna, akkor erre tessék.
Az 1950-es évek végén fejlesztette ki Harald Bode német mérnök, de igazán ismertté az 1960-as évek elején vált Robert Moog és Don Buchla által. Az alábbi kép jól szemlélteti miről is van szó.
Többek között nagy szerepet játszott az elektronikus zene és az ahhoz kapcsolódó kultúra alakulásában. Meghökkentő tény, hogy Buchla a Model 100-as szintetizátorára egy piros panelt szerkesztett, amelyet LDS-be áztatott, így például inspirációért lehetett nyalogatni az előadás közben.
Ha valakit a történelme érdekel, akkor az I Dream of Wires című dokumentum filmet ajánlom.
A technikai oldalról nem írnék, lévén nem értek hozzá és látszólag egy űrhajót könnyebb lehet vezetni, azonban nagyon szívesen elszórakoznék pár ilyen eszközzel. Viszont amit ki lehet belőlük csikarni az fenomenális.
RA Sessions: Drumcell / Hypoxia - Vacant Echo | Resident Advisor
Kaitlyn Aurelia Smith - EARS - Album Teaser
State Azure - Folding SpaceAz előbbi kettő név ismerős lesz az elektronikus zenében jártasaknak, azonban az utóbbi nagyon érdekes koncepció. A mostly unattended generative piece on the eurorack, just letting this one run. Így írja le az alkotó. Gyakorlatilag egy leprogramozott és szinte felügyelet nélkül hagyott, generált darab. Nekem is egyből a Blade Runner 2049 OST-je ugrott be. (amiből szerintem ez a vágott és rendezett -egyébként érintetlen- verzió a legjobb)
Érdemes a fazon bandcamp oldalát megnézni, ugyanis ingyen is tölthető több alkotása veszteségmentes formátumban is.Kellemes felfedező utazást mindenkinek!
React table - hasonló koncepció kortárs köntösben
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Ohh, a Book of Boba Fett-ben megjelent Black Krrsantan. Triple-Zero-t és BT-1-et a népnek a vásznon. A képregényekben a legjobbak.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Tettem egy több mint 2 órás sétát az este/éjszaka. Nem bírom elviselni a légkört. Félek, összerezzenek. :(
Mostanában egyre többet iszom. :( Eddig egyrészt egészségügyi okok miatt nem ittam sört (nem, nem a májam ittam el), másrészt nem tartom megoldásnak. Csakhogy értsétek, az utóbbi ~10 évben majdnem absztinens voltam, 1-1 pohár bort/pezsgőt megittam alkalomkor, de kb. ennyi. Előtte meg az átlagos fiatalok életét éltem. Tavaly nyáron felfedeztem újra a sört. Mostanában heti ~2 dobozzal megiszom. Szóval ezt jelenti az egyre többet iszom. Mihez képest ugye. Amiért eszembe jut, hogy -annak ellenére, hogy ezt a kraft forradalmat finomnak tartom (most a séta után egy Liquid Cocaine-t kortyolgatok)- valami más is ennek az oka.Az életem romokban. Kívülről nem látszik, de egy olyan életet élek jelenleg, amilyet nagyon nem akartam. Szépen belecsúsztam, félig-meddig észrevétlenül. Persze menetközben elhessegettem az intő jeleket, red flageket, mondván nem tökéletes az élet, senki nem az, én magam sem. Menet közben úgy látszott megoldottuk őket, de valójában nem. Utólag könnyű okosnak lenni, de sajnos az élet mindig bonyolultabb. Egyedül anyukám veszi észre (vagy ő ad neki hangot), hogy valami nagyon nincs rendben. Nem szeretem őt terhelni a gondjaimmal. Pár hete beszélgettem vele hosszabban, azt mondja, jobb, hogy most már tudja mi van az életemmel. Egy biztos, jó volt, vele egy igazit beszélgetni.
Pici lányom lassan 1 éves lesz, imádnivaló, a koránál sokkal fejlettebb. A védőnő azt mondta, hogy nem is kell a következő "ellenőrzésre" menni, majd elég csak az azt követőre. Pedig a saját tempójában halad, tényleg semmit nem erőltetünk. Ha egy kívánságom lehet az élettől, akkor neki kívánok boldog(!) életet, mident megteszek ezért.
Szóval a séta. Felét a közeli parkban, a másik felét a belvárosban tettem meg. Nagyon érdekes a kettő közötti kontraszt. A parkban szinte senki nem volt, a tó mellett aludtak a kacsák, én pedig egyre azon rágódtam, hogy hogyan jutotottam idáig. Mikor és hol csúszott el ez az egész. Reménytelenség, gúzsba kötöttség, nem látom az igazi kiutat.
Míg a belvárosban sétáltak az emberek, a kis kocsmák/kajáldák előtt fiatalok dumáltak, dohányoztak, elszeparált csoportokban beszélgettek (több külföldi, mint magyar). A pici beülősökben emberek ettek, beszélgettek. Covid ide vagy oda, de jó volt látni, hogy van még élet. A hangulat, az éjszaka, a sülő étel illata, dohányfüst, parfüm, andalgó párok, az élet nagy dolagait egy pohár sör melett megbeszélő baráti társaságok, bulihelyet kereső ifjoncok, bőröndöt toló turisták, világító feliratok, kapualjból elinduló vagy hazaérkező emberek... egyből eszembe jutatták a 20-as éveimet. Remek volt, jó életem volt, átéltem ezeket az érzéseket és azonnal visszarepítettek nosztalgiázni.
Akkor jó volt, most pokol. Néha úgy érzem, hogy a kettő között egy hajszál van, néha pedig úgy, hogy egy Mariana-árok.Egy ideje már, mint megdermedt szarvas remegek a fényszóró fényében, elugorjak vagy robogjon végig rajtam a vonat? Meg vagyok bénulva. A végső döntés a kezemben van, mindig is ott lesz. Legyen ennek így vagy úgy, de vége.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
"Aki vadállatot csinál magából, megszabadul az emberi lét fájdalmától."
Dr. Johnson
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Mogyorókrémes fánk
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Hétfőn állásinterjúra megyek, eléggé tele van a hócipőm. Meglátjuk mit érek most a munkaerő piacon.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Ma hajnalban/reggel 4 különböző álmom volt, de mostanra csak 2 maradt meg belőle. Az elsőben én voltam a "főszereplő", a másikban csak mint kamera, követtem az eseményeket.
Az első álmomban egy villamoson voltam. Az villamos még külvárosi részen haladt, drótkereítések mellett, amelyek zöld, füves területeket öleltek körül, időközönként egy-egy járdaszigettel megszakítva. Az időjárás 9-10 fok, nem szikrázó napsütéssel, de naposan.
Télikabátban a jelenlegi télikabátomban álltam az első ajtónál a villamos vezetőnél. Reggeli időszak volt, ezért a villamoson jó nagy tömegnyomor volt, afféle hering-party.A következő járdaszigetnél megállt a villamos és mindenki elkezdett leszálni. Látom, hogy a leszálló embereknek ellenőrök nézik a bérletét/jegyét. Minden ajtónál egy-egy ellenőr állt. Nem izgultam, nekem bérletem volt. Mikor én is el tudtam indulni, hogy leszálljak, felmutattam a bérletem az ellenőrnek. Csak nézte a bérletemet pár másodpercig, de nem szólt semmit, majd lassan bólintott. Visszabiccentettem neki és leszálltam a villamosról. Mikor mindenkit leellenőriztek, akkor szólt a villamos vezető, hogy vissza lehet szállni, indulunk tovább.
Felszálltunk a villamosra -azt néztem, hogy ugyanoda fel tudok-e szállni, az első ajtóhoz vagy máshová férek csak fel-, végül ugyanoda kerültem ahol korábban. Szállt fel a többi ember és egyszercsak megjelent anyukám a valóságos a villamos mellett (ezek szerint ő is azon utazott, csak hátrébb), hogy kérek-e ropit. Miközben ezt kérdezte egy nagy csomag bontatlan ropit nyújtott nekem fel a villamosra. A ropi kék csomagos volt és nagyon hosszú, nem az a hagyományos hosszúság. Mondtam anyukámnak, hogy anyu úgy is tudod, hogy én ezt a ropit nem ehetem meg. Nem szólt semmit -a villamoson a többi utazó ránk sem hederített, avval voltak elfoglalva, hogy felszálljanak a villamosra-, és elkezdte a ropit beletömni az unokatesójának a táskájába aki szintúgy a valóságban is így néz ki, aki már a villamoson ült az egyik ablak melletti széken.Felszállt mindenki és indult tovább a villamos. Haladtunk a belváros felé, egy hídon haladtunk át, majd hirtelen egy busz mellé értünk. Egy régi, sárga volán busz mellé. A villamos gyorsabban haladt mint a busz, de a busz olyan közel volt, hogy kb. 2 centire haladtunk el mellette jobbról. Arra gondoltam, hogy ha ez így marad, akkor a busznak és a villamosnak a tükrei össze fognak akadni, amikor eléri a villamos a busz elejét. De ahogy haladtunk a busz szépen kezdett balra húzódni és lefordult.
A villamos haladt tovább és egy olyan részre értünk, ahol a villamossínek körül már sárga/drapp macsakő út volt. A belvárosnak egy régebbi részén jártunk. A villamos haladt volna tovább, a vezető tudta, hogy be kell hozni az ellenőrzéssel eltöltött időt. De ez a városnak egy olyan része volt, ahol a forgalom a villamossíneken is haladhatott. Egy bukósisakos robogós haladt előttünk nagyon lassan. Akadályozta a villamost, mire a vezető elkezdett dudálni. A motoros ezt meghallotta és elkezdett balra lehúzódni. A motoros végül úgy döntött, hogy mégsem balra megy, hanem elkezdett visszatérni a villamos elé és jobbra húzódni. Amikor kiért jobbra, hogy nem akadályozzta már a villamost, akkor hátranézett a villamosvezetőre és összehúzta szemét, majd visszavágott a villamos elé, előregyorsított farolt egyet és szembefordult a villamossal. Úgy jött szembe a villamossal, hogy mellette haladjon el. Mikor közel ért, akkor a nézésével a motoros majdnem leszúrta a villamos vezetőt, miközben elrobogott a villamos hátulja felé.
A villamosvezető és én is elkezdtük csóválni a fejünket, hogy mennyi idióta van, aki nem tudja eldönteni, hogy merre menjen és csak akadályoz. Közben beletaposott a vezető, hogy behozzuk a lemaradást. Suhant a villamos a síneken.
Még mindig tömegnyomor volt a villamoson, de tudtam, hogy hamarosan olyan megállóhoz érkezünk ahol sokan leszállnak. Nem is bántam mert kezdett a villamoson melegem lenni a télikabátban.
Odaértünk a megállóhoz, sokan leszálltak (közben valahogy a villamosból troli lett az álomban). Elkezdtem bemenni a troli belseje felé, a vezető mögötti részhez, hogy egy ablak mellé kerüljek, amit kinyitok. Mentem az ablakhoz, közben hozzáértem egy utashoz, mormogtam egy elnézését és kinyitottam az ablakot. Mindenki örült, hogy végre nincs tömegnyomor és jön be a troli ablakon a friss levegő. A jármű a középiskolám felé haladt az út végét tényleg troilval jártam középsuliba és az álmomban ugyanúgy a folyópart mellett haladt ugyanazon az úton, ugyanazon házak között, mint a valóságban.
Zene szólt a trolin. Konkrétan ez Ils - Music (Evil Nine Punk Rocks Mix).
Nagyon jó kedvem lett, hogy ez egy szép nap, újra megnézem a középiskolám környékét, sétálok majd az előtte lévő parkban, most egy remek zenét hallok amitől mosolyog a lelkem és még a lábamba a bugit is elhozhatja. Aztán látom, hogy nem is a trolivezető "szolgáltatja" a zenét, hanem a jobboldali első ülésen ülő fiatal fiú füleséből halljuk. Úgy tünt a kevés utas is élvezi a zenét. A zenét hallgató fiúra gondoltam, hogy milyen jó, hogy még milyen szabad és milyen jó, hogy igényes zenét hallgat. Előtte állt egy kisgyerek és fülig érő szájjal nézte a zenét hallgató fiút és élvezte a kisgyerek is a zenét. Az anyukája is mosolygott ezen a remek pillanaton.
Lassan közeledtünk ahhoz a megállóhoz ahol le kellett nekem is szállnom. Picit fejlebb állt meg a troli, mert az építkezések/átalakítások miatt áthelyezték ideiglenesen a megállót.
Leszálltam a troliról és körbenéztem. Kezdtett borulni, de kb. délelőtt 9-10 óra volt. Nem csúnya borulás, hanem a későtéli/kora tavaszi 9-10 fokhoz tartozó. Mögöttem elindult a troli és folytatta útját, előttem egy sűrű fás, füves park állt. A parkon átláttam, láttam mögötte a középiskolám épületét, jobbra és balra modern téglaépületek, amik újak voltak. Amikor ide jártam középsikolába akkor még nem így néztek ki ezek az épületek.
Beléptem a parkba és ámultam, hogy az iskola melett micsoda kis elvarázsolt és elszigetelt szentély ez ebben az urbánus környezetben. Sűrű, áthatolhatatlan fák vették körbe a parkot, belül sűrű zöld fű és sötét, mert a növenyzeten nem jutott át a napfény (egyébként is borult). De nagyon hangulatos és biztonságot adó volt. Középiskolás klikkek voltak a parkban szétszórtan. Voltak nagyon magas dombok is a parkban, a dombok tetején hinta és egy sárga szemetes konténer volt. Itt is voltak fiatalok és arra gondoltam, hogy az óra helyett inkább kijöttek a parkba.
Elindultam a parkon át, mentem az emelkedőn felfelé a vastag, nedves zöld fűben. Itt-ott útként szolgáló kitaposott vékony, saras, földes ösvények vezettek a túloldalra. Arra gondoltam mennyi minden megváltozott, de ez a park egy kicsit furcsa. Megnyugtató és körbeölelő, de furcsa.
Ekkor eszembejutott, hogy nemrég egy egyik gyerekkori barátom aki szintén valós személy kérdezte, hogy szerintem elhozhatja-e ide a csaját randira. Nem jártam még erre a középiskolás idők óta, így nem tudtam válaszoni neki. Most arra gondoltam, hogy jó-jó el lehet ide hozni, ha nem gondolja komolyan, de azért nem ez a legjobb randihelyszín.
Elindultam az egyik ösvényen felfelé. Télikabát a jelenlegi kabát volt rajtam, fehér garbó középiskolás koromban volt egy és az óvódás sárga sálam, amibe egy fehér címkén pirossal volt a nevem belehímezve szintúgy valós, még meg is van. Mivel nem volt hideg, a kabátom nem volt behúzva és a sál is csak a nyakamba volt rakva. A sál két vége lebegett mellettem, arra gondoltam, hogy nem annyira jó ez így, inkább a két végét bedugtam a kabát alá, de közben az is a fejembe járt, hogy milyen frankó ez a sál és jó is, hogy picit kilátszik, büszke vagyok rá.
A parkon túl magasodó épületek látszottak, láttam, hogy hova szeretnék eljutni, de a park nagy és sűrű volt, a széleken főleg. Baktattam fel az ösvényen, menet közben középiskolás klikkek mellett haladtam el. Beszélgettek és a beszédfoszlányok elértek hozzám. Egyrészt nagyon untatott az amiről beszéltek, másrészről írigyeltem őket, hogy ilyen problémáik vannak.
Felértem az ösvényen egy ház falához, a park szélén lévő bejárathoz. A fehér cipőm picit nedvesen homokos lett és pár bogáncsot is leszedtem a zoknimról. A park széle, ahol úgy gondoltam az épület az a kijárat, szinte egybenőtt a fákkal.Bementem a fehérre mesztelt épületbe aminek a tetjét nem láttam a fáktól. Belül egy szürkésfehérre meszelt szobába értem. Ablak nem volt, az ajtótól nem igazán szűrődött be fény, világítást nem láttam, de valahogy ott volt a fény. Picit zöldes fény járt át mindent, a félhomálynál nagyobb intenzitásban és nem mindenhol egyformán világított. Mintha valahonnan jönne a fényforrás és árnyékok is vannak, de fényforrás mégsem volt. Azt tudtam, hogy át kell mennem az épületen és akkor átjutok a középiskolámhoz, ami az egyik úticélom.
Bementem a következő szobába -máshová nem is nyílt ajtó- ahol a szoba két odalán a szivárnyván színeiben világító, halkan zümmögő, gömb alakú energiamotorok működtek. Innen egy folyosóra nyílt az újabb, egyetlen ajtó. Kiléptem a folyosóra és itt is ugyanaz a zöldes fény világított, látszólag fényforrás nélkül. Az egyik dupla ajótban is világoszöld üveg volt. Valahogy furcsa, leírhatatlan érzés kerített a hatalmába, nem félelmetes, de természetfeletti az biztos.
Ahogy felmértem a folyosót, távolról hangokat hallottam, mintha valaki lakna ott. Vízcsobogás, tompa hangok, mintha valaki egy konyhában tevékenykedne. Nem tudom honnan, de úgy gondoltam, hogy egy helyi öregasszony lakik ott. Egy külvilágtól elvonult, különös öregasszony. Akár még vén boszorkány is lehet. miközben ezt írom libabőrös lettem Nem lett pánik úrrá rajtam, inkább nyugtalanság.
A folyosóról beléptem egy másik szobába, pont abba ami az melett volt amelyikből kijöttem. A korábbihoz hasonló szoba volt, aminek a folyosóval átellenbeni végében egy újabb ajtó volt. Kinyitottam.
Az épület széléhez értem. Nem volt erkély, korlát, egyszerűen az épület oldalában kinyitottam egy ajtót. Ami furcsa volt, hogy 2-3 szinttel feljebb voltam a földszinttől, pedig az épületen belül nem volt lépcső és szintemelkedés sem. Az épületen belül pontosan ugyanazon a szinten voltam ahol bejöttem. Pontosan U alakot jártam be az épületben, az U egyik végén jöttem be a földszinten és most az U másik végén néztem kifelé. Magasról. Amikor lenéztem láttam a parkot, az épületeket körben és a ház mellet a mélyben pedig egy sörfesztiválnak kinéző részt. Pontosabban a backstage-et, a hátsó részt, ahol az ott dolgozók (munka hiányában csak lézengtek ők és a haverjaik, vendég kevés volt) ücsörögtek. Padok, kegek, zöld napernyők.
Becsuktam az ajtót és arra gondoltam, hogyan kerültem ide, hogy kerül ide a sörfesztivál? Elindultam az U alakon vissza, a szobán keresztül. Arra gondoltam, hogy ez egy labirintus, folyamatosan változik és szépen lassan behálóz a vén öregasszony, akinek a célját nem ismerem. ismét libabőrös lettem ahogy ezt írom Megint hallani véltem a vízfolyást meg a tompa zajokat, mintha a konyhában tevékenykedne.
Kiértem a folyosóra és az ajtó előtt -amin először kijöttem a folyosóra- egy nagy kakas állt és nézett a félig behajtott ajtóra. Egy nagyon nagy kakas volt, szép fényes, mélybarna tollazattal, néhol zöld árnyalattal a fejrészeken. A hatalmas állat kihúzva magát, a csőrét félig nyitvatartva állt és nézte az ajtót.
Arra gondoltam, hogy a vén boszorkány házikedvence és várja, hogy az öregasszony kijöjjön a szobából. Pont abból a szobából ahová tartok, ugyanis arra gondoltam, ha pontosan ugyanazon az útvonalon megyek vissza, akkor kijutok az épületből. Ebben az esetben nem fordul el újra a labirintus vagy pontosan ugyanúgy fordul visszafelé, mint amikor bejöttem. Csak ez az egyetlen út úgy gondoltam.
A kakastól nem féltem és elhatároztam, hogy akkor is bemegyek, ha a boszorkány bent van. Ha bántani akarna, akkor fellököm a vén banyát és a maradék két szobán keresztülfutok vagy a kezem ügyébe került nagyon sima márványkaviccsal megdobom.
Berontottam a szobába a kakas előtt, aki meg sem mozdult, és láttam a két szines enrgiamotort, ahogy gömb alakjukban működtek a fal két oldalán. Megnyugvás töltött el, hogy jó helyen járok, nem fordult el a labirintus és a boszorkány sincs sehol. Keresztülmentem az utolsó szobán és kijutottam a földszintre pontosan abba a sörfesztivál szerűségbe amit fentről láttam.
Sétálgattam, arra gondoltam, hogy veszek egy sört és szépen megyek tovább az utamra. Pár ember lézengett, de valahogy álomszerű volt az egész. Hirtelen arra gondoltam, hogy ez is boszorkány csapdájának a része és az egész csak illúzió. Illúzió hogy megnyugtasson, hogy még mélyebbre kerüljek a labirintusában.
Azt találtam ki, hogy az egyik csapost megdobom a márványkavicsommal és ha átmegy rajta, akkor megbizonyosodtam róla, hogy illúzió...
Ekkor ébredtem fel.A másik álmom sokkal rövidebb és ott csak kameraként követtem a történéseket.
Egy plázában voltam és éppen ékszerrablók (régimódi, kalapos, fehér öltönyös, Tommy gépfegyveres, börkesztyűs) futottak a szajréval a folyosón. A pláza őrei, biztonsági emberei csak bambán nézték az eseményeket, nem hitték el, hogy ilyen van a valóságban és nem is akartak utánuk menni, hogy elkapják őket. Végül valahogy megfogták őket és visszarángatták a rablókat a folyosóra, a kézfejükre egy nagy példet csavartak az őrök, hogy ne szóródjon szét a felmarkolt ékszer.
Váltás, a követkekző jelenetben egy lekerekített élű, fehér lakókocsi állt egy füves területen. Előtte egy kis kinyitható kemping asztal, az asztalon kenyérszeletek, tojás, egy villanyrezsó (inkább villany vaslap). Az asztal mögött két alak, az egyik szomorú fejjel forgatta egy trikóban a kenyérszeleteket a tojásban. Afféle kőkazdag bűnöző volt, aki nem tud szabadulni a múltjától és a jelenétől sem, de gazdagsága ellenére egyszerű életet élő ember. Számára a betyárbecsület még jelent valamit.
A másik ember valamivel magasabb, vastag bajuszos, határozott vonalakkal rendelkező nyomozó. A fehér inge felett huzentróger tartotta nadrágját. Kemény, de igazságos ember érzetét keltette, ahogyan nézte a kenyérszeletek tojásozását.
Kettő kenyérszeletet a bűnöző rátett a vaslapra és lenyomta őket egy laposvégű kiszedővel. Sercegett a vaslapon sülő bundáskenyér és miközben megfordította őket a nyomozó sóhajtott egyet és azt mondta: "Végül is, amíg nem bizonyított a bírásógon hogy bűnös, addig semmi sem történt." A nyomozó akkurátusan felhajtotta az ingújját, amely így nagyjából a könyöke alá ért.
Talán ismerte egymást a két ember korábbról és újra összehozta őket a sors, talán nem, de a nyomozó és a bűnöző is élvezte a pillanatot, még akkor is, ha tudták, hogy várhatóan az idilli képnek vége lesz hamarosan.A post végére pedig -ha már az első álmomban Ils zenével álmodtam-, akkor
Adam Freeland - Essential Mix 2003.05.11.
Minden idők legjobb essential mixei között van, lassan 20 éves, a breakbeat reneszánszából, de még mindig aktuális és még 20 év múlva is az lesz. Olyan bootlegek forognak amelyek mára klasszikussá váltak. Örök varázslat.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Újabb álom. Egy épület előterében voltunk, amikor pár ember berontott és elkezdték itatni az embereket műanyag pohárból. (Bankrablás jellegű feeling volt, a berohanók a bankrablók, az ott lévők a túszok). Ahogy ittak az emberek a pohárból, sorra dőltek ki, ájultak el.
Mikor hozzám értek, akkor az egyik odavakkantotta, hogy adjad neki a kukoricásat! Nyújtotta a fehér műanyagpoharat és sűrű, fehér massza volt benne. Néztem a poharat, de nem nyúltam érte.
Újból megszólalt, hogy adjad neki akkor a kólásat! A másik határozott, ellentmondást nem tűrő mozdulattal nyújtotta felém a másik poharat. Ebben szívószál is volt és tényleg egy kóla kinézetű ital volt benne. Elkezdtem a szívószálon át szürcsölni, de csak úgy ímmel-ámmal, nem terveztem, hogy beleigyak és én is olyan állapotba jussak ahogy a többi, pohárból ivó ember. Feszülten figyelték ahogy éppen csak beleértetem a szívószál végét a folyadékba.
Viszont kénytelen voltam ennyit is inni és már éreztem, hogy ennek hatása van. A szívószálon örvénylett felfelé a kólába kevert szer párája. Nem volt menekvés, egy fél kortyot innom kellett és közben éreztem, hogy a tudatom csúszik lefelé, a fejem kótyagossá vált, ami nem volt jó érzés, de ahogy a tudatom a valóság mögötti dimenzióba kezdett átcsuszanni, az végül is nem volt rossz.
Csúsztam lefelé, -éreztem, hogy a tudatom mindjárt odajut ahová a többi padlón heverő emberé- egyre gyorsabban, ám ekkor valami megálljt parancsolt és a valóságban is felébredtem.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Végigmentem az állásinterjún. A fejvadásszal együtt 5 körös volt. Kaptam egy egész szép ajánlatot, én meg kértem pár nap gondolkodási időt. Annyival nem jobb az ajánlat, hogy bármit is jelentősen befolyásoljon, valamint picit csöbörből vödörbe érzés. Ami miatt váltanék, az pontosan ugyanúgy meglenne az új helyen is, csak pepitában. Belesüppedtem, életközepi válság? Nem tudom, de még érek valami a szakmámban.
Más. Eddig sem voltam túl optimista -az egész emberiség szintjén- a jövővel kapcsolatban, de a mostani események, a fáradságom, a kizsigerelés, a sok bizonytalan ponttal -amelyeknek a végére pontot szeretnék tenni- az életemben sem terelték pozitív irányba a gondolataimat. Illúziókra épül a világunk.
Ennek ellenére álljon itt ez a dal és egy, a mostani események kapcsán fontos kommenttel.
Scorpions - Wind Of Change
I pray the new children of tomorrow may still have dreams to share.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Resident Advisor streaming for Ukraine
Az alábbi két b2b nagy meglepetés volt
Jane Fitz b2b Carl H
Shannen SP b2b IkonikaJók ez ilyen kezdeményezések, összegyűlt a stream közben némi font összeg is jótékony célokra.
Ilyenkor mindig az Exit fesztivál jut eszembe, honnan indultak ők is, milyen célból, de erről majd máskor.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
A legutóbbi két álmom.
Az egyik háborúról szól -pedig nem olvasok hírportált, nem nézek tévét évek óta, de persze nem tudom azt mondani, hogy függetlenedni tudok tőle, a következményektől, akármennyire is szeretném.
A barátaimmal egy zöld területen, panelekkel körbevett részen voltunk. Bent ültünk egy beton ping-pong asztal alatt. Beszélgettünk. Tudtuk mi zajlik nem messze, fel voltunk készülve (egy nagyon sekélyes szemlélő szemszögéből nézve). Talán még zöld (terepruha?) is volt rajtunk, amikor a ping-pont asztal meletti területre bevágódott egy lövedék.
Összenéztünk és arra gondoltunk, hogy ki az a barom aki most ilyennel szórakozik, nem vicces, de a környéken előfordulhat ilyen. Bevágódott még egy lövedék, de ez valahogy nagyobbat ütött. Rövid fénycsóvát húzott a becsapódás előtt, utána pedig feldobta a földet. Pár másodperccel később egy sorozat csapódott be a ping-pong asztal melletti üres játszótérre.
Megszólalt valaki közülünk: -Hát elkezdődött? Senki nem akart hinni a szemének, de tuduk, hogy igen. A következmények mindenki fejében egy másodperc alatt játszódtak le, majd abban a pillanatban egy nagy robbanás halatszott. Nagy mennyiségű homok repült a levegőbe körülöttünk, kavargott a homok, mintha egy sivatagi homokviharban lettünk volna, csak a homok szürke volt.
Amikor kezdett leülepedni a por -maximum fél perc telt el, de sokkal hosszabbnak tünt-, látszódott a korábban ismert terep teljesen megváltozott. A zöld terület helyett mindenhol frissen keletkezett homokbuckák, rombolás nyomai, rendezetlenség, káosz, szürkeség.
A ping-pong asztal középen összetörött és egy nagy A betűhöz hasonló alakot vett fel. Beszorultam alá. Kezdtem kikúszni alóla, de homok akadályozta a mozgásom. Hason fekve felnéztem és láttam amint a barátaim éppen egy homokbuckán futnak fel, ami lépcső volt még 1 perccel azelőtt. Menekültek.
A por miatt szinte csak magamban tudtam kiáltani. Vááárjatok, itt vagyok! Elkezdtem kihúzni magam a ping-pont asztal alól és amikor sikerült, akkor a társaság többi része éppen felért a frissen keletkezett homokdomb tetejére és nem láttam hova futnak tovább. Tudtam, hogy utol kell érnem őket. Felfutottam én is a homokbuckán, de nem láttam, hogy hol vannak. Elvesztettük egymást.
Valahogy egy homályos félig nyitott folyosóra kerültem, majd a távolban zsemblámpás, fegyveres alakok mozogtak. Féltem, hogy meg ne lássanak. Amint megláttak eleresztettek egy sorozatot, de szerencsére nem találtak el, de az járt a fejemben, hogy ezek nem normálisak, hogy ránk, civilekre is lőnek.
A következő pillanatban egy szekrény tetején rejtőztem és valamihez vagy valakihez fohászkodtam, hogy meg ne lássanak a katonák, egy puska is volt nálam, ami végső esetben használtam is volna.
A következő villanás után vége volt az aznapi akciónak. A romok között bóklásztunk a többi nyomorulttal együtt. Pár lépésnyire a saját katonáink mentették ami menthető volt. Amikor ahhoz a házhoz értünk ahol laktam -egyedül, még nem volt családom- akkor elkezdtem sírni, hogy ennyi volt, tönkretették az életemet. A romok között néhol széttört, de egy-két jellegzetes tárgy még egyben volt, apró sérülésekkel. Írtózatos fájdalom mart belém, hogy mindennek vége, egy élet munkája veszett oda, még ha néhány tárgy hasznosítható lenne, akkor sem szeretném magammal vinni, mert ennek a rémálomnak a nyomait viselték. Nyomor, kilátástalanság, tönkrement életek, összetört álmok és mindez miért. MIÉRT?The Chemical Brothers - Out Of Control
A másik álmom ismét -valós- középiskolás személyekhez kapcsolódik, de korban már túl voltunk a középiskolán.
Egy osztályteremben voltunk, de már csak 4-en voltunk ott. Volt ott egy lány akivel szerettem volna többet, valószínűleg ő is, csak én elég balfék voltam, az egyérelmű jelekre sem reagáltam jól.
Megkérdeztem a másik három személyt, hogy lesz-e ma valami buli? Elég ergyán néztek rám, hogy egy szimpla iskolai csütörtökön? Amúgy is már este van és késő, mi meg még midnig itt rohadunk az iskolában a tanulás miatt.
Elhatároztam, hogy én akkor is be fogom indítani a bulit. Persze nem a buli miatt, a leányzó miatt, más nem is érdekelt. A másik kettő -nem túl vonzó- nőszemély kérdezte, hogy miért most akarok bulizni, mikor semmi nincs. Erre már kész volt a válaszom: -Máskor mindig sietek haza, nem érek rá annyi dolgom van, most ráérek, akkor bulizni szeretnék. Válasz nélkül, csodálkozva néztek a gülü szemeikkel.
Gondoltam elugrok -és gondolatban már kint is voltam az iskolából az úton- a közeli boltba, veszek pár finom sört majd visszajövök és a kiszemelt leányzó kezébe nyomok egyet, hogy gurítsuk le. Azt tudtam, hogy szereti a sört és arra gondoltam ez majd elindít bennünket az éjszakába, ámbár a buli érdekelt a legkevésbbé. Szerettem volna egy intim, iszogatós beszélgetést és ha egymásra hangolódunk, akkor végre elindul a történetünk.The Source Ft. Candi Station, You Got The Love
És hogy velem mi van? Hogy egy klasszikust idézzek: Semmi. Moszkva tér, zárójelenetVannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Két különös filmet néztem meg a napokban. Nagyon jónak nem mondanám őket -vagy csak később érnek be-, de a mondanivalójuk húsbavágóan igazi, elgondolkodtató.
Mindkettő nagyon lassú film, személy szerint élvezettel néztem őket.Drive My Car
A melankolikus, lassú folyású Drive My Car így végső soron mégis felemelő, reménykeltő érzéssel engedi el a nézői kezét: bármennyire is zárt az egyén belső világa, figyelemmel, empátiával vagy egyszerű jelenléttel megteremthetőek a közös keresztmetszetek és a továbblépés lehetősége.Pig
A Pig egy csendes, melankolikus utazásra invitál, amely során számos dologról mesél nekünk. Gyászról, elengedésről, magányról de legfőképp arról, hogy mit keresünk az életben. Hogy vajon honnan ismerjük fel, ami igazán fontos. Ez a saját veszteségeik és döntéseik következményeitől őrlődő emberek filmje, akik egy ponton kénytelenek szembe nézni azzal, hogy hol, mikor és miért mondtak le az álmaikról, vágyaikról és az igazán fontos, pótolhatatlan dolgokról. Hogy mikor felejtettek el igazán élni.José González - Heartbeats (Sony Bravia Bouncy Balls)
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Korábban gondoltam arra, hogy a blogban csak az álmaimat fogom leírni.
Apropó, ha már álmok, elkezdtem olvasni a Sandmant. A 24 óra című füzet/fejezet zseniális. Nagyjából látható hova fog kifutni, de ahogy építkezik és amennyi mindent megtudunk, wow. A rajzok is nagyon tetszenek, a karakterek is, be fog szippantani az álomvilág.És ha már olvasás. Gondolom veletek is előfordult már, hogy olvastok egy jó könyvet és saját világotokkal/életetekkel kapcsolatban megfogalmazódik egy-egy mondat. Hirtelen villan fel, de határozottan és ott ólálkodik tovább. A Sandman olvasás közben vágott belém: "Kincsek. A kincseim, ebben a túlélesre(/hazugságot jutalmazó) kihegyezett világban megmutatják mi vagyok. Annak aki még lát, útmutató."
Vagy a Dűne gyermekei olvasása közben: "Nyers kifinomultság."Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Közel két éve volt egy elég kellemetlen műtétem. 3 hónap volt a teljes felépülés. Mostanában kezdtem érezni, hogy valami nem stimmel, így a 2 éves kontrollra hamarabb mentem el. Sajnos nem szabadultam meg a problémától, ambulánsan megoldották, most 1-2 kellemetlen hét következik, két év múlva újra kontroll.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Eltelt két hét, egész kevés már a "kellemetlenség". Mondhatni megmaradok. Remélem 2 évig nyugi lesz ezen a téren és utána nem lesz folytatás.
Apukám kezdi összeszedni magát és ha így marad, akkor remélem élhető mindennapok elé néznek anyukámmal.Megnéztem az új The Batman filmet, szerintem nagyon jó lett, sok képkockán látszik, hogy ez bizony képregénybe való, vagy képregényből ugrottak ki.
Túl sok Batmanes képregényt nem olvastam, de az 1989-es film Batman képregényét gyerekkoromban rommá olvastam. Sőt voltak robotzsarus, pókemberes, rózsaszín párducos, hupikék törpikék és persze Bobó meg Góliát füzetek is. Húsvétkor a szüleimnél voltunk és bizony ezek a képregények még megvannak. Vigyáztam rájuk.
Nem volt sok belőle, de nagyon szerettem őket és az érték amit számomra képviselnek felbecsülhetetlen. Nem is a fizikai értékükben, -persze írtó jó újra kézbevenni és nézegetni, elolvasni őket- de ami emlékek kapcsolódnak hozzájuk az megfizethetetlen.
Az egyik pókemberes képregényt akkor kaptam mikor beteg voltam. Sima infulenza, lázzal...stb. Anyukámmal a munka előtt mentünk a gyerekorvoshoz és mikor végeztünk bementünk a postára. Anyukámnak volt valami elintéznivalója és hogy jobb kedvem legyen, gyorsabban gyógyuljak választhattam egy képregényt a postán. Imádtam.
Az egyik hupikék törpikéset apukám hozta. Délután elaludtam és oda volt állítva az asztalomra csak úgy, hogy ébredéskor meglássam.
De ami most eszembe jut, hogy egy szülő mindent megad a gyermekének, hogy mosolyogjon. A kislányomnak a mosolya is megér bármit, bármit. Szülőként kell figyelnünk, hogy kapjon meg mindent, de ne halmozzuk el úgy, hogy ne legyen értéke semminek.
Illetve a lányom elkövetkező gyermekkorára és a saját gyermekkoromra gondolok. A szüleimre és magamra mint szülő. Tudom írtam már erről, de a gyökerek nagyon fontosak. Furcsa kettőség ez az emberben, de jó érzés. Honnan indult gyermekből, mit kapott és most hova tart és mit ad a saját gyermekének.
Én most felnőttként éppen egy képregényes időszakomat élem, vettem pár képregényt és nagyon jó olvasni őket.
A képregények és a The Batman film hozták elő ezeket az emlékeket. Legyen egy film, zene, képregény, könyv, festmény, vers, séta, egy hétköznapi szituáció... bármi ami után az ember képes önmagára és a környezetére reflektálni, akkor már nemcsak, hogy jól szórakzott, hanem kapott valami pluszt is, ami érzésekkel, gondolatokkal és emlékekkel tölti el az elméjét. És ez jó.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Álmomban tengerész voltam. Egy hajótörött tengerész. A szürke kék tenger alatt sodródtam. Mindenütt áthatolhatatlan, végtelen tenger.
Egy bálna komótosan úszott el mellettem. Tudtam, ha nem kapaszkodom fel rá, akkor talán ennyi volt.
A bálna egy kék bálnára hasonlított, de a feje és a szája vízszintesen volt lapos. Lassan úszott, függőleges irányú, hullámos mozgással. Áradt belöle a bölcsesség. A bőre nem olyan volt mint egy delfiné. Nem sima és ragyogó, hanem egy ősöreg bálnáé, akire az idők folyamán már mindenféle rárakódott, hasonlóan, mint egy tengeri szikla oldalára. Mészkő darabok, moha, kagylók egyvelege.
Úgy úszott, mintha tudná, hogy fel kell kapaszkodnom rá. Éppen csak sikerült, a farokszonyába tudtam belekapaszkodni. Volt rajta egy lyuk, amit nem úgy harapott ki valami, hanem egyszerűen az idő súlya alatt kezdett elkopni, kezdetlegesen rongyolódni, mint az elhasználódott szönyeg széle.
Úszott velem, szépen lassan, komótosan, bölcsen, mit sem törődve az univerzum pillanatnyi történéseivel. Olyan villanásokkal, történesekkel, mint az emberiség története az univerzumban.
Végül hazahozott, vagyis oda ahol laktam. Egy mesterséges -de amennyire lehet természetesen kialakított- medencéhez érkeztünk. A medence nyitott volt és közvetlenül érintkezett a tengerrel. A két különböző típusú víz nem keverdett össze. Mintha fal választotta volna el a két vízfelületet úgy feszültek össze. Nem éles, hanem elmosott, de határozottan érzékelhető határvonallal.
A bálna a határvonalat nem lépte át, hanem lelassított előtte. Én pedig elengedtem a bálnát es sodródtam tovább. Delfinalakban sodródtam, de emberi tudattal, ami nem vette észre a delfin alakomat.
Átsodródtam a medencébe, az ősöreg bálna orra finoman beleütközött a vizek határretegének és megállt. Azt akartam, bogy a bálna es a medencében lakó másik delfin lássa, hogy mennyire örülök, hogy hazaértem.
Féleig kiemelkedett a delfinalakom a vízből, elkedtem jobbra balra mozgatni a testem és az oldalsó úszóimmal vadul csapkodtam a vizet. Teljes erőmből. A tudatom viszont, mivel nem érzékelte a delfin testem, azt látta, hogy ülök a vizen és köt ököllel csapkodom a vizet és a felsőtestem közben teljes erőből mozgatom jobbra, balra. Az emberi elmem még azon is gondolkodott, hgy vajon a delfinek mit csinálnak még, hogy örömüket mutassák? Felugranak és oldalukra fordulva belecsapódnak a vízbe?
Valójában nem azert csináltam ezt a mozdulatsort, mert annyira örültem, hanem mindenáron azt akartam, hogy a bálna, -aki mosolyogva figyelt- és a delfin -aki érdeklődve és egyre nagyobb lelkesedéssel figyelt- érezzék azt, hogy mennyire örülök. Pedig a vad mozdulatsornak az volt a célja, hogy értsék mit akarok mondani, így ők érezzék magukat jól! A ősbálna azért, hogy jót tett velem, a delfin pedig azért mert, látja hogy örülök.
Tudták, főleg a bálna, az univerzumnyi bölcsességével. Én pedig egyre hülyébben és szégyenteljesen csapkodtam a vizet az oldalúszóimmal/öklömmel. Mi értelme volt ennek a teljes erőbedobással előadott előadásnak, amikor úgy is tudták volna, hogy mit akarok valójában (!) mondani. Kínos és szégyenteljes szituáció. Egyre kínosabb.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
A következő álom helyszíne egy repülőtér. Az évszak hűvös, nyári időszak. Az egész középiskolás osztály ment volna az évi 1-2 szokásos repülős kirándulására. (egész gyakran álmodom az általános iskolával, középiskolával kapcsolatos személyekkel mostanában)
Időben érkeztem, hogy ne kelljen rohanni. Becsekkoltam, leaadtam a bőröndömet, de még sok idő volt az indulásig, így el lehetett menni.
Odajött NL (valós személy, gyerekkortól induló barátom, igaz középiskolában nem egy helyre jártunk), beszélgettünk és elővettem kettő nagyobb rágót. Olyasmit mint régen a Donald/Turbó rágó, de ez mentolos volt. Kettő volt még, egyet odanyújtottam NL-nek. Elfogadta, kicsomagolta és elkezdte rágni. Én az utolsó szemet nem ettem meg, hanem elraktam.
Zajlott a reptéren az élet, az osztálytársaim jöttek, mentek, pakolták a csomagokat, minden rendben ment.
Még egy valaki hiányzott. BZS (szintén gyerekkori barátom és vele egy középiskolába is jártunk a valóságban is). BZS-nek úgy tudjuk, hogy volt egy kísérője (jelentősége nincs, valahogy az volt a lényeg, hogy várta valaki a reptéren, táblával, BZS felirattal). Ez a kísérő NYZS haverja (NYZS szintén gyerekkorból való barátom, általános iskolai osztálytársam is volt), de már egy kategórivál idősebb korosztályból. Tehát főiskolás vagy éppen munkát kezdő fiatal. Mivel volt még idő a gép indulásáig, valahogy el kellett tölteni az időt és egy buli helyre (aka disco) mentünk. (Itt is történtek dolgok, de homályosak a részletek, egy valóságban is létező hely volt az).
Másnap a buli után visszaértünk a reptérre, NYZS haverja táblával várta BZS-t. Egészen kint, nem a bejáratnál, hanem a kinti tetőt tartó betonoszlopok környékén. BZS is megérkezett az épület oldala felől és odament a tábláját tartó emberhez. Közösen megemelték a csomagjait és elindultak a bejárt felé, ahol én is álltam.
A bejáratnál állva elővettem az utolsó rágom, -amit korábban nem ettem meg-, mire odajött NL és elkezdte a kezemből kicsavarni, hogy adjam neki. Erőlködve, fogösszeszorítva próbálta elvenni, miközben az erőlködéstől összeszorított ajkaim között kiszűrve mondtam neki, hogy ez az utolsó, ez az enyém. Sertődve és meglepetten nézett, de felfogta és otthagyott.
BZS kísérője, ekkor ért oda a csomagokkal és fél kézzel kilőkte az ajtót és megtartotta, hogy menjünk be. Ekkor tudtam jobban megnézni a kísérőt. Magas, fiatal felnőtt, mindkét fülében apró fülbevaló. Fején szürke, pamut matrózsapka volt, alóla fekete göndör haj kandikált ki. Szürke szem, borotvált arc. Vastag pamut pulóver volt rajta és citromsárga kabát. Bementünk újra a reprtér előterébe, ahogy tartotta az ajtót a kisérő. Elhaladtunk mellette és ő is bejött. Elengedte az ajtót ami becsukódott utána.
Én be voltam csekkolva már, ezért a sorok, székek, és a mindenféle csoki-, chips- és kávé automata mellett, a pultot érintve bementem a második épületrészbe. Innen már a busz vitt volna benünket a repülőgéphez. Majdnem mindenki itt várakozott. Ahogy beléptem ide, rögtön egy hosszú pulttal találja magát szembe az ember, ahol ellenőrzik még a papírokat.
A pulton egy csomó kék post-it volt néhányunk nevével és a hozzá tartozó telefonszámokkal. Eléggé összedobálva hevertek ott.
Szó nélkül rámutattam arra post-itre amelyen az én nevem volt. A pult mögött ülő rövid hajú, szőke nő elővette a hozzám tartozó információs kártyát. Nagy alakú, vastag, hologramos, szines. Kb. úgy nézett ki, mint egy karikavarázs.
Miközben elővette ezt a kártyát a post-item becsúszott alá. Nézte a nő az asztalt, de nem találta a post-item. Nem is kereste annyira, nem mozdított meg semmit, csak a szemével pásztázta a szem előtt lévő kék papírdarabokat. Vártam pár másodpercet, hogy ez a gyógyegér (aki láthatóan szinte csak melegedni jár be a munkába) mit csinál vajon, rájön-e a nyilvánvalóra, hogy hol az én post-item. Tárgyilagosan odaszoltam, hogy becsúszott alá.
Fel sem nézve kivette a kis kék papírt és azt mondja baj van. Baj van a repjegy rendeléssel és kérdezi, hogy hogyan rendeltem? Mondom neki, hogy online, ki is van fizetve, megjött a visszaigazoló mail is. De a pultos nő továbbra is azt hajtogatja, hogy nem jó, nem stimmel. Mindezt elég nemtörődöm módon csinálta.
Kezdett elfogyni a türelmem, hogy nem is tudom mi pontosan a baj és, hogy azt sem tudom, hogy hogyan lehet megoldani. Mit kell tenni a megoldás érdekében? Mintha a pultos nőt nem érdekelte volna a megoldás, csak az, hogy birka módon szajkozza a mondókáját és teljen a munkaideje. Elkérte a telefonomat, mint mindenki másét akinek a rendelesével baj volt. Ott hevertek az asztalon a telefonok, majd odaadott egyet hogy oldjam fel, ránéz a rendelésre.
Ugyanolyan telefon volt, mint az enyém, színben és típusban is. Azonban az ujjlenyomatom sokadszorra sem oldotta fel, és kezdett gyanús lenni -már a háttérképből is-, hogy ez nem az én telefonon. Leraktam felvettem az enyémet, feloldottam. Annyit kérdezett a szőke pultos, hogy az appból rendeltem? Illetve, ahogy nézi a telefonomban az app-ot, azt mondja annyit mindenképpen tegyek meg, hogy magyarra állitom a nyelvet és úgy rendelek. Talán ott volt a gond. Itt már kezdett elszállni az agyam, hogy még mindig nemtudjuk pontosan mi a gond és mit kell tenni hogy ez itt és most megoldódjon és fel tudjak szállni a repülőgépre.
Csak azt maktogatta szőkeségünk továbbra is, hogy magyarul kell használni az appot. Ismét próbálom kérdezni tőle, hogy de mi a gond? Angol nyelven rosszul jött át a dátum a dátumformátum miatt kérdezem, próbálva rákényszeríteni a gondolkodásra és a megoldási hajlandóságra. Ha ez volt a probléma, akkor a saját, központi rendszerében írja át. Itt már nem voltam kedves, aztán aztán rajöttem, hogy igy nem érek el semmit egy agyhalott droidnál. Megkérdeztem a fal mellett ülő haveromat, hogy pontosan mikor indul a gép. 12:15-kor. Ráneztam az órámra 11:30 volt, tehát még elég idő lehet a hiba javítására, de már mióta megláttam a post-itemet és küzdök a rendszer agyhalott birkájával, egy egész óra telt el. Így le fogom késni a gépet mondtam felig magamnak a pult felé visszafordulva.
Elkedztem kevesen, érdeklődve kérdezni hogy akkor mit csináljak, mondják már meg. Én megcsinálom, csak legyenek kedvesek megmondani. Biorobotunk nem szólt semmit, látszott a fején hogy gondolkodik... valamin. Kérdeztem hogy esetleg állítsam át az appot magyarra? Megcsinálok bármit, csak mondják meg mit, szóltam kedvesen.
Ekkor terembe bejött a közepiskolas magyartanárom. (NZS, aki egy barom volt). Ledobta a csomagját a pultra. A szőke nő odament megölelte és felajánlotta neki, hogy menjenek el cigizni.
Átmentek az előző helyiségbe. Kezdett ismét felforrni az agyam hogy ezt a leszaromságot nem hiszem már el. Indul a gépünk és én le fogom késni, de ez (igen, ez) inkább elment szünetre. Ki tudja meddig fog dohányozni az ismerősével vagy a csajával.
Gondoltam hasznosítom az időt én is és elemgyek a mosdóba, könnyíteni magamon.
Kimentem én is, hogy felkeresem az előtérből nyíló mellékhelyiséget. A rohadékok ott dohányoztak, ahelyett hogy megoldottak volna a jegyproblémákat.
Balra volt a wc. Több ajtó. Néztem hogy melyik a fiúké. A középső ajtó volt a férfiaké Playboys felirattal. Na mondom remek, a reptér kedveskedni akar a vendégeknek, de valahogy fordítva sült el ez a felirat.
Bemenve sötét zöld fülkék voltak. De nemcsak az fülkék ajtajai voltak sötétzöldek, hanem minden, a fal, a plafon és a padló is. Fülkéből volt jó sok, tágas volt a helyiség és a végén egy pici L alakban folytatódott is. Valahogy régi, de nem ósdi volt az egész.
Gondoltam megkeresem a piszoárokat, de nem volt egy sem. Bementem az L alak utolsó fülkéjébe (nem akartam senkivel összetalálkozni), a válammal belöktem a félig nyitott zöld ajtót, hogy a kezemmel ne érjek semmihez. Beérkezve a wc-fülke két oldala, a szembeni és a bal oldali átlátszó volt. Nem teljesen, de 99%-ban és az átlászóságnak is volt egy halvány zöldes árnyalata. Nem volt az átlátszó fal túloldalán senki, csak egy füves, homokos falakkal körülvett rész volt. A falakon látszott a tégla és a vakolás néhol leesett. Amolyan hatsó udvar kinézetű, ami a reptérhez tartozott még.
Elkezdtem pisilni, mikor kívűl, a hátsó udvaron megjelent egy reptéri munkás egy suzuki swift szerű autóban. A férfin a kantáros munkaruha alatt csíkos póló volt, könyöke kilógott a letekert ablakon. Lassan igazgatta az autót, egy centimétert óvatosan arrébb állt. Majd egy picit ismét előre ment a kocsival. Mintha egy láthatatlan helyre próbálná beigazítani.
Előszor megilyedtem hogy meglát hiszen átlatszó a fal. Azután arra gondoltam, hogy ez egy reprtér és valószinűleg csak belülről átlátszó, kívülről nem látnak be. Ezért is van az, hogy nem 100%-osan átlátszó, hanem az átlászóságnak van egyfajta zöld árnyalata.
Miközben ezen gondolkodtam az atutóval szinte egybeforrott ember, elezdett átvaltozni egy medvévé. Szakaszról szakaszra, simán végbement a metamorfózis és a medve elkezdett szimatolni.
Megilyedtem hogy megérzi a vizeletem szagát. Akkor vettem eszre hogy az átlásztó fal alatt van egy rés, nem ér le a fal a földig. Ugyanúgy, mint a plázás wc-fülkék ajtajánál. Ebbe az iránybe kezdett szimatolni a medve, fejét egyre lejebb a földhöz és a rés felé tartva. Nagyon féltem hogy ez a veszélyes állat betör ide, ha szagot fog és megtámad. Egyre közelebb és közelebb szimatolt.
Gyorsan befejeztem a dolgomat es elkedztem a zöld wc ajtók között futni a mosdó kijárata felé. A medve utánam loholt, én teljes erőből, halalfélelemmel futottam. Ha utolér végem van, de amúgy is hogy kerül ide egy ilyen veszélyes medve?
Futottam és kiértem a reptér folyosójára. A folyosó túlsó végén egy nagy tigris fordult be az ajtón és elkezdett rohanni felém. Megilyedetm, hogy két tűz közé kerültem. A tigrus mikor hozzám ért megfordult és velem futott tovább. Az én oldalamon állt, meg akart védeni. Én közben oroszlánkölyökké változtam. A medve megijedt a tigristől én pedig büszke voltam magamra, hogy elijesztettük a medvét. Egy emevlényre szökkeltünk fel a folyosó közepén, ahol én oroszlánkölyökként kihúztam a mellkasom. Győztünk. A mögöttem lévő tigris a mancsát nyalogatta unottan, miközben tudtuk valójában csak a tigristől ilyedt meg a medve.A másik álmom ugyanazon az éjszakán sokkal durvább volt. A gyerekkori szobámban aludtam amikor csak beviharzott a párom és kiment az erkélyre, hogy ő ott tereget. Nem értettem, hogy miért amikor marha nagy a ház, bárhol teregethet én pedig aludtam és most felébresztett valójában semmiért. Az alvás fontos dolog, nálam az az alapbeállítás, ha valaki alszik, akkor hagyom, és véletlenül sem próbálom felébreszteni, odafigyelek erre, az alvás -már ha sikerül- egy kincs. Ha nem piheni/alussza ki magát az ember (mint tudjátok én már sok-sok éve nem tudom), az problémák sorához vezethet.
Ő akkor is ott fog teregetni -nem bírta elviselni, hogy én alszom. Kimentem az erkélyre én is és elkezdtünk veszekedni a napsütésben (a szoba még sötét volt a lehúzott redönyök miatt), de nem értette, nem akarta megérteni, hogy ez miért fontos nekem, csak tolta a saját bullshitjét. Írtó rosszul érteztem magam, a korábbi időszakok eltemett sérelmei elkezdtek savasan, marón, nyomasztóan testet ölteni ismét.
A következő jelenetben ismét aludtam, bár a jelenlegi ágyamban/szobában. Kinyitotta az ajtót és bedobott valami kimosott ruhákat. Szintén nem értettem, hogy miért nem hagy aludni, miért? Csomó hajszál volt a behajított ruhákban és elkedztem a mosott még vizes ágyneműből kihúzni és ledobni a földre, hogy nem hiszem el, hogy ezt miért kellett és miért végez ilyen trehány, rendetlen, összeszedetlen munkát. Csak egy picit kellene jobban odafigyelni és mindenkinek jobb lenne. Miközben lebasztam a hajakat a földre, láttam, hogy talán rájött, hogy nem csinálta jól, ezt nem kellett volna megtennie, de már késő volt, megtette. Nem gondolkodik soha, csak a következmények után.
Felkeltem, ültünk az asztalnál a jelenlegi konyhaasztalnál és elkezdte mondani, hogy szerencsére volt wifi, különben elment volna.
Nem értettem hogy jön ide a wifi. Elkedztem kérdezni, hogy mi köze van a wifinek ahhoz, hogy elment volna vagy sem? Csak nézett. Mondom mi köze van hozzá? Nem válaszolt, csak nézett. Látszott a fején, hogy tudta, hogy elárulta magát, de játszotta a hülyét, amivel engem nézett hülyének és ez fájt, nagyon fájt.
Miért függ össze vele, kérdeztem ismét. Csak ideges babrálást kaptam válaszul.
A frusztráció, a korábbi sérelmek, az, hogy nem képes az önreflexióra és fejleődésre nagyon bántottak, nagyon. Pedig ha az egojától meghallaná a hangomat akkor tudhatna továbblépni.
Így is ébredtem fel. Nem írtam le minden részletet a második álmommal kapcsolatban, de maradjunk annyiban, hogy nagyon rossz -sajnos már rengetegszer ismételt- érzéseket váltott ki belőlem. Információs szmog, gondolkodni akarás hiánya, élből elutasítás, agresszió, intolerancia, csőlátás, fejlődni akarás hiánya, belső hangok meg sem hallása, folyamatos önigazolás, kritikus gondolkodás elértéktelenedése, centripetális gyorsulás, izoláció.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Az utóbbi napok álmait nem írom le részletesen, de álmodtam egy színésznőről aki eléggé odavolt értem, részese voltam egy furcsa társasjátéknak ahol 'Hand of God'-ként irányító is voltam és apró játékos is, valamint a Nomadland című film megnézése után volt egy olyan álmom, ahol valaki -csak magam miatt, feltétel nélkül- megfogta a kezem és csak voltunk, ami nagyon jól esett.
De ha már megint az álmok vizén evezek, akkor egy újabb érdekes jelenség ami elő szokott velem fordulni. Viszonylag ritkán, de azért előfordul.
Voltatok már úgy, hogy nagyjából felébredtetek, még nem nyitottátok ki a szemeteket, tudtátok, hogy hol vagytok, de mégsem úgy éreztétek hogy ott vagytok ahol. Azt éreztétek, hogy máshol vagytok, pl. a gyerekkori szobátokban, ágyatokban vagy a jelenlegi szobátokban/ágyatokban, de annak tükörképében. Máshol érzitek az ajtót, máshol a polcot, vagy azt érzitek, hogy az ellentétes irányban fekszetek az ágyban.
Az agyatok pontosan tudja és tudatában van, hogy hol vagytok (jelenlegi szoba/ágy), de valahogy nem tudja felidzéni a jelenlegi helyet, a részleteket (polc elhelyezkedése, az ágyatok iránya a szobában...stb.), hanem a helyébe egy másik korábbi hely (pl. gyerekkori szoba/ágy) vagy jelenlegi hely tükörképe kerül.
Tudom, hogy ez nem a valós, jelenlegi helyzet, hanem annak egy alternatívája, de nem tudom a jelen helyet/helyzetet részleteiben felidzéni és azon dolgozik az agyam -miközben tudja, hogy nem tudja felidézni a valós részleteket- hogy pontosan felidézze mi hol van, hogy áll a szobában minden ahol jelenleg feksezm, de ugye a részletek felidézése nem megy. Nem ilyesztő a helyzet, hanem érdekes inkább. Furcsa érzésként éled meg, hogy azt érzed ott vagy a másik helyen vagy tükörképben, de tudod, hogy mégsem.
Pedig ébren vagy úgy gondolom (mert a leírt jelenséget tudatosan szemléled és irányítod), csak még nem nyitottad ki a szemed. Szándékosan nem nyitom még ki a szemem és próbálom felidézni a jelen helyzetet -de nem megy- és közben élvezem, hogy azt érzem zsigerileg, hogy máshol vagyok.
Amint tudatosan kinyitom a szemem helyrekattan minden és furcsállom, hogy miért nem tudtam a jelenlegi szobát/ágyat részleteiben felidézni.
Vagy ilyenkor még nincs is ébren az ember, ez az az állapot amikor átcsusszan éberbe az álomból? Az biztos, hogy teljesen tudatomnál vagyok és én irányítom, hogy mire gondoljak, mikor nyissam ki a szemem, éppen a jelenlegi helyet próbáljam felidézni vagy élvezzem az alternatívát. A jelen helyzet felidézése jó kis agytorna élmény.
Úgy képzeljétek el ezt az alternatív helyen lenni érzést, mintha tényleg ott lennétek, tudjátok, hogy nem, de a végtagjaitokban is érezhető, ha kinyújtanátok pl. a bal kezeteket, akkor nem a jelenlegi helyet érintenétek meg, hanem az alternatív helyen lévőt (ami soha nem képzeletbeli, hanem mindig valóságon alapuló).Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Mennyi élete is van egy macskának? Kilenc? Egy főnixnek, mielőtt lehúzza a rolót? Egy embernek mielőtt eltörik?
The Caretaker - Lacunar Amnesia
The Caretaker - Long term (remote)Erről az albumról (The Caretaker - Persistent Repetition Of Phrases) mindig a fenti kép ugrik be. Nyugtalanító, atomháború utáni séta az elhagyatott telepen, miközben még visszhangzik az élet utolsó, elhalványult töredéke.
14 éve, az album megjelenésekor is pontosan ilyen érzéseket váltott ki vagy ilyen érzések közepette vettem elő. Különös, nyugtalanító, sötét, reményvesztett album. Csak saját felelősségre![ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Beteg voltam én is és a kislányom is. Tünemény picurt látni 39 fokos lázzal és azt, hogy gyakorlatilag kidől a láztól és addig nem tudja nyitvatartani a szemét, hogy beadjuk neki a lázcsillapítót, az szívbemarkoló. Persze azért sikerült beadni végül és a végtagok hűtésével most visszament 38 fokra a láza. Az ügyeleten az mondták, a lényeg, hogy 39 fok alatt maradjon mindig.
Pici szervezete jól reagál még, egyből alvásba merült, engem is kiütött 39 fokos láz, csak én nem tudtam aludni tőle, még reggel ötkor fent voltam és másnap kiszendvedtem egy home office napot, ami nálunk munkát jelent (sőt, szinte mindig többet, mint egy office day).A big picture-t tekintve sok dolgot nem írtam le az elmúlt pár hétből. Azon gondolkodtam, hogy leírjam-e ide. INTJ személyiségként ez nem könnyű, ha valaki utánaolvasott akkor az okát is tudja. De említettem a blogom elején is, hogy több célja lehet ennek a blogoutnak. Egy nyílvánvaló és több kevésbé triviális. Ennek kapcsán jutott eszembe -és erről egy külön bejegyzést is terveztem-, hogy mit szeretnék ide leírni és miért, de ha már félig-meddig tudatos, akkor...
Amúgy ha ebben a rohanó világban pár szóval kellene az általános hangulatom jellemezni, akkor egy lefelé lejtő egyenes, sőt mindig van _aki tud tenni róla_, hogy jobban lejtsen. A felfelé ugró csúcsokat a kislányom jelenti.Ennek a bejegyzésnek itt vége szakad pici lány kétszer hányt és emelkedik a láza is újra. Most elaludt.
There's a light that never goes out (Erlend Oye cover of The Smiths)
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Kezdünk helyrejönni, én is és a pici is köhögünk, de már nem halálos. Hányás ma sajnos volt, pedig már 5 nap telt el anélkül. Az oka most a felszakadó nátha. Sebaj, túl kell esni ezeken. A gyerekorvos azt mondta vírusos volt, a bölcsiben úgyis mindenen átesik az ember, ha valamin hamarabb, az nem feltétlenül gond.
Vagy három hete nem ittam sört, de már most nagyon meleg van, a lakásban állandósult a min. 29 fok. Egy légkondi van, ahol a pici alszik, nagyon ésszel használjuk, úgyhogy emiatt nyugodtan tud aludni. A jövőhétre 35-37 fokot mondnanak mindennapra, hogy már előre bontottam egy Jam52-t. Én a home officeban és este is gyakorlatilag megolvadom.
Hajnali 3-4 körül már alakul a hőmérséklet. Ekkor a város már elnyugodott -nincs már annyi dajdaj és a helyi erők meg a helyi janik kidőlnek, csak az egyik erkélyen alszik egy gyogyós lakó és bömbölteti a telefonját :-/ - és még nem ébredt fel, így hallatszanak a madarak, mintha nem is egy betondzsungel közepén lennék.A héten spagetti függő lettem. Vagy 6-szor ettem spagettit, mármint 6 nap. Szombaton és vasárnap bolognait -na persze nem autentikus recept, de én annak hívom-, a hét többi napján pedig citromos spagettit.
Namost ez a citromos spagetti rém egyszerű dolog és nagyon finom. Főleg, hogy találtam számomra is fogyasztható kamu parmezán szerűséget. Gyakorlatilag annyi, hogy egy löttyintés olívaolajat 3-4 gerezd fokhagymát (2-3 kinyomva, 1-2 vékonyra szeletelve), citromhéjat (véletlenül sem a viaszolt szart, ha csak az van, akkor kimaradhat), citromlevet és petrezselyemzöldet összerottyant az ember. Amíg fől a tészta egy kisebb merőkanálnyit a főzővizéből merünk a citromos-fokhgyamás elegyünkre. 1-2 percet pirítjuk, forraljuk, majd a kész spagettit beleborítjuk, fél percig még összerotyogtatjuk. Mehet a tányérba, a tetejére a kamu parmezán és lehet tekergetni.
(remélem nem kell modani, hogy ilyen pár összetevős receptnél nem kamu alapanyag kell, mindenből az igazi)Szokták mondani a politikusokra, hogy teljesen eltávolodtak a valóságtól. Ez nemcsak a politikusokra igaz. Van itt még valaki akire igaz. Gondoltam leírok 1-2 mai példát, de inkább nem. Legyen annyi elég, hogy tragikus. Ami a szőrnyű, hogy a rekació még megdöbbentőbb. Itt nem az a kérdés, hogy mi fog történni, hanem az, hogy mikor. Ez a fő kérdés. A hogyan is, de az már csak egy következmény lesz.
Tudom, ez így nehezen érthető, csak azok fogják érteni, akik már átestek hasonlón vagy voltak ilyen szituációban/élethelyzetben. Beszéltem pár ismerősömmel, sajnos sokuknál nagyon hasonló helyzet játszódik le, pontosan ugyanolyan utat járnak be, mint ami nálunk is lezajlik. Ugyanolyan megoldási próbálkozások vannak és pont ugyanoda jutnak ahova én is. Pedig évekkel ezelőtt hangot adtam a félelmeimnek többször is, amit akkor válaszoknak kaptam azok orbitális hazugságok voltak. Olvastam valahol, hogy nem ismerik be ha hibáznak. Ez tény, de ami a legrosszabb, hogy fejben tényleg így is gondolják. Mindig! A gondolat nincs összhangban a cselekedettel és a szavakkal.
Sokszor megkapom utólag, hogy nagyon jól látom a dolgokat, a valóságot. Ami baj, hogy nem tudom magamra alkalmazni még mielőtt késő lenne. Már késő, úgyhogy tényleg az van, hogy csak a mikor a kérdés.Befejeztem a Sandman-t, már jópár hete. Tetszett, de az biztos, hogy nem voltam 100%-ig érett hozzá. Még el kell olvasnom az biztos. Jön belőle sorozat is a nyáron, de a trailer-ben már látom, hogy az egyik főbb szereplő, magas fehér férfi helyett néger nő lesz. Pont mint a Dűne esetében. Ide leírhatom, a f@szomat már a PC-be, túl van ez tolva rendesen a ló túloldalára.
Olvastam a Watchmen-t is. Na, amit erről írnak az nem túlzás. Iszonyat jó és ami a durva, hogy a 80-as években is már milyen gondolatok fogalmazódtak meg. Vajon ez már akkor is valóság volt, vagy csak mostanra vált azzá. Nagyon jó, tényleg. Amint befejeztem a képregényt, megnéztem a filmet is. A film is jó, de nem ér fel a képregénnyel, nem egy liga a kettő. Viszont szerintem a film önmagában nem is érthető, nem is érdemes a képregény ismeret nélkül nekikezdeni.
Most az Ex Machina-t olvasom. A compendium-ot. Hehe, egy tome, ez a jó szó rá. Ez is pöpec képregény, tudni kell elhelyezni a 9/11 Amerikájába és ennek fényében olvasni és akkor bizony nagyot üt. De amúgy mindenre igaz, hogy járjunk utána a háttérnek és annak fényében olvassuk, sokat hozzá tud tenni a megértéshez.Ahogy ezt megírtam a sör el is fogyott, holnap indul az olvadás és a folytatódik a mókuskerék. A probléma az, hogy a fő dologban egyszerűen csak lefelé haladok és ez befolyással van mindenre. Mindenre.
Egyre jobban kifacsar és ahogy telik az idő...Hans Zimmer - Day One Dark (Interstellar Soundtrack) (Bonus Track)
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Pár nap óta, -bizonyos események óta- megint álmomban sírok, veszekednek velem és nem akarják szándékosan megérteni amit mondok. Az álomnak legalább vége van, bár eléggé megvisel. Lassan a valóságnak is vége lehetne.
Ma a kislányommal munka után kettesben voltunk, nagyon jót játszottunk ismét. Nagyon okos, egy tündér és csibész is egyben. Visszatért az étvágya és meggyógyult, mert már újra ezerrel csintalankodik. Ő még számít rám, miatta kell kitartanom. Tudom mit kellene tennem, de nem csak én létezem.
A folyamatos toxikusság felemészt és amikor már soha nincsenek enyhülést hozó esők, akkor az ember megszilárdul és szétmállik. Hiába szeretné az utolsó szalmaszálat megfogni, szétmállik az is. Nincs szalmaszál, there is no spoon.
Hehe, nem Rob Dougan - Clubbed to Death, az egy feltámadt ember zenéje.
[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
A beidegződések még működnek. Igazából nem is beidegződés, ellenben fontos dolgok kapcsolódó pontja.
Ülök a gép előtt és bevillan, hogy a következő szettre vágyom most: EXIT 2009 | Carl Cox & Green Velvet Live @ mts Dance Arena. Hát persze, július van, Exit festival. Elindítottam és azon kaptam magam, hogy vigyorogva bólogatok a gép előtt. Részese voltam. Ennyi év után is imádom, tódulnak az emlékek. Több, mint 10 éven keresztül jártunk a Novi Sad szívében lévő várban tartott fesztiválra. Valahogy a barátaim számára és számomra is többet jelentett bármelyik fesztiválnál.1999-ben tartották meg először, a Milosevic-reszim elleni diákmozgalom egyik lépése volt. Egyrészt politikai indítattású volt -nagyon fontos, hogy volt célja, nemcsak egy mai értelemben vett pénzszivattyú-, másrészt pedig a rezsim alatti időkben reményt, hitet és szabadságot adott a fiataloknak. Illetve nem utolsósorban kinyitotta Szerbiát a világ számára. Aztán idővel kinőtte magát egy hatalmas és nemzetközi szinten is igencsak elismert fesztivállá, azonban akik félig-meddig ott voltak a születésénél, azokan többet jelent egy mai értelemben vett fesztiválnál.
Arra pontosan nem emlékszem, hogy a 2000-ben vagy 2001-ben voltunk először az Exiten. Utána több mint 10 éven keresztül mentünk, minden évben. Meghatározó időszak, meghatározó élmények.
Szóval a fent linkelt Carl Cox b2b Green Velvet egy 10/10 szett. A két mókamester között nagyon megvolt a kémia. Tipikusan a ritkán megismételhető élmények egyike. A reggel 8 órás kapuzárást -amit a korábbi években nagyon komolyan vettek- kitolták fél kilencig. Mindenki megtiszteltetésnek érezte és a szervezőknek is nagy respect, hogy érezték, hogy ezt itt nem lehetett időre befejezni. Nyári reggel, meleg volt, fél literes vizeket osztottak az embereknek 8 óra után a buli közepén.
2009, tehát az emberek még leginkább okostelefon nélkül jöttek szórakozni, nem azért, hogy felvegyék videora az egészet és valójában az legyen számukra a lényeg, hogy a közösségi oldalon lehessen pózolni. Egyszerűen nem volt még érezhető, hogy csak azért jönnek az emberek, hogy pózolhassanak, hanem egyszerűen az elektronikus zene, a társaság és minden fesztivállal kapcsolatos dolog az ami vonzotta az embereket. 4 napos totális agyeldobás és kikapcsolódás... nagybetűs kikapcsolódás és energia a következő 1 évre.
Maga a video is nagyon jól van összevágva, olyan pillanatokat kap el, amit csak az vesz észre, aki részese volt ilyen eseményeknek. Nagyon sok minden történik, amit csak avatott szemek látnak. (Van néhány remek Boiler-room-os video ahol rengeteg avatott szem kommentel. Aannak aki ebben élt fiatalon, élmény olvasni.)
De amúgy gondoljatok bele, mit élhet át a susogó melegítős majom maszkos fazon.A társaság akikkel mentünk írtó jó volt mindig. 10-20 ember, voltak fix emberek, voltak olyanok akik 1-2 napra beugrottak. De a lényeg, hogy figyeltünk egymásra. Nem kellett félteni bennünket, elengedtük magunkat rendesen, de figyeltünk és vigyáztunk egymásra. Mindig és minden szituációban. Jópár olyan sztori van amire ha csak rágondolok akkor mosolyra húzodik a szám.
Ehhez az is hozzájárult, hogy nagyon jól meg volt szervezve az egész. Emberek hozták létre embereknek. Gondolok itt a beléptető rendőrökre, fegyveres őrőkre a falak tetején
, az útvonalak kialakítására a token, kártyás rendszerre, az emberi viselkedésre a személyzet részéről.Magának a fesztiválnak és a városnak a hangulata nagyon vadregényes. Így utólag visszagondolva. Azért abban az időben amikor jártunk az Exitre, akkor Szerbián igencsak látszott, hogy a háború nagyon megviselte az országot. Rengeteg félbehagyott építkezés, gyáraknál és magánházaknál egyaránt. A szállásadónkkal nagyon sokat beszélgettünk és elmondták mindig, hogy dolgoznának, de nincs munka. Nagyon szerényen éltek és fesztivál ideje alatt a saját házukban adtak ki szobákat.
A fesztivál korai idejében még a közönség nagy része helyi volt, de idővel szerintem megfordult ez az arány és több külföldi volt a rendezvényen.Rengeteg olyan élménnyel lettem gazdagabb amit egyszerűen nem tudok betűkre konvertálni. Előadók terén is tágították az ember látókörét. Olyan nagyszínpados előadókat is láttunk amire máshol nem volt lehetőségünk. Kraftwerk, Moby, Hospital records, Grand Master Flash... sorolhatnám napestig. A társaságunk számára már az Exit előtt is adott volt az elektronikus zene egész nagy szelete, de ilyen téren is szélesedett az ízlésünk.
Ahogy a póló is mondja: Dance Arena Saved My Life
A végére még itthagyom ezt a szintúgy zseniális szettet.
Miss Kittin Live @ Exit mts Dance Arena 14 July 2012Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Egyébként az első -igazán nagy tömeget mozgató és létszámú- party generáció felnőtt. Középorúak vagy idősebbek. Ha az érzéseket kellene összefoglalni, akkor a videoklippel együtt(!): Bicep - Glue
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Egyébként a kislányom is úgy tűnik szereti a zenét. Én közben feldobtam a fejhallgatót és azóta sem tudom lerakni. Másfél éves, van már táncolás. Ráadásul két fajta, egy popórázós és egy billegős.
Úgy tűnik igazi csaj lesz, mert már van táskája, amiben hol gumi vizilót, hol édesburgonyát hordoz és használja ellenünk azt a nézését amit akkor csinál amikor tudja, hogy nem engednénk neki valamit és persze elolvadunk és valamennyira megengedjük.
Most elkezdték érdekelni a számok, a ceruzák, mindenféle építés, könyvek, állatok... egyszóval kb. minden. A napokban elkezdett forogni. Néz, vigyorog előre, hogy tudja nem szabad, de akkor is forog és kacag amikor megfogjuk, hogy elég lesz, mert elszédülsz.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Mostanában nagyon sok álmom valós helyszíneken és valós személyekkel játszódik. Ma elég sokfélét álmodtam, pontosan öt álmom volt, amiből az elsőre nem emlékszem már, a másik négyet pedig a leírt sorrendben álmodtam.
Az elsőben molylepkévé változtam. Az érdekesség az benne, hogy én belülről kb. molyembernek láttam magam (mintha valami hülye szuperhős kosztümben lennék), de a külső szemlélő egy embernagyságú molylepkét látott. Azt valamiért fontos volt hogy nőnemű molylepke voltam. Egyébként januári időszak volt, a gyerekkori családi házunkban voltam, abban a szobában ahol a karácsonyfa szokott lenni és éppen mentem ki a teraszra.
A második álmomban válásról álmodtam. Otthon voltam az otthoni szobámban. Kint még sötét volt, így égett a villany. Pakoltam be a cuccaimat egy szatyorba. Munkába készültem. A szatyorban a sietség miatt össze vissza álltak a cuccok, főleg egy zöld bili állt benne össze vissza (ez a zöld bili most létezik a valóságban). Igazgattam a bilit, de nem igazán akart normálisan a helyére kerülni.
Ekkor Zgy (szándékosan kisbetű, mert jelző és egy korábbi munkahelyen volt a munkatársam) bejött a szobámba és mondta, hogy tudja mi a helyzet. Kicsit úgy tünt, hogy katasztrófa-túristáskodni szeretne a helyzetemen, de azért látszott az arckifejezésén, hogy együttérez és megkérdezte, hogy tud-e bármiben segíteni.
A következő képen egy téli udvaron voltunk, egy hóval borított, beton ping-pong asztal körül. Két ismeretlen figura vastag, kötött sapkában. Az egyikük ügyvéd volt a másikuk pedig a tanonca. Elmeséltem nekik a tényeket és kérdeztem, hogy hogyan megy a válás. Azt mondták ez egyszerű szituáció csak 1 oldalát kell módosítan a szerződésnek, nem lesz gond.
Közben a ping-pong asztal mellé ért két ismerősőm V (gyerekkori barátom) és SM (szintén az említett korábbi munkahelyről egy kolléganőm, aki paleos). Álltak ott téli cuccban, SM közömbös fejjel, majd közölte, hogy ő elindul a buszra. El is ment, miközben V is készülődött, hogy induljon a buszra. V után kiabáltam, hogy ne vigyem el a munkába, úgyis autóval megyek (a valós jelenlegi autóm volt), vigyorogva nézett rám miközben intett én meg utána kiabáltam, hogy menj csak, végül is nem nagyon esik útba a te munkahelyed.
A következő helyszín egy vásárló utcácska volt, sőt inkább ilyen nagyon pici árkád szerűség, ahol az ügyvéd tanoncával (ugyanaz a vastag, színes, kötött sapka volt rajta) találkoztam. Megismertem hátulról és utánamentem és megkérdeztem, hogy ugye a hitelekkel sem lesz gond. Azt mondta nem gond, standard dolgok nincs vele gond.
Ekkor ébredtem fel az álmomban (nem a valóságban, hanem álmomban álmodtam és még az álmomban ébredtem fel, ha fogalmazhatok úgy, visszaértem az első szintű álomba).
Szóval felébredtem az álomban és a jelenlegi szobámban találtam magam. Még este volt, hajnal előtti este, de már a szemben lévő raktárban (ez nem valós, nem raktár van szemben), pakolták a teherautókat. Nyári éjszaka volt az ablak nyitva, beláttam a szemközti épület ugyanazon emelétbe ahol ment a lapos tv-n egy reklám amiben egy nő reklámozott egy kék ballonkabátot. Miközben ezt szemléltem sírtam. Nem is inkább sírás, hanem már az az állapot amikor már könnyek nem jönnek ki a szemeden, csak artikulálatlanul hörögsz, folyik a nyálad és rohadtul fáj a mellkasod közben. Az ok az volt, hogy hogyan jutott idáig valaki, hogy a válás legyen az eredmény, hogyan aljasodhatott el valaki ennyira, hogy ekkora fájdalmat okozzon nekem és ez legyen a megoldás. Átaddtam magam a fájdalomnak és közben arra gondoltam csak be ne jöjjön a szobámba illetva arra, hogy ha már az almomban is a válásról álmodtam, akkor ez vajon egy jel, egy megerősítés?
Ekkor ébredtem fel az első szintű álomból, azaz felébredtem a valóságban is.A harmaik álomban középiskolás voltam. Egy fehér, lépcsős emelévnyen álltunk a tanteremben. Oldal egy video volt (igen, videomagnó), amin zöld digitális-pontozott betűkkel jelentek meg az adatok.
Álltunk az emelvényen én a második voltam a bal szélén a sorban. A tanár (az alsóiskolás osztályfőnököm férje) menetelt előttunk és valamit magyarázott. Én cigiztem közben, mert annyira unalmas volt. A tanár megérezte a cigiszagot. Megijedtem, mert szigorú is tudott lenne. Jött fel az emelvényre, hogy megnézze ki cigizik. Én közben befordítottam a tenyerembe a cigit és a füstőt bróbáltam lenyelni vagy úgy kifújni, hogy ne vegye észre. Jött fel a pódiumra és már mögöttünk volt, hogy megnézze kinek a kezében van a cigi. Itt már éreztem hiába zárnám össze az öklöm az égő cigin, akkor is észrevenné, így nem ezt tettem, hanem szóltam, hogy én voltam tanár úr, én cigiztem.
Öldöklő szemekkel nézett rám, de láttam a becsületet értékelte. Elkdeztem mondani neki, hogy tanár úr, csak napi egyet szívok (sohasem voltam dohányzó egyébként). A tanár nem szólt semmit, csak nézett. Elkedztem mondani neki, hogy ok tudom ez nem mentség és ettől még én cigiztem. Ekkor a tanár lassan elkezdett összerogyni, majd lefordult a pódium mellé, be a sarokba.
Kihúztuk onnan és gyorsan ráültettük a pódiumra. A karjai előre voltak meredva és az újjai görcsben álltak, az arca mozdulatlan volt. A kerek szemüvege nem tört el, de az osztálytársaim csak néztek megbénültem. Szóltam nekik, hogy hívják a mentőt, miközben a tanár karja és újjai lassan megmozdultak, kezdett a görcs engedni. Nekem közben sebessen cikáztak a gondolataim, hogy mi lehet ez? Stroke, infarktus vagy csak nem vette be a gyógyszereit?
A mentő elvitte, mi diákok kimentünk a folyosóra (a valóságos általános iskolai emeleti folyosó volt az), és üres érzés maradt bennem.A negyedik álmomban egy szűk utcában, egy szűk parkolóban voltunk. A(z) jelenlegi autóm egy szemetes mellett állt. A szemetes mellett mekis dobozok voltak. Egy kis cigánygyerek elkezdett ugatni, hogy kié ez a kocsi, mert amiatt nem tudja belerakni a szemetét a kukába. Nyílvánvaló volt, hogy ha a szemetes mellett áll a kocsi, akkor nem ez a gond, csak kötözködni akartak.
Elkezdte tologatni az autót, hátha hátrébb megy. Az autó úgy csúszott, mintha jégen állt volna, pedig szép nyári nap volt. Azon gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki, hogy ez az én autóm és hogy hogy a fenébe csúszkál, mikor a kéziféket is behúztam és sebességbe is hagytam.
Annyira tologatta már az autót, hogy majdnem nekiment a szemben lévő kerítésnek. A helyi erők egy másik gyerektagja ott biciklizett, majdnem nekitolta a másik cigánygyerek az autót. Megállt a biciklivel a kerítés és az autó között és elkezdte mondani, hogy kié ez a szar és szétkarcolja a gecibe az egészet.
Ekkor odamentem a biciklis cigánygyerekhez és durván megfenyegettem miközben elárultam neki, hogy ez az én autóm. Megláttam a félelmet a szemében és gondoltam rátromfolok a fenyegetésnél. Ezt már nem vették komolyan (pedig egy normál ember összehúzta volna magát rendesen), lepergett róluk. Edzett gaztevők.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Ma arra ébredtem fel, hogy az egyik szemben lévő lakásban nagy a pakolás. Két hete meghalt a néni aki benne lakott. Kilencven valamennyi éves volt. Nem ismertük különösebben, de néha az erkélyen kersztül pár mondatot beszéltünk vele. Egy kedves öreg néni volt egyébként, de már jó ideje nem ment ki a lakásból. A fia és egy bejárónő járt hozzá heti pár alkalommal.
Furcsa volt hallani, hogy máris "verik" szét a lakást. Pakoltak, de lehetett hallani, hogy a konyhaszekrényekből szedik ki az edényeket, tányérokat. Valemelyik munkás mondta, hogy a hűtőt is nézzék meg, utána jönnek a bútorok.
Elkezdték eltakarítani az öreglány életterét. Ahogyan írtam is, nem ismertük igazán, de valahogy furcsa érzés, hogy még láttuk, hogy a konyhában poroszkál, most meg vad idegenek "eltakarítják az életét". Módszeresen, kíméletlenül, minden apró részletet ami ő volt. Ennyi lenne?Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Ezek a kínaiak tudnak valamit. Az ízfokozós zacskós levesük még mindig nagyon finom. Néha megkívánom és pár zacskó lecsúszik, de azért próbálom magam tőle távol tartani. Igaz, rizstésztásat nehéz találni. Utána egy meggyes muffin még lement. Perfekt ebéd.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
A mai ebédem kolbászos tészta volt. Soha nem csináltam még, rögtönzött recept volt, ellenben nagyon finom lett.
A szüleim készítette kolbászból készült. A kolbász karikákból kisütöttem a zsír és azt leöntöttem róla. (ha nagyon gourmet lennék, akkor azt mondanám, hogy kolbászcsipszet készítettem). Egy wokba beleszórtam a kolbászkarikákat és nyakon öntöttem rizses főzőkrémmel (kinek mi: tejszín, főzőkrém, besamel, rizs alapú főzőkrém...stb.), só, bors és a tészta főzővizéből egy merőkanálnyi. Összeforraltam, belement a tészta, még 1-2 percet főztem, hogy szépen összeálljon minden és tálalás. Fuck yeah, fogok még készíteni ilyet.
Tavaly nyáron salátát kívántam salátával, most meg spagetti függő lettem. Vigyázni kell, hogy a "versenysúlyom" ne lépje át a 68kg-t.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Hajnal van, dög meleg (kint 26, a szobában 31), nem aludtam még semmit, a hold utolsó negyede pont bevilágít az ablakon, zenét hallgatok.
A lezárás, az a lezárás ami piszkosul odavaló az egész szett után.
EXIT 2022 | Anfisa Letyago @ mts Dance Arena[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Megint a hold lesz a cinkostársam. Felcsaptam a fejhallgatót és elindult a nosztalgia vonat amin bólogatva, mosolyra húzódó szájjal és távolba meredő szemmel robogok. Az elmém sorra hozza fel az emlékeket, érzéseket, amiket abban az időben megosztottunk egymással a társaságunkban. Felvillanó hangulatok, képek, érzések, zenék, illatok, pillantások, mosolyok.
Még amikor tesóm első -vagy második?- hifijén hallgattam a másolt cd-n Slam Jr.-t hajnalban és tudtam, hogy hazaértem. A készülődés izgalma, buli előtti ugrálás az ágyon a haverokkal, bömbölő Underworld-re, kocsmázások, hajnali lángosozások/hambizások -egy dupla bizbaszt kérek! Sóval!-, vérágas szemmel beszólás az újságoshoz -na mi újság?-, garázsos before-ok -bakelitekkel-, indulni kellene haza, de persze xy -véletlenül- eltünt -a tánctér közepére-, reggeli buszozások -elaludva a megállót-, másnapos (szó szerint) -sztorizgatós- összejövetelek, igazi -bullshit mentes- beszélgetések, házibulik -piával, bográcsozással, csajokkal, barátokkal-, összetartás -ha csomagtartóban is, de hazavittük, ha kiütötte magát valaki vigyáztunk egymásra-,...
Örülök, hogy részese voltam, és így vagy úgy remélem a mostani fiatalok is megtapasztalják ezeket az érzéseket. Lehet mostanában másképpen mennek a dolgok és a covid is kicsit átrendezte a terepet, de remélem a fiataloknak megadatik, hogy átéljék. Menni kell és csinálni, fiatalon, ésszel, de élni az életet. Elismerem, hogy nem könnyű a jelenlegi tizen- és huszonévesek élete -pontosabban másképpen nehéz-, de bennem most ez tartaja a lelket, plusz a kiskányom.
Egyik ismerősömmel beszélgettem pár éve -egyszerűen mindig értette mit mondok és fordítva- és vele beszélgettem arról, hogy sok minden megváltozott az életemben, de az elektronikus zene szeretete megmaradt. Azt mondta, hogy az meg is fog maradni...
Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor pár embernek hiányzik a társasága.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Levezetésnek:
Bioground - Smooth Summer Nights
Spooky - Belong (Open version)
Telepopmusik - Genetic world
Tilt - Venus In Transit
Vector Lovers - Neon Sky Rain
John Heckle - Nothing Can Last Forever
Sparklehorse - It's A Wonderful LifeVannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Egy zabmalátát és zabpelyhet is tartalmazó dupla hidegkomlózott IPA-t iszogatok. MS Astral Projection. Ezt most nagyon jól esik, vastag krémes hab, az ize is krémes, a 7,9 nem is érződik rajta. Finom.
Szükségem is van rá, mert a hárpia újra lecsapott tegnap. Űzi a játékait, önigazol, az egoja az eget verdesi, hisztérika, agresszív és mindemelett ez empátia teljes hiányát mutatja/mondja. Én folyamatosan nyitott vagyok (+kezdeményeztem többször beszélgetést, hogy oldjuk meg a kialakult helyzetet), gyakorlatilag használati útmutatót adok magamhoz, a megoldásra törekszem. Az a baj, hogy megint bebizonyosodott, hogy maximum csendben marad néha, de egy pszichopata. A saját szüleiről mondott olyan dolgokat, hogy az én gyomrom fordult ki. A saját önigazolása tele van lyukakkal, amikor szembesítem vele, agresszivvá válik. Csupa olyan dolog amit valamennyire láttam és beszélgettünk is róla régen is. Akkor még azt láttam, hogy fejlődésre képes. Mondtam neki, hogy kérjen külső segítséget, de azt is elutasítja. Annak ellenére, hogy volt rá szükség egyszer és ő maga mondta, hogy nagyon jót tett.
A gond az, hogy szép lassan elerodálódom. Ami a legdurvább, hogy a saját maga viselkedését úgy legitimalizálja, hogy van ennél rosszabb is. Tessék? Egy kollégám jut eszembe, pont vele beszélgettem, hogy mostanában kevesbbé szar a munkahelyen, erre mondta, hogy milyen durva, hogy most azért nem járok interjúra, mert kevésbbé szar... nem normális állapot.
Illetve a tesómmal beszélgettem, hogy nála is sok szar van a munkahelyen, de otthon szeret lenni a férjével. Feltöltődik és megnyugszik, elvannak, annak ellenére, hogy náluk sem problémamentes minden. De figyelnek egymásra, empatikusak és toleránsak egymással szemben. Én meg tényleg felörlődöm, mert a munkahelyi szar után, kezdődik az itthoni szar, pontosan ugyanaz, csak pepitában.
Egyedül ezt nem fogom tudni megoldani, a legrosszabb lehetőséget veszem számításba egyre többször.
Az imádott kislányomat sajnálom a legjobban (tényleg egy tünemény). Az egy dolog, hogy akármi lesz én csak rosszul jöhetek ki belőle, de számára a legjobb életet képzeltem el és így nem kaphatja meg. És ez fáj. Nagyon. Tegnap egy három órás séta kellett, hogy megnyugodjak és persze az egész helyzeten a több napja tartó 3-4 órás alvás sem segít. Life is tough.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Készül most egy film Marilyn Monroe-ról. Az alapötlet miatt érdekel, ami az, hogy nulla magánélete volt és az elvárások miatt sohasem tudott önmaga lenni, folyamatosan megfeleltették és ez kihatott a mentális és a fizikai életére is, majd a tragikus véghez vezetett.
Nagyon könnyű a mai feszes/túlhajtott/csúcsrajáratott/információs szmogos/FOMO világunkban nem önmagunknak lenni. Megfelelni a munkahelyen, haladni az életünkkel -leginkább előre célszerű-, időt szakítani magunkra és azokra is akik igazán számítanak.
Észrevenni nehéz, csak az ember érzi, hogy nem stimmel valami, nincs üresjárat, most ezt kell csinálni mert, utána meg amazt, mert... ördögi kör, főleg akkor ha minden oldalról túltolják az embert. Ember legyen a talpán aki megálljt tud parancsolni a ringlispílnek, mielőtt jönnek a fizikai tünetek/betegségek. Elfelejtünk magunk lenni, kifacsar a valóság, főleg ha egyedül vagyunk vagy a környezetünkben élőket már rég bedarálta a képzelt valóságuk és ezt rajtunk élik ki. Majd bumm és kész a chocapic.
Érdekes módon azt látom, hogy sokkal több türelmem van a kislányomhoz, mint az anyjának. Pedig a tolerancia szintem a béka segge alatt van és szinte minden oldalról próbálják az idegeimat kicinciálni (sikeresen...). Ami azért is érdekes, mert soha nem voltam kimondottan családcentrikus, bár az anyukámmal nemrég történt beszélgetések egyikekor elmondta, hogy mindig úgy nevelet, hogy a család fontos legyen. Ez megmagyaráz pár dolgot és örülök neki, hogy így tett.
Persze én is változom, kell is, anélkül nem megy, de egy pár dolgot annyira tisztán látok most, hogy megszületett a kislányom. Folyamatában látom a családi köteléket, amit adott és fogok én is továbbadni. Illetve nagyon érdekes, de megfigyeltem magamon, hogy ha valami komolyabbról beszélgetek a szüleimmel, akkor óhatatlanul figyelembe veszem azt az aspektust is, hogy már én is szülő vagyok és ha a kislányom xy módon reagálna ugyanerre a dologra, akkor én mit éreznék. Igaz kis kerülővel, de oda szeretnék kilyukadni, hogy jobban megértem a szüleimet, akikkel egyébként teljesen normális kapcsolatom van.
Próbálok visszaevickélni azokhoz a dolgokhoz amelyek mindig is fontosak voltak számomra és mostanában elvesztek. Back to roots. A mai rohanó világban ez sajnos nem természetes, tudatosan kell erre filgyelni és ez sem mindig elég.Dehogy legyen egy kis bulvár is -főleg, hogy a fentiek fontosabbak és lényegesebb dolgok, hogy ennyivel érthetően ki lehessen fejtni annak aki nem járt még ilyen cipőben-, az álmaim még továbbra is megvannak volt egy rendőrségi sztori amikor csekken kaptam büntetést, de nem volt értelme a büntetésnek és nem lehetett tudni, hogy scam vagy valós-e. Egy másikban egy nagy zöld füstfelhőből kirajzolódó fejnek volt jelentősége, ami szintén kezdett átmenni álom az álomban kategóriába.
Találtam egy számomra is ehető mogyorókrémet, de olyat ami tíz nyelven beszél. Ez hasonlít a legjobban arra amire gyerekkoromból emlékszem -gyökerek, huh?-. Az árától tekintsünk el, mert egy vagyon (50%-a mogyoró, nem a földi, hanem a bokros), van benne csoki, vanília és a többi persze cukor meg olajok, mint minden mogyorókrémnél. De valami zseniális. Ehhez hasonlítom, amit a 80-as években kis dzsemes dobozokban árultak. 20 Ft volt, imádtam. Anyukám vette sokszor sütibe is és nekem is, én meg kiskanállal betoltam. Persze abba a hibába estem, hogy elég gyorsan befaltam az egész üveggel most is, lévén nagyon ritkán jutok ilyesmihez. Lehet veszek egyet még aranytartaléknak.
A korábban is ismertetett magánéleti helyzetem nem változott, szépen úszunk a vélhetően elkerülhetetlen vég felé, egyre extrémebb dolgok történnek, majd visszajutunk oda ahol már 100-szor jártunk. Beteg az biztos.
A kislányommal egyre szorosabb a kapcsolat. Ahogy okosodik és tanul egyre több mindent ki tud fejezni. Nem is gondolná az ember, hogy egy másfél éves kislány mennyi mindent megért, érez és ezt egyre jobban ki tudja fejezni. Ősszel indul a bölcsibe. A kora alapján a legkisebbek közé kerülne, de olyan értelmes, hogy egy csoporttal magasabbat javasoltak -ahol korban ő lesz a legkisebb-.
Valamint folytatódnak a zenehallgatós éjszakák. -Nagyon remélem- egy gyógyulási/tisztánlátási folyamat kezdete. "Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be." - mondta Kodály Zoltán, én meg hozzáteszem, ha bevilágít valamit, akkor éljük át újra és vonjuk le a tanulságot számunkra vagy dőljünk hátra és élvezzük az utazást.[ Szerkesztve ]
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Nem írtam 1 hónapja, nincs mit. Ugyanaz a szartaposás és lejtmenet mindenhol. Munkahelyen, globálisan és magánéletben egyaránt. Utóbbi okozza a legnagyobb gondot. A savas/toxikus/hazug/önző közeg.
Ki kell tartanom még.Pozitívumok is vannak. A kislányom és most a Doom. Ennyi.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Nem ettem ma még semmit. Egy Ceylon Buddy-t kortyolgatok. Azt hiszem a váltott elhelyezés lenne legjobb. Sokat kutattam, beszélgettem. Ha a kislányomra gondolok, hogy miért kell neki ezt átélni, akkor valaki rögtön hagymát kezd szeletelni.
Álmodom is. Megint az egyik kihagyott ziccerrel álmodtam még húszhoz közeli időszakomból. A lehetőség megvolt, nem éltem vele, elment. Felébredve és álmomban is nagyon rosszul esett, hogy mással ment el, mert balfék voltam.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
"Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.
Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.
A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.
Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen, kis Balázs.
Szundít a lapda, meg a sip,
az erdõ, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik -
aludj el szépen, kis Balázs.
A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, -
aludj el szépen, kis Balázs.
Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelõ juhász!
Látod, elalszik anyuka. -
Aludj el szépen, kis Balázs.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
-
thesound
őstag
Annyi mindent szeretnék neked megtanítani és még közösen átélni. Lángost gyúrni hol vigyorogva, hol tudományos komolysággal, a két kezedet fogva táncolni, még ezerszer meghallgatni ahogy a cukkini helyett kuccinit mondasz, mesét olvasni az ágyad mellett, felhőket és a csillagokat nézni miközben 100-at kérdezel, csendben ülni veled egy kilátóban miközben nézzük az allattunk elterülő várost, mindig megcsikizni amikor kéred, betömni közösen egy jó nagy adag palacsintát és hordóként leülni mesét nézni, buborék fújzózni, száguldani a kismotorral, beimádkozni a kádba amikor csintalankodsz, hallgatni ahogy azt mondod apaja, közösen játszani minden karácsonykor, csendben, zenét hallgatva, nézni ahogy felfedezed a világot, fájó szívvel elráncigálni a boltban a baba mellől amit a születésnapodon kapsz meg fülig érő szájjal, vigyorogni amikor csak a mama/tata által készített ételt vagy hajlandó megenni, hintázni.
Megtanítani a kártyatrükköt amit a keresztanyád tanított nekem, viselni azt a pólót amit te választottál nekem, átadni egy remek könyvet, megsimogatni a fejed amikor a leckét írod, elvinni a kisbarátaidhoz majd hazahozni, egymás mellett ülve a busz ablakán kibámulni, sétálni az erdőben, tisztelettel és érdeklődve nézni az állatokat az állatkertben, a kedvenc zenédet bömbölteni a kocsiban napszemüvegben, megtanítani a titkos receptjeimet, esőt szagolni a teraszon, elővenni a szerencshúszast amit közösen találtunk, érezni a bizalmadat, a szeretetet, a ragaszkodást, tanácsot és fagyit adni a szerelmi bánatra, pénzt adni az első kocsmázásra, közösen filmet nézni miközben a gombóc szorítja a torkunkat vagy levegőt nem kapva röhögünk, figyelmeztetni, hogy mit ne szalassz el az életben, mire vigyázz, mik az igazi értékek, komótosan kávéval és kakaóval indítani a szombat reggelt, beszélgetni amikor az idő összezsugorodik, jelentőségteljesen átölelni, megfogni a kezed, látni, hogy boldog vagy... és még ezer meg ezer dolgot... ezer meg ezer dolgot... együtt.Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán
(remélem nem kell modani, hogy ilyen pár összetevős receptnél nem kamu alapanyag kell, mindenből az igazi)
Egyre jobban kifacsar és ahogy telik az idő...
, az útvonalak kialakítására a token, kártyás rendszerre, az emberi viselkedésre a személyzet részéről.