Hirdetés

Kötelezettségszegési eljárás indult a telefonadó miatt

Hirdetés

Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a 2012-ben bevezetett telefonadó ügyében. A bizottság értékelése szerint az intézkedés szembemegy az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló irányelvvel – számolt be az MTI által is ismertetett döntésről a nol.hu brüsszeli tudósítója.

Az indoklás szerint ugyanaz a kifogása a bizottságnak, mint az előző, 2010-ben bevezetett (idén januárban megszűnt) különadóval kapcsolatban, azaz, hogy az állam az adóból származó bevételeket nem a távközlési szektorra, az infrastruktúra fejlesztésére fordítja, hanem a költségvetés egyensúlyának javítására. Ez megerősíti a korábbi szakértői véleményeket, hogy a két adó számítási módja ugyan eltérő, de a teher lényege ugyanaz. Ráadásul mivel a mostani adó 2012 júliusától él, a különadót pedig csak idén január 1-jén vezették ki, a szektort fél évig duplán adóztatták.

A jelenleg érvényes szabályozás szerint az adó mértéke hívásonként és megkezdett percenként két forint. A kormány az adóból évi 44 milliárdos bevétellel számolt.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények