Gyorskeresés
Főszponzorunk
Mobiladó: 2 forint percenként már idén nyártól
Az internetadó nem került bele a Széll Kálmán Terv új változatába, de a mobiltelefonálás után fizetni kell.
Hirdetés
A kormány a hivatalos honlapján a korábban jelzett keddi nap helyett már ma délután közölte, hogy elkészítették azt a tervezetet, melynek elsődleges célja, hogy a költségvetésben található lyukakat befoltozzák, és az új intézkedéseket (adókat) már fel is vezették a Széll Kálmán Terv 2.0-snak nevezett változatába.
A frissítés szerint öt új adót vet ki a kormányzat, a meglebegtetett internetadó nem szerepel közöttük, de a mobiltelefonálásra kivetett adó igen:
TÁVKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁSI ADÓ BEVEZETÉSE
A bevételek növelését szolgálja a távközlési szolgáltatásokra kivetett, indirekt adó bevezetése. A 2012-es költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében az adónem már az idei év közepétől bevezetésre kerülne. Az adó illeszkedik a Kormány jövedelmi adók súlyának csökkentését és az indirekt adók súlyának növelését célzó politikájába. Hasonló, fogyasztási típusú telekommunikációs adóra találhatunk példát az Egyesült Államok számos tagállamában és Máltán. Az adó általánosan minden megkezdett perc és elküldött SMS/MMS után 2 forint. Az adónem bevezetése 2012-ben várakozásaink szerint 30 milliárd forint, 2013-tól 52 milliárd forint többletbevételt eredményez éves szinten.
Azóta történt
Előzmények
Telefon- és internetadó kivetését tervezi a minisztérium
-
Jön a teljes széles sávú lefedettség
Interjú Vályi-Nagy Vilmossal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkárságának helyettes államtitkárával.
-
Frissítve: Nem szűnik meg az informatika tantárgy az iskolákban
Az informatika a korábbi rémhírek ellenére nem tűnik el a közoktatásból, ám az új koncepciók nyilvánosság nélküli vitája és kialakítása sokakban kelthet rossz érzéseket.



