Előrendelhető az Oculus Rift új fejlesztői csomagja

Az Oculus VR ma, az első prototípus bemutatása után (tesztünk itt olvasható) egy évvel bejelentette az Oculus Rift új fejlesztői változatát, mely több fontos területen is nagyott lépett előre az elődmodellhez képest. A DK2 (Development Kit 2) lényegében megegyezik a januári CES-en megismert Crystal Cove kódnevű prototípussal, annak minden előnyét megtartva. Az új fejlesztői csomag már előrendelhető, a szállítás júliusban indul, az ár viszont 300 dollárról 350-re emelkedett. A cég szerint ez az utolsó “béta” a kereskedelmi változat piacra dobása előtt.

A DK2-be Full HD felbontású OLED panel került, tehát szemenként 960x1080 pixelt kapunk. Ez még mindig nem elég a tökéletesen éles képhez, de a helyszíni beszámolók szerint így nagyságrendekkel élvezhetőbb, mint a korábbi 720p-s panel által szolgáltatott kép, ráadásul a cég alapítója, Palmer Luckey a The Verge-nek azt mondta, hogy a végleges Oculus Riftbe ennél is nagyobb felbontású panel kerül majd. A szimulációs rosszullét jelenségét is sikerült csökkenteniük, a mozifilmeknél is kihasznált látási perzisztencia nevű fiziológiai jelenséget használják ki, így egy-egy képet csak nagyon rövid ideig villantanak fel (sajnos a frissítési frekvenciáról és minden egyéb tényleges technikai adatról mélyen hallgatnak), a képkockák közötti üres időszak kitöltését pedig az emberi agyra bízzák. Luckey még a CES alatt nyilatkozta, hogy az általuk használt panelben a pixelek „jóval egy ezredmásodperc alatti váltási sebességre” képesek, és az általuk kifejlesztett technológiával kombinálva olyasmit értek el, amire jelenleg egyetlen más OLED panel sem képes.

Oculus Rift DK2
Oculus Rift DK2

A fej pozíciójának térbeli követését egy saját kamerával és 40, az Oculus Rift áttetsző külső burkolata alá beépített LED használatával valósítják meg, a cég szerint ez a megoldás 6 foknyi mozgási szabadságot tesz lehetővé, így egy játékban benézhetünk egy sarok mögé, közelebb hajolhatunk valami érdekeshez stb.. A megoldás az eddigi próbák szerint messze nem tökéletes, mivel a kamerának a felhasználóval szemben kell lennie, a plusz egy eszköz elhelyezése is macerás lehet, valamint a fentebb említett mozgástér is szűk, az élmény hevében könnyű az érzékelési területen kívülre kerülni.

A DK2 egyéb téren is fejlődött, a szemüveg új, jobb minőségű lencséket kapott, a csatlakoztatáshoz végre csak egy kábel kell (ami a végén válik ketté USB-re és HDMI-re), nincs többé az irányító doboz, a szemüvegre került egy USB port további kiegészítő csatlakoztatására, újratervezték az SDK-t és javítottak a Unity és Unreal Engine 4 integráción is.

A kereskedelmi változat várható megjelenési dátumáról még mindig nincs információ, de annyit már tudni lehet, hogy a végleges Oculus Rift – már ami a külsőségeket illeti – szinte semmiben sem fog hasonlítani az eddig megismert prototípusokra.

Azóta történt

  • A Facebook megveszi az Oculus VR-t

    A Zuckerberg-gőzhenger tovább menetel, egy kétmilliárd dollár értékű üzlet keretében a Facebook az év második felében megveszi az Oculus Rift VR-szemüveget fejlesztő céget. A közösségi oldal ezzel a hardverfejlesztésbe és gyártásba is belép.

  • Oculus Rift: Játékhiányra nem lesz panasz

    A WebGL erejét használva mindössze egyetlen sornyi kódot kell megírni, hogy a játékok a virtuális térbe kerüljenek.

  • John Carmack korábbi munkaadója nekiment az Oculusnak

    A Facebook által 2 milliárd dollárért megszerzett cég a ZeniMax állítása szerint csak a kiadó tulajdonát képező szellemi tulajdon felhasználásával tudta tényleges termékké fejleszteni az Oculus Riftet.

  • Bemutatták az új Oculus Riftet

    A már eddig is közreműködőnek számító Unity mostantól platformtámogatást nyújt az eszközhöz.

Előzmények

  • Project Morpheus: a Sony is belép a virtuális valóságba

    A japán vállalat tegnap éjjel bemutatta a hónapok óta pletykált VR-szemüvegét, ami egyelőre csak a PlayStation 4 kiegészítőjeként fokozná a játékélményt. A formaterv gyönyörű, a specifikációkról viszont kevés konkrétum van.

  • OLED kijelzős prototípust mutatott be az Oculus VR

    A Crystal Cove névre keresztelt modell elsődleges célja a szimulációs rosszullét csökkentése, de az új panelről egyelőre nagyon keveset árult el a fejlesztő.

  • Saját VR megoldást mutat be a Valve

    A cég a januári Steam Fejlesztői Napokon áll elő a prototípussal, és a virtuális valósággal kapcsolatos koncepciójával.