Hirdetés

Csak jövőre készül el a Firefox 4

Hirdetés

A tervezettnél lassabban halad a Firefox 4 új funkcióinak csiszolása, ezért a böngésző kiadása csúszni fog – közölte tegnap a Mozilla. A cég korábban úgy számolt, hogy az új főverzió az idén elkészül, de egyelőre még a szeptember közepére előirányzott hetedik béta sem jelent meg. A hír meglepőnek nem mondható, hiszen a Mozilla hagyományosan nem tudja tartani saját fejlesztési menetrendjét: a határidők be nem tartását firtató kérdésekre általában az a válasz, hogy a minőség az elsődleges szempont, az ütemterv csak az után jön.

A böngésző fejlesztéséért felelős vezető, Mike Beltzner azt írta a fejleményről beszámoló levelében, hogy bár a munka halad – például a JavaScript-motor látványosan javult, és a felhasználói felület módosításai is kezdenek összeállni –, a vártnál több időre van szükség a befejezéséhez, a „regressziók és az instabilitást okozó problémák felderítéséhez”. „Úgy, hogy nincs befejezve, nem adunk ki programot” – tette hozzá.

A cég ennek megfelelően a realitásokhoz igazította a böngésző fejlesztési ütemtervét. A frissített menetrend szerint a hetedik béta november elején készül el, és ezt még abban a hónapban további kettő, decemberben pedig egy újabb követ. A kiadásra jelölt (RC) verzió így 2011 elejére csúszik, és ez után nem sokkal várható a final.

Amint arról beszámoltunk, a Firefox 4 a tervek szerint sok újdonsággal érkezik majd. Ezek közé tartozik az áttervezett felhasználói felület, a webes szabványok (például CSS 3, Canvas, Web Sockets) kibővített támogatása, jobb minőségű oldalmegjelenítés, a helytelenül működő pluginek miatt bekövetkező összeomlás elleni védelem, új szervező az add-onokhoz, az Audio Data API és a HTTP Strict Transport Security (HSTS) protokoll támogatása, valamint Windows platformon a grafikus megjelenítés hardveres gyorsítása.

Azóta történt

Előzmények