Jelentős állomásához érkezett az a küzdelem, amelynek célja az internet szabályozása feletti "uralom" átrendezése. A világ kormányai, különösen a fejlődő országok hatóságai szeretnének beleszólni a világháló domainneveinek kiadásától a szerzői jogok védelmének rendjéig mindenbe, ám kérdés mikor nyílhat erre több lehetőségük.
Jon Postel, az Egyesült Államok védelmi minisztériumának egyik mérnöke felelt 1968 és 1998 között az akkori "internet" technikai protokolljai és címrendszere működéséért, akitől egy az USA kormányának távolságtartó ellenőrzése alatt működő, önszerveződő szakmai szervezet, az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) vette át ezt a munkát. Ennek legismertebb feladata a domainnév-végződések megadása, de emellett más technikai funkciói is vannak. Így működött ez a legutóbbi időkig, amikor is a világ kormányai, főként a fejlődő országok hatóságai megelégelték, hogy egy tőlük független, az USA "kontrollja" alatt álló civil szervezet látja el ezeket a feladatokat, és kezdeményezték az ENSZ-nél a dolog felülvizsgálatát. A világszervezet november közepén Tuniszban tartott, World Summit on the Information Society című tanácskozásának feladata egyebek mellett az ICANN kiváltása lett volna egy nemzetközi szervezettel, ám a terv csak részben valósult meg. Létrehozták ugyan a munkáját 2006-ban megkezdő Internet Governance Forum (IGF) nevű új fórumot, ám abban nem csupán a kormányok, hanem civil szervezetek is képviseltetik magukat, továbbá az IGF egyelőre nem veszi át az ICANN feladatinak ellátását. "Az internet technikai szabályozásának ügyében semmilyen változás nem történt" – idézi a The Economist David Grosst, a csúcstalálkozó amerikai delegációjának vezetőjét. Szakértők szerint pusztán egy az it-biztonságtól a spamhelyzetig kezelhetetlenül szerteágazóan sok kérdéssel foglalkozó, hatékony beavatkozási lehetőség nélküli szervezet, azaz egy fogatlan tigris született az IGF "személyében".
Az Egyesült Államok tehát megvédte pozícióit, ám a világfórumon gyakorlatilag elszigetelődött a változatlanságot akaró álláspontjával. Egyes országok például .com, .hu stb. országvégződésekkel egyenrangú, ám "egzotikus" nyelvű – arab, kínai – jelekért szállnak síkra – ami az ICANN-étől független névadórendszert feltételez –, s bár az ilyen és ehhez hasonló igények jogosultságát nehéz tagadni, teljesítésük nem lesz könnyű. Szervezeti oldalról gondot okoz, hogy egy nemzetközi szabályozó testület (jelen esetben az IGF), munkája mindig sokkal bonyolultabb, nehézkesebb, mint az önálló civil közösségeké: a technikai egyeztetési problémák kiegészülnek politikai elvárásokkal, amelyeket az egyes résztvevők kormányaik akaratát követve érvényesítenének. Emellett az újfajta hatósági beavatkozásnak ellenállhat az a számtalan helyi hálózatüzemeltető, akiknek rendszereiből összeáll a világháló. Ezek ugyanis alapjában elégedettek az ICANN tevékenységével, különösen azért, mert az amerikai kormány gyakorlatilag nem gyakorolt arra befolyást.
Általánosabban fogalmazva sokan úgy vélik, hogy az internetnek mint infrastruktúrának meg kell őriznie lényegi karakterét, amelyre az eddigi szabályozási forma jelent garanciát. A világháló Amerika találmánya, mint ilyen technikai szempontból decentralizált és nyitott, lehetővé teszi bárki számára a rendszerhez való olcsó hozzáférést és nézetei szabad nyilvánosságra hozatalát, legyenek ez utóbbiak gazdasági, vagy politikai, vagy más tartalmúak. Ha az internetet nemzetközi kormányzati befolyás alá helyezik, az veszélyezteti e jellemzőinek érvényesülését, amiből az következik, hogy Amerikának joga van fenntartani a rendszer feletti formális ellenőrzését, amely a gyakorlatban a szabad önszerveződés – eddig meglehetősen sikeresen működő – lehetővé tételét jelenti.
