Tovább folytatódott az USA és a Google nagy, trösztellenes pere, a meghallgatások során pedig elhangzott, hogy az Apple konkrét tárgyalásokat folytatott annak érdekében, hogy a Google helyett a DuckDuckGo legyen az alapértelmezett keresőmotor az Apple Safari böngészőjének privát módjánál. Állítólag a lehetőséget végül azért utasították vissza, mert az Apple vezetői rossz ötletnek tartottak egy ilyen lépést.
Hirdetés
A részleteket egyelőre nem közölték hivatalosan, de a Bloomberg szerint még a héten nyilvánosságra hozzák, hogy mit mondott erről John Giannandrea Apple-vezető és Gabriel Weinberg, a DuckDuckGo vezérigazgatója. A jelentés szerint a Microsoft, az Apple és a DuckDuckGo esetleges megállapodásait is nyilvánosságra hozzák majd.
A per állítólag az internet jövőjét dönti el, a DuckDuckGo pedig arra panaszkodott, hogy a Google miatt nem tudtak nőni. A Microsoft vezérigazgatója szerint adatokért ölik egymást az AI tréningezése érdekében, a Google pedig drága és exkluzív ügyletekkel zárja el mások elől ezeket.
A Google alapvetően azzal érvel, hogy a keresőjüket a jó minőség miatt választják az emberek.
Eközben az USA azzal is vádolja a Google-t, hogy illegális módszerekkel verte fel a hirdetések árait. A Google szerint olyan formulával döntik el, ki nyeri az aukciókat a weboldalakon történő reklámelhelyezésekhez, amely a hirdetés minőségét is nézi – az USA igazságügyi minisztériuma szerint azonban manipulálják az online aukciókat, hogy minden nekik kedvezzen. A kiadók és a reklámipar korábban egyaránt kritizálta a Google hirdetői üzletágát, amiért az szerintük nem elég átlátható. A nagy per így erre a területre is kikanyarodik, folytatás várható még az ügyben.