Amint arról beszámoltunk, elkezdődött az a gigantikus, trösztellenes per az USA és a Google között, amely az amerikai igazságügyi minisztérium szerint eldönti az internet jövőjét. Szakértők szerint egy generáción belül egyszer van példa hasonló perre.
Hirdetés
A per folytatódik, az igazságügyi minisztérium pedig ellenzi, hogy kizárják a nyilvánosságot a bíróságról egyes megbeszéléseknél – például a Google online reklámokkal kapcsolatos árazásának témájában.
A kormány meg akarja mutatni, hogy a Google megszegte a trösztellenes törvényeket, hogy domináns szereplő maradjon az online keresések világában, ezután pedig gyorsan emelkedtek a reklámbevételei. Olyan dokumentumokat is bemutatnának a nyilvánosság előtt, amelyeket a Google nem szeretne, csak zárt ajtók mögött. Utóbbira egyébként gyakran van példa hasonló ügyekben.
Hétfőn meghallgatták egyébként a Verizon egyik vezetőjét is, aki elmondta, a cég mindig előretelepítette a mobilokra a Chrome böngészőt és a Google keresőt. Azt nem tudni, hogy a Google kifizetéseiről beszélt-e, ezt nem hozzák nyilvánosságra – a kormány szerint évi 10 milliárdot fizet cégeknek a Google azért, hogy erős pozícióban maradjon.
A Google védelme alapvetően arra épül, hogy az emberek a termékei magas minősége miatt használják, ezért ekkora a piaci részesedése – nem pedig illegális tevékenységek és monopolhelyzet építése miatt. Hozzátették azt is, hogy folyamatosan veszítenek piacot az Amazon miatt.
Az amerikai kormány szerint ez a trösztellenes per megváltoztathatja az internet jövőjét, és az ágazatot, amit most pár óriás irányít. A bíró adott esetben dönthet úgy, hogy megtilt bizonyos tevékenységeket a Google számára, de ágazatok kényszereladását is elrendelheti – feltéve, hogy úgy találja, megszegett egyáltalán bármilyen törvényt a Google.
Eközben az EU-ban a Google egy 2,42 milliárd eurós büntetést próbál elkerülni, a hatóságok vádja ellenére a cég szerint nem derült ki, hogy versenyellenes gyakorlatokkal éltek volna a vásárlási szolgáltatásoknál.