Az Amazon a napokban jelentette be, hogy karbonkrediteket kezdett értékesíteni a beszállítói, az üzleti ügyfelei és más cégek számára – ezek segítségével lehet kompenzálni az érintetteknek a karbonlábnyomukat, az emissziójukat.
A cégek, projektfejlesztők és tudósok eközben egyre jobban vitáznak arról, hogy milyen mértékben szabad hagyni, hogy a cégek karbonkreditekkel csökkentsék a lábnyomukat – és arról is megy a vita, hogyan lehetne biztosítani, hogy a karbonkreditek mögött minőségi ígéretek, eredmények legyenek.
Az Amazon iparágat vezető szabványokat említ, amelyek fejlesztését ők is támogatták. Az Amazon egyébként most először kezd ilyen üzletbe, de a szabványok kialakításán régóta dolgozik. Emellett számos projektben benne van a cég, amely erdőket véd vagy területeket állít vissza, esetleg a karbonmentesítést fejleszti.
A cég jelezte, hogy méretét és elvárásait kihasználva érné el, hogy további befektetések érkezzenek a természet irányába.
A kezdeményezésben a Flickr, a Seneca és a Corsair is részt vesznek, többek között. A krediteket olyan cégek vehetik meg, amelyek előzetes feltételeknek már megfeleltek, például karbonsemlegességi célkitűzésük van (az ellátási láncukat nézve is), valamint mérik és jelentik az emissziós értékeket.