Alkut kötött a Google és a Microsoft

Pont került az év egyik legnagyobb figyelemmel kísért munkajogi perének végére – a Google és a Microsoft a tárgyalótermen kívül egyezséget kötött Kai-Fu Lee, a Google-höz átcsábított egykori Microsoft mérnök ügyében. A megegyezés részleteit egyik fél sem tárta a sajtó elé, a cégeket képviselő ügyvédek csupán annyit mondtak, – de azt legalább szépen, kórusban – hogy nagyon boldogok és elégedettek a peren kívüli rendezés miatt.

A botrány még júliusban robbant ki, amikor a Microsoft egyik alapemberének számító dr. Lee bejelentette, hogy a legnagyobb riválishoz, a Google-höz igazol. A kínai mérnök az Interaktív Szolgáltatások nevű, valójában a keresőprogramok fejlesztésért felelős részlegének alelnöke volt korábbi munkahelyén, ráadásul vezető munkatársként alapos ismeretekkel rendelkezett a Microsoft keresőjének működéséről, valamint a cég jövőbeli piaci stratégiáiról is ezen a területen.

Remélhetőleg a most megszületett megállapodás Redmondban, a Microsoft főhadiszállásán is lehűti a kedélyeket, ugyanis a hírek szerint az utóbbi hónapokban nem volt éppen életbiztosítás azt közölni Steve Ballmerrel, a Microsoft fejével, hogy valaki a Google kedvéért hagyta el a céget. Mark Lucovsky vezető mérnök szeptemberi távozásakor legalábbis a vezérigazgató, amikor megtudta, hogy alkalmazottja leendő munkahelye a rivális cég lesz, keresztülhajított egy széket az irodáján, miközben azt üvöltötte, "kinyírom az egész kib***ott Google-t!" Ballmer később a The Telegraphnak kijelentette, hogy soha életében nem dobált széket. Vagyis az említett tárgy valószínűleg inkább egy asztal, zsámoly vagy irattartó szekrény lehetett.

Azóta történt

Előzmények