2019. április 25., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Mérleg rovat

A Qualcomm is pert indított az Apple ellen

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: CNET

Januárban az Apple Globális támadást indított a chipgyártó ellen, állítja a vállalat vezető jogtanácsosa. 134 oldalban foglalták össze problémáikat.

Január közepén az Apple pert indított a Qualcomm ellen, mondván az egyedi feltételeket támasztott a vállalattal szemben, kihasználva monopol helyzetét. Az év egyébként is nehezen indult a chipgyártónak, az amerikai piacfelügyelet versenyügyi bíróság elé állította a céget, előtte Dél-Koreában és 2016 végén Kínában is milliárdos nagyságrendű büntetést szabtak ki.

Hirdetés

A Qualcomm vezetői már akkor ígéretet tettek arra, hogy viszonozzák az Apple lépését, válaszul ők is perelni fognak, most pedig ennek is eljött az ideje. Hivatalosan is bejelentették, hogy szerződésszegésért, illetve egyéb más probléma miatt is jogi síkra terelik vitájukat az iPhone gyártójával.

A közlemény szerint az Apple belezavart a más cégekkel kötendő licencmegállapodásokba, úgy döntött, nem használja ki a Qualcomm chipekben rejlő erőforrásokat teljes egészében, majd megtiltotta a beszállítójának az összehasonlító tesztek nyilvánosságra hozatalát, sőt összejátszott a hatóságokkal a Qualcomm ellen.

"Évtizedes, történelmi növekedést követően az Apple nem hajlandó elismerni a jól bevált és tartós értékeit a technológiának. Globális támadást indított a Qualcomm ellen, megpróbálja a hatalmas piaci erejét felhasználni arra, hogy ésszerűtlen és tisztességtelen licencfeltételeket támasszon [...]" - nyilatkozta Don Rosenberg, a vállalat alelnöke és jogtanácsosa.

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.