-
Újabb nyolc tanár kapta meg a Rátz Tanár Úr Életműdíjat
Idén 22. alkalommal adták át a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusoknak járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az idei évtől kezdődően a díjazott tanárok fejenként 2 millió forinttal járó elismerést vehettek át a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.
Mérleg 1
-
Ingyenes szoftverrel támogatja a Graphisoft a nepáli újjáépítést
Egy francia nonprofit szervezet építészei számára biztosítanak ingyenes licencet.
Mérleg 0
-
Fekete Péntek, GoPro, Mozilla és eMag egy helyen
Nagyon olcsón lehet vásárolni ma, az ünnepi vásárlási roham kezdőnapján. Jövőre jöhet a hivatalos GoPro drón, de addig is, ha akarja, támogathatja a Mozillát akár Bitcoinnal is.
Café blog 20
-
MS: A felhő biztonságos, szükséges és a mindennapjaink része
A Microsoft által szervezett TechNet konferencián és háttérbeszélgetésen is erről próbálták meggyőzni a résztvevőket. Már van ISO szabvány, ami kifejezetten az információs technológiával kapcsolatos feltételeket auditálja. Az MS többet vállal, mint a törvényileg előírt.
Közösségi média 38
-
A Microsoft Magyarország távozó vezetője visszatér a Graphisofthoz
Drajkó László az amerikai piacért lesz felelős.
Mérleg 1
-
Karácsonyra szobrot kap Budapesten Steve Jobs
A Graphisoft SE és a Graphisoft Park Kft. az Apple alapítójának emlékére szobrot állít a Graphisoft Parkban.
Mérleg 27
-
Országos ArchiCAD-verseny a Mesharray és a Graphisoft támogatásával
Értékes díjak várják azokat a fiatalokat, akik a legtehetségesebben bánnak a tervezőprogrammal.
Szoftver 0
-
Informatikai magánegyetemet gründol Bojár Gábor
A Graphisoft igazgatóságának elnöke a minőségben hisz.
Mérleg 26
-
Lezárult a Graphisoft-sztori, már a Nemetschek a tulaj
A Graphisoft részvényeire vonatkozó nyilvános vételi ajánlat kedvező visszhangra talált.
Mérleg 0
-
A Graphisoft eladása lesz Az év üzlete?
A Nemetschek a felügyeleti jóváhagyás birtokában megkezdheti a Graphisoft részvényeinek felvásárlását.
Mérleg 0
-
A Graphisoft elnöke lett Az év üzletembere
Bojár Gábor, a Graphisoft SE Európai Rt. elnöke lett Az év üzletembere, a Jövő ígérete-díjat Kovács Zoltán a Kirowski Zrt. vezérigazgatója kapta.
Mérleg 2
-
Megérkezett a vételi ajánlat a Graphisoftra
Ha a PSZÁF zöld utat ad, a Nemetschek folytathatja a részvények felvásárlását.
Mérleg 1
-
Magyar szoftvercég a világ élmezőnyében
A Nemetschek AG új elnöke roppant elégedett a Graphisoft bekebelezésével.
Mérleg 12
-
Német kézbe kerül a Graphisoft
Igazak voltak a pletykák: A Graphisoft főrészvényesei vételi opciót adtak a német Nemetschek AG-nak.
Mérleg 0
-
Graphisoft: Eladó vagy nem?
Tegnap a Graphisoft két közgyűlést is tartott, ám az eladásról szóló híresztelések valójában sem megerősítést, sem cáfolatot nem kaptak.
Mérleg 0
-
Felvásárlás készül a Graphisoftnál?
Bár a cég elnöke cáfol, a szakértők szerint nem zörög a haraszt…
Mérleg 0
-
Nem felhőtlen a Graphisoft öröme
Kitűnően fogyott az ArchiCad, ám a Construction üzletág fenntartásának költségei sokat rontottak az összképen.
Mérleg 0
-
Graphisoft: profitrekord a szétválás előtt
A tőzsdei bevezetés óta nem volt ilyen jó féléve a Graphisoftnak, a 3,9 millió eurós nettó eredmény 92 százalékát a szoftverüzletág adta.
Mérleg 0
-
Osztódnak a Graphisoft részvényei
Az ingatlanos üzletág kiválásának előkészítése végett felfüggesztik a papírok forgalmazását.
Mérleg 0
-
Innovációról és tudásexportról az Internethajón
Több műszaki szakemberre lenne szükségük a technológiai vállalatoknak.
Mérleg 0
-
Növelte árbevételét a Graphisoft
Az új Construction üzletágban agresszív beruházások jellemezték az első negyedévet.
Mérleg 0
-
Kettéválik a Graphisoft
Egy szoftverfejlesztőre és egy ingatlancégre válik szét a Graphisoft SE.
Mérleg 0
-
Sokba került az ötödik dimenzió
Minden várakozást felülmúlt a Graphisoft „ötdimeziós” tervezőszoftverének piaci sikere. De a bevezetés súlyos költségekkel járt.
Mérleg 0
-
Terjeszkedik a Graphisoft
Mérlegelik a fő tevékenységtől távol eső ingatlanhasznosítás kiszervezését.
Mérleg 0
-
A Wall Street Journal díjazta a Graphisoftot
Az üzleti lap innovációs díjáért folyó versenyben jól szerepelt a magyar cég.
Szoftver 0
-
Hazaköltözne a Graphisoft
Adminisztratív és jogi költségek megtakarítását hozhatja a székhely áthelyezése.
Mérleg 0
-
Mostantól a BSA védi a Graphisoftot is
Tízre nőtt a szervezet magyarországi tagjainak száma.
Mérleg 0
-
Éves csúcsára érkezett a Graphisoft
Az ingatlan üzletág leválasztásának híre adhatta meg a jelet a befektetők számára.
Mérleg 0
-
Bíznak a Graphisoftban az elemzők
Növekedési lehetőségek is látszanak a Graphisoft árfolyamában.
Mérleg 0
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Dokkolóként is szolgáló, 4K-s monitoróriás az Eizo keze nyomán
ph A 108 cm-es képátlóval érkező modellt elsősorban irányítóközpontokba, vezérlő- és kereskedőtermekbe szánják.
PCI Express 5.0-s Team Group SSD a szerényebbik fajtából
ph A kétféle tárhelymérettel választható újdonság a januárban debütált GE PRO olcsósított változatának tekinthető.
Úgy tűnik, hogy érkezik a Legacy of Kain: "Soul Reaver I & II Remastered"
gp Hivatalos bejelentést még nem kaptunk, a Comic-Conon azonban már felbukkant a felújított kiadás címe.
Segíthetne a GPU-knak a legmostohábban fejlesztett shader modell funkció
ph A Wave Matrixot eredetileg a shader modell 6.7-hez tervezték, de még a 6.8-ban sem lesz benne.
Új táblagéppel készülhet a Red Magic
ma A legerősebb androidos táblagép címére hajtanának vele idén is.
Alig néhány nap múlva indul a Mecha BREAK nyílt bétája PC-n
gp Akik szeretik robotos akciójátékokat, azoknak érdemes lehet tenni egy próbát a játékkal.
Minden kiszivárgott a Google telefonokról és fülesekről
ma Renderen minden Pixel Buds Pro 2 és Pixel 9 Pro színváltozat, plusz a kulcsinformációk.