Bíznak a Graphisoftban az elemzők

Ismét 1600 forint felett zárt múlt héten a Graphisoft árfolyama. Az elemzők szerint komoly növekedési lehetőség van az árfolyamban, ezt most talán a befektetők is elhiszik (?).

Hirdetés

Egy héttel a Graphisoft negatív eredményt hozó féléves gyorsjelentése - az elemzők ugyan egyszeri tételek miatt számítottak a második negyedév veszteségére, de az a várt 1,174 millió eurós mínusz helyett 1,586 millió euró lett, amellyel a félév is 450 ezer eurós veszteségbe fordult - után újra magára talál a szoftverpapír. A Concorde elemzője, Tabányi Mónika már a jelentés napján megerősítette "erős vétel" besorolását, és a korábbi 2160 forintos célárfolyamot alig érzékelhetően, 2120 forintra szállította le.

Pénteken a portfolio.hu internetes újság tett közzé egy terjedelmes elemzést, amelyben megpróbálta meghatározni a Graphisoft célértékét, illetve reális árfolyamát. Az elemzés a Graphisoftot három részre bontotta. A cégből bármikor kivonható likvid eszközök értékét 15 millió euróra tette (a gyorsjelentésben szereplő 18,6 millió euró egyötödét ítélte a működéshez szükségesnek), míg a Graphisoft Park 25 ezer négyzetméternyi kiadott irodaterületét 42,6 millió euróra taksálta. Nehezebb feladat lehetett a tényleges szoftvercég értékét vizsgálni, itt az internetes lap a 6 millió euróra becsült 2006-os eredményt 11-es P/E rátával szorozta fel, majd levonta a saját használatú irodák most megtakarított bérét. Így itt 56 millió euró jött ki. A három terület együtt 113 millió eurót, vagyis részvényenként 2782 forintos értéket adott ki.

Ebből - óhatatlanul vitatható módon - a portfolio.hu 30 százalékos, úgynevezett likviditási diszkontot alkalmazva 1948 forintos "reális" árfolyamot hozott ki. Ha viszont a szoftvercég eredményét az iparágban még mindig alacsonynak számító 12-es P/E-vel szorozzák és a diszkont 30 helyett 25 százalék, a végeredmény szinte fillérre megegyezik a Concorde célárával. Egy biztos, a láthatóan megtorpanó kétéves hossz új húzópapírok keresésére ösztökéli mind az elemzőket, mind a befektetőket. A Graphisoft - bár aktuális számai nem éppen rózsásak - valóban többet ér, mint amennyibe kerül (bár ez két éve, amikor 1000 forint volt, vagyis kevesebb, mint az ingatlanok és a cash értéke, még inkább így volt), és az efféle jóslatoknak megvan a maguk önbeteljesítő jellege: pénteken jó 2 százalékot drágult is a részvény.

Azóta történt

Előzmények