Betamax, LaserDisc

Az IT és a szórakoztatóelektronika története tele van sikerekkel, de ezek a gyors fejlődés miatt csak időlegesek. Az utóbbi 30 évben kevesen voltak képesek tartósan meglovagolni a hullámokat, a leggyakoribb mutatvány mindmáig a rövid szárnyalást követő erőteljes zuhanás. Szerencsére a nagyok hibáiból legalább annyit tanulhatunk, mint erényeikből, felidézzük hát néhány emlékezetes balfogásokat.

Betamax kontra VHS

Aki a DVD korszak előtt született, az itthon szinte kizárólag a VHS videofelvevőkkel és lejátszókkal találkozhatott, pedig az analóg videós eszközök piacán nem ez a technológia jelent meg elsőként. A Sony 1975-ben jelentette be Betamax videorendszerét, melyet a következő évben követett a JVC által kifejlesztett VHS. Köztudott, hogy a VHS nyert, 1988-ban már a Sony is piacra dobta első VHS rekorderét és a Betamax megmaradt a múzeumoknak és Al Bundy-nak (az Egy rém rendes család főhőse is a Betamax mellett tette le voksát, amivel hamar magára is maradt a szomszédságban).

Kezdetben (NTSC tévénorma mellett) a Betamax képminősége egy kis mértékben jobb volt a VHS-nél, kevesebb zajjal és színáthallással adta vissza a képet. Ugyanakkor eleinte csak egyórás játékidőt engedtek meg a szalagok, ez a korlát a felezett szalagsebesség bevezetésével kitolódott, egyúttal azonban eltűnt a minőségelőny. Mire a technológia Európába, PAL területre ért, a játékidő már megközelítette a 4 órát, így ez nem állt volna a Betamax sikerének útjába az öreg kontinensen. Csakhogy időközben az USA videós piacának 70 százalékát uralta a VHS, a nagyobb volumen olcsóbbá tette a szalagok és készülékek gyártását, így a Betamax ledolgozhatatlan árhátrány-spirálba zuhant. Mások szerint a Sony már akkor elvesztette a harcot, amikor megtagadta a pornóiparral való együttműködést. Akárhogy is, mára már a DVD is lassan múzeumokba vonul, de a szalagos formátumok harcából kitűnik, hogy az alacsonyabb ár és az elterjedtség sokkal erősebb faktorok, mint esetleg a jobb kép- és hangminőség.

LaserDisc

Eredetileg Discovision néven indult a LaserDisc (LD) karrierje 1978-ban, két évvel a VHS megjelenése után. Ez volt az első optikai lemez, melyen videókat, filmeket forgalmaztak. Képminősége észrevehetően jobb volt mind a VHS-nél, mind a Betamaxnál, a felvételeket sokkal élesebben, színszivárgástól mentesen adta vissza. A képi jelet analóg módon tárolta, de már megengedte extrák és digitálisan kódolt hang tárolását és fejezetekre osztva tartalmazta az anyagokat, vagyis „csévélésre” nemigen volt szükség. Főként Japánban és Dél-Kelet Ázsiában kedvelték a filmkiadók és a felhasználók, de sosem tudta megvetni a lábát az Egyesült Államokban és Európában sem.

Egyértelmű előnyei mellett nem elhanyagolható hátrányai is voltak. Először is, nem létezett a kereskedelemben írható, újraírható változata, csak gyárilag lehetett előállítani a lemezeket, szemben a jóval olcsóbb VHS-sel. Korántsem adtak ki ebben a formátumban minden akkori filmet és a videotékák is csak a Távol-Keleten tartottak belőle jelentős mennyiséget. Méreteit tekintve a bakelit hanglemezhez (LP) állt közel, így szállítani, tárolni sem volt egyszerű. A kétezres évek elején a DVD sikere végképp betett a formátumnak, mely ma már csak a gyűjtőket érdekli. A létrehozásához kapcsolódó kutatások és fejlesztések azonban szépen előkészítették, elegyengették a DVD és később, áttételesen a Blu-Ray útját, így közvetve minden házimozi rajongó hálával gondolhat a LaserDiscre.

Newton és a "világvége"

Apple MessagePad (Newton)

Az Apple nem csak jól jövedelmező piaci sikerekkel dicsekedhet, arra is szolgáltat példát, hogy mennyire nem éri meg túlságosan előre szaladni és érdekes, de még kiforratlan technológiákkal traktálni a vevőket. Az 1993-as MessagePad a kézikütyük (handhelds) igazi úttörője volt, legtöbben Newton néven hallottak róla, de ez valójában az operációs rendszerének neve volt. Monokróm érintőkijelzővel látták el, amit egy ceruzával lehetett kezelni, lényegében egy komplett digitális naptár, címtár és jegyzettömb együttesként (PDA) funkcionált a készülék. Legnagyobb technológiai érdekessége az volt, hogy képes volt felismerni a kézírást – amennyiben követtük a helpben előírt vonalvezetést és nagyon szépen rajzoltuk a betűket. A felismerés eléggé esetlegesen működött, így élesben nehéz volt hasznát venni például a fejlett, strukturált jegyzetelésre alkalmas Notes alkalmazásnak. Egy tetrisz jellegű játékkal fejleszthettük íráskészségünket, ha sikerült időben beírnunk az éppen lefelé ereszkedő szót, akkor nem növelte a kupacot és pontot is kaptunk. A MessagePadet persze csak angol nyelven lehetett használni, nehézkes volt és drága is, így minden programozástechnikai és kezelőfelületi zsenialitása ellenére sem sikerült tömegesen elterjednie.

Az Apple mintegy 100 millió dollárt költött a platform és a különféle modellek kifejlesztésére (összesen hét típus jelent meg a termék 1998-as, Jobs általi ejtéséig). Nem volt világrengető siker, de bizonyára ellestek belőle ezt-azt konkurens fejlesztők és persze egyes technológiákat tovább vitt a cég például a Mac OS kézírást felismerő motorjában, és a ROSETTA Windows CE fejlesztői is licencelték. Igazán kezelhető PDA-hoz hasonló terméket az iPod Touch és az iPhone megjelenésével üdvözölhettünk csak a gyártó palettáján, de a Newton platform attól még emlékezetes, bár költséges próbálkozás marad.

A 2000. év problémája

Évekig szolgált kiváló témául az ezredforduló informatikai problémája. Az ezzel kapcsolatos általános pánik persze nem termék, mégis sokan meg- illetve bevették. Először csak az informatikai kiadványok, de a „halálosnak” vélt dátum közeledtével már a bulvárlapok is kiemelten foglalkoztak vele, és számos ZS-kategóriás film is készült róla. A riadalom oka az volt, hogy az addig két számjegyen tárolt évszámot négy számjegyűre kellett bővíteni a kétezres év elérkeztével, hiszen a 99 után automatikusan következő 00 éppúgy lehet 1900, mint 2000. Az emberek – hol másutt, mint főként Amerikában – felvásárolták az ásványvíz készleteket és aggregátorokat, aztán jól nem történt semmi. Persze történhetett volna, de az ügy olyan kiemelt figyelmet kapott, hogy szinte maradéktalanul kezelték a helyzetet, a vízművek, tévéadók, atomerőművek minimális valós problémával léptek át az évezred utolsó évébe.

Egyetlen végzetes hiba történt ebben az évben, a Microsoft kiadta Windows Millenium (Me) névre hallgató operációs rendszerét. Ez a Windows verzió volt az utolsó, mely a Win95 kódbázisára alapult, a felszínen jól felextrázva. A Windows Movie Maker, a rendszer (és olykor vírusok) visszaállításának lehetősége, a feltupírozott megjelenés és a Media Player együtt sem bírták feledtetni, hogy a Me sok esetben megbízhatatlan és számos kereskedelmi szoftverrel inkompatibilis volt. Az operációs rendszert hamarosan Mistake Editionként aposztrofálta a szaksajtó, de azért akadtak, akik kedvelték. Állítólag.

Halálcsillag IBM-módra

IBM Deskstar 75GXP

A legjobbak is hibázhatnak, erre szolgáltat példát az IBM merevlemeze. A gyártó 2002-ben adta el merevlemezgyártó részlegét a Hitachinak, előtte rengeteg kiváló adatrögzítési technológiát és meghajtót adott a világnak, Deskstar terméksorozata (3,5”-es meghajtók asztali gépekbe) sikeres volt már 1994 óta. De 2001-ben annyi meghibásodást jelentettek a GXP sorozat tagjainak sorából, hogy rövid idő alatt „DeathStar” (Halálcsillag) becenévvel illették a felhasználók ezeket a merevlemezeket, különös tekintettel a 75GXP-re, mely kiemelten érintett volt. Az IBM egy ideig tagadta felelősségét, de a felhasználók pert indítottak az ügyben, félrevezetőként beállítva a gyártó megbízhatósági adatait. Meglehet, hogy ez a fiaskó is siettette a döntést, hogy a cég mihamarabb megváljon merevlemez-részlegétől.

Microsoft Zune

Az Apple jelentős részben az iPoddal kapaszkodott vissza a techvilág élvonalába, köszönhetően annak, hogy a zenelejátszó eladásai a Mac eladásokat is magukkal húzták (főleg azért, mert az első időszakban az iPodot csak Macintosh gépekkel lehetett összekötni), plusz ha valakit már sikerült becsábítani egy Apple boltba, az egyből találkozott a cég többi termékével is.

A Microsoft is szeretett volna egy szép szeletet kihasítani az MP3 tortából, ezért 2006-ban megszületett az iPod ellenlábasa, a Zune. A termék ugyan dicsekedhetett néhány olyan trükkel, ami az Apple lejátszóiból hiányzott – például zene megosztása két készülék között –, de ez kevésnek bizonyult. Hiába volt a jelentős marketinghadjárat, 2007 januárjában még mindig 72,7 százalékkal uralta a piacot az almás lejátszók családja, míg a Zune csak 3,2 százalékot mondhatott magáénak az NPD Group adatai szerint (a Sandisk közel 9 százalékkal a második volt akkoriban). Persze a lejátszópiacon még néhány százalék birtoklása is jelentős bevételt jelenthet, de az eredményt összevetve a fejlesztésbe, marketingbe és forgalmazásba ölt milliókkal nem volt nagy sikernek nevezhető a Zune – lehet, hogy iPod kiegészítők gyártásával és forgalmazásával nagyobbat kaszált volna a Microsoft. Végül 2011-ben, 5 küzdelmes év után bejelentette a cég, hogy nem lesz több Zune lejátszó és 2012-ben bezárt a zenéket, videókat forgalmazó Zune Marketplace szolgáltatás is, pontosabban átvonult az XBOX 360-ról elérhető szolgáltatások közé.

A bukást legtöbben a nehézkes kezelhetőséggel és a stílus hiányával magyarázzák – ha egymás mellé állt Steve Jobs és Steve Ballmer, egyértelmű volt, hogy melyiküktől vennénk inkább lifestyle terméket (nem kisebbítve ezzel a Microsoft-vezér érdemeit a vállalati termékek forgalmazása terén). Az utolsó Zune modell, a HD így hiába tartalmazott HD rádiótunert, hiába volt valamivel olcsóbb, hiába lehetett „bérlete” váltani a Zune Marketplace-be havi 15 dollárért, a Microsoftnak nem sikerült lefejtenie az Apple szorító ujjait az MP3 piac derekáról. Az egyre erősödő okostelefon trend ekkor már amúgy is értelmetlenné tette a befektetést ezen a területen.

Van, amit jobb elfelejteni

Windows Vista

Számos sikeres termékkel dicsekedhet a Microsoft, kezdve az MS-DOS-szal, de azért akad néhány szégyenfolt is a termékpalettán. A Windows 95 hatalmas siker volt, sok felhasználó máig odavan a Windows XP-ért és sikeresnek számít a Windows 7 is. A Vista azonban nem véletlenül hiányzik a dicsőségtábláról. A 2007-ben megjelent operációs rendszer volt hivatott leváltani az öt éve tündöklő XP-t, de a felhasználók nem találták méltó utódnak a Vistát, néhány hónap után a Microsoft kénytelen volt újra engedélyezni az XP licences Dell laptopok forgalmazását. Az operációs rendszer megbukott, az XP élettartamát kitolták és inkább felgyorsították a Windows 7 fejlesztését, gyakorlatilag ez lépett a Windows XP örökébe.

A Vista azon ritka esetek közé tartozik válogatásunkban, mikor nem a stílus hiánya, a túlzott előreszaladás vagy a versenytársak, hanem szimplán a gyenge minőség miatt válik elkerülhetetlenné a bukás. Ugyan bemutatott néhány hasznos újdonságot a termék (megújult kezelőfelület, minialkalmazások, újraszervezett felhasználói mappák, UAC), de erősen leterhelte a gépet és rengeteg driver- és szoftverkompatibilitási probléma kísérte útján.

Head Mounted Display (HMD)

A fejen viselhető megjelenítők régóta próbáltak átlépni a sci-fi filmek világából mindennapjainkba. Számos próbálkozás látott napvilágot, az egyik első kereskedelmi forgalomban is útjára indított ilyen konstrukció a Forte VFX-1 volt, melyet az 1994-es CES-en jelentettek be. A kilencvenes évek a Virtual Reality (virtuális valóság) jegyében telt, legalábbis ami a bemutatókat, kiállításokat és technikai irányultságú tévéműsorokat illeti. 1997-ben a Vuzix megvette a céget és folytatta a munkát, viselhető videolejátszók, katonai éjjellátó szemüvegek, augmented reality (a környezet képét kiegészítő grafikus információkkal kombináló) eszközök kerültek ki műhelyéből.

Több cég is jelent meg a kilencvenes évektől napjainkig különféle monokróm, színes, sztereoszkopikus (3D) fejre rakható megjelenítőkkel. Nem nevezhetnénk őket bukásnak, sőt, hiszen katonai és professzionális alkalmazásuk azóta is folyamatosan zajlik. Ugyanakkor egyik termék sem tudott átütő sikert aratni, sem mint játékosoknak szánt megjelenítő, sem mint hétköznapi, utcán viselhető információs eszköz. A nehézkes dizájnon csak az utóbbi évek fejlesztései bírtak túllépni, az egyik ilyen a már általunk is tesztelt Oculus Rift, a másik pedig a még mindig ki tudja, mikor piacra kerülő Google Glass.

Mi a tanulság? Hogy a sikerhez sok dolog kell és a gyeplő képes kisiklani a legjobbak kezéből is. A minőség alapvető fontosságú, mégis népszerűbb ma az MP3, mint a CD. Az előremutató fejlesztések fontosak, ám ha túl korán traktáljuk vele a felhasználót, akkor unottan elfordul portékánktól. A tudás kevés, sokszor a kezelhetőség dönti el a meccset. De ha mindezek együtt sem nyernek, akkor az inkompatibilitás vagy egy konkurens rendszer elterjedtsége miatt lehetséges. Egy biztos, ebben a szektorban ritka a második esély.