Hirdetés

Kecskeméttől a Szilícium-völgyig

Az Oscar-szobor

Vass Attila

Egy Amerikában élő magyar programozóval, Vass Attilával beszélgettünk, aki a Sony Computer Entertainment egyesült államokbeli kutatóközpontjának egyik vezetőjeként – sok más mellett – a PlayStation konzolok fejlesztésében is részt vesz. Arról kérdeztük, hogyan jutott el Kecskemétről a Szilícium-völgybe.

Úgy tudom, tartott már a kezében Oscar-szobrot – ez viszonylag keveseknek adatik meg. Hogy került a közelébe?

A Sony 2000-ben – akkoriban én két éve dolgoztam a cégnél – kísérletezett egy digitális filmes effekteket renderelő, nagy teljesítményű készülékkel, a Graphics Synthetizer Cube-bal, röviden GSCube-bal. A termék fejlesztése alatt felvettük a kapcsolatot számítógépes trükkökre specializálódott hollywoodi vállalatokkal, például a Z, a hangya és a Shrek filmeket készítő PDI/Dreamworksszel, a Final Fantasy-mozit megalkotó Square Picturesszel és persze a Warner Brothersnek dolgozó Manex Visual Effects céggel is. Ebben a szakaszban én voltam a Sony amerikai technikai képviselője. Az egyik feladatom az volt, hogy megértsem az említett cégek gyártási folyamatait, és felbecsüljem, mekkora feladat lenne a képelőállítási, renderelő fázist átültetni a GSCube-ra, hogy az valós időben megvalósítható legyen.

Hirdetés

A filmrendezők egyik legnagyobb kihívása a korai digitális korban az volt, hogy mivel a díszleteket mind utólag, számítógéppel generálták, ezeket a felvételek készítésekor nem láthatták. Nagy képzelőerő kellett ahhoz, hogy belelássák a hiányzó részleteket a felvételbe, mivel a kamera mozgását és helyét sokszor befolyásolja a háttér. A GSCube lényege éppen az volt, hogy a digitális hátteret élőben tudta a bluebox technikában használt zöld fal helyére rajzolni, és mivel valós idejű renderelésről volt szó, a fizikai kamera pozícióját be tudtuk vinni a virtuális kamerába, így a rendező láthatta, hogy melyik szögből a legjobb a felvétel.

Egy vacsorán találkoztam John Gaetával, aki később az Oscart kapta a Mátrix vizuális effektjeiért. Elmeséltem neki, hogy én mivel foglalkozom, hogyan látom a digitális világ kihívásait a sztorik élmesélésben, és felkeltettem az érdeklődését. Elkezdtünk együtt dolgozni a csapatával, amelyet felvillanyozott, hogy a korábban órákig tartó képkocka-előállítás valós időben is megvalósítható volt. Heteket töltöttünk együtt az alamedai stúdióban – ahol Mátrix autópályás felvételei is készültek –, és itt került a kezembe az Oscar.

Ekkoriban már a Sony Computer Entertainment egyesült államokbeli kutatóközpontjában volt szoftverfejlesztő, pedig a Szilícium-völgytő viszonylag messze, Kecskeméten született. Mesélne arról, hogy az ének-zenei alapozás után hogyan került kapcsolatba a számítástechnikáival?

Édesapám mindig is jó technikai érzékkel rendelkezett, és nagyon korán beavatott mindenféle műszaki dologba. Az elsők között volt Magyarországon színes tévénk, Betamax képmagnónk, és korán kaptam Commodore 64-et, később Amigát is. Persze elsősorban a játékok érdekeltek, de mivel édesapám írt egy kis karácsonyi programot a C64-re, én is elkezdtem foglalkozni ezzel. Csatlakoztam a kecskeméti Logi-Klubhoz, ahol HT-1080-on programoztam BASIC-ben, majd – nem feledve a zenei általánosban tanultakat – Amigán zenét is írtam, elsősorban demókhoz, aztán két játékhoz is, és ezzel már pénzt is kerestem.

Az érettségi után választanom kellett: zene vagy számítástechnika – nem volt könnyű a döntés. Végül a számítástechnika mellett döntöttem, hiszen zenélni emellett is lehet, meg a szintetizátorok, a sequencerek és samplerek is mind speciális számítógépek. Hozzá kell tennem: ha nem öröklöm édesanyám kitartását, biztos nem lennek ott, ahol most vagyok.

A főiskola után Japánba ment. Miért?

Nagy szerencsém volt, mert az egyik tanárunk, aki később Magyarország japán nagykövete is lett, ott végzett a Vaszeda egyetemen. Az egyetemi éveiből voltak jó kapcsolatai, és leszervezett egy csereprogramot egyéves gyakorlatra a Japán CSK céggel. Én is megpályáztam a lehetőséget – ehhez jó tanulmányi eredmény és angol nyelvtudás kellett –, és meg is kaptam a négy hely közül az egyiket. Már a repülőn elkezdtük tanulgatni a japán írás alapjait. Nem könnyű, a mai napig is csak nagyon korlátozottan olvasok japánul...

Vass Attila (41) Kecskeméten született. Tizenkét éven át tanult zongorázni, ének-zenei gimnáziumba járt, ám végül az informatika vonzása volt erősebb: számítógépes programozóként végez a Kandón 1991-ben. A főiskola után Japánba megy, eredetileg egy egyéves csereprogram keretében, de végül kint ragad, és a játékkonzolokat gyártó Segánál köt ki. Japánból Észak-Amerikába költözik: először 1996-ban Kanadába, majd két év múlva a kaliforniai Foster Citybe, ahol a Sony Computer Entertainment újonnan alapított amerikai kutatóközpontjának egyik vezetője lesz. Jelenleg az elosztott rendszerekért felelős részleg igazgatója, az általa irányított csapat részt vesz a japán vállalat játékkonzoljainak fejlesztésében.

A CSK név nem cseng ismerősen itthon... Mivel foglalkozik ez a cég, amelynél nemzetközi programozói karrierjét elkezdte? És hogy került innen a játékgépeket fejlesztő Segához?

A CSK egy tokiói központú óriáscég, de mivel nem reklámozza magát, nem igazán ismert a szigetországon kívül. Rendszerfejlesztéssel és -integrálással, adatközpontok építésével és üzemeltetésével, tanácsadással foglalkoznak, de részt vesznek stratégiai fontosságú állami  fejlesztésekben is. Én a három hónapos kiképzésem után a technikai tanácsadói részleghez kerültem, ahol először a Microsoft-termékekkel foglalkoztam – konkrétan a Windows 3.1 nyomtatódriverén kellett dolgoznom –, majd néhány hónap múlva mint fizikaiszimuláció-szakértő a Segához. Talán meglepő, de az akkori, 90-es évekbeli magyarországi fizika- és matematikaképzés bőven elég volt ahhoz, hogy Japánban „szakértő”-ként alkalmazzanak... Körülbelül fél évet dolgoztam külsősként a Segának, akik végül is a CSK-s szerződésem lejárta után áthívtak teljes állásba.

Ezek szerint a budapesti főiskolai diplomája miatt sosem kellett szégyenkeznie?

Nem, sőt, elég csak megemlítenem Kandót, a villanyvasút atyját, Neumann Jánost, Teller Edét vagy Jedlik Ányost, és mindig az a reakció: „na igen, a zseniális magyarok”. Tudom, nehéz elhinni, de nem gúnyolódnak. Sajátos, de magyarnak lenni csak Magyarországon jelent negatív dolgot. Rengeteg állásinterjút vezényeltem le, és még a berkeley-i és standfordi doktorátussal rendelkező jelentkezőket is meglepem azzal, hogy értek az ő szakterületükhöz. Nem mindig mesélem el nekik, hogy az ő doktori témájuk nálunk a Kandón féléves feladat volt, még ha nem is olyan mélységben persze.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények