Ha nem tetszik a rendszer...

Sikerek és kudarcok sorából áll az IT történelem, a hullámvasúton csak kevesek éltek meg több felemelkedést, a legtöbbeknek csak egyetlen menet jutott. A ma is ismert, több nagy sikert és néhány bukást maguk mögött tudható nagyoknak is vannak hamar sírba tett, sikertelen projektjeik és ott vannak a rég csődbe ment konkurensek és a felvásárolt termékek is.

De egyáltalán, miért hagyunk ott egy platformot, operációs rendszert? A legtöbbször azért, mert túlhaladtuk, van jobb, szebb, könnyebben használható, gyorsabb, olcsóbb rendszer. Megesik, hogy az OS hardverek szűk köréhez, néhány meghatározott modellhez kötődik, melyek piaci lemaradása szükségszerűen a szoftver hanyatlását is maga után vonja. Egyes rendszereket széles körben terjesztendő piaci terméknek szánnak, aztán vagy sikerül meghódítani a felhasználókat, vagy nem. Néhány esetben az ígéretes vagy az egy ideig sikeres fejlesztések a gyenge marketing miatt esnek ki a versenyből és megesik, hogy a piaci konkurensek is segítenek egy kicsit a bukáshoz vezető úton. Összefoglalónkban felidézünk néhány (talán) jobb sorsra érdemes operációs rendszert.

GEOS – Windows a Commodore 64-en

Talán az eredetileg Commodore 64-re készült GEOS volt az első olyan grafikus operációs rendszer(nek tűnő program), melyet széles körben használtak, itthon is. Ugyan mai szemmel igen szegényesnek tűnhet a 320×200 képpontos desktop és a visszafogott színhasználat, de akkoriban, a szerény 1 MHz-es processzorral és 64 kilobyte RAM-mal ez is szép teljesítmény volt. A rendszer természetesen floppyról (vagy szerencsésebbeknél ROM bővítő kazettáról) futott, így volt idő elgondolkodni az élet dolgain, hallgatva a VIC-1540-es meghajtó kerregését. Nem mellékesen egy gyorstöltőt is tartalmazott a rendszer, ami sokat lendített a lomha lemezegységen. A gyártó, a Berkeley Software azt nyilatkozta, hogy néhány évig üzletvitelük támogatására is C64-et és GEOS-t használtak – persze mit mondhattak volna? Ne társítsuk képzeteinkben a mai rendszerek vagy akár a Windows 1.0 dinamizmusát, adatcsere lehetőségeit a GEOS-hoz, mely szenvedett az erőforrás-hiánytól (főleg RAM) és jócskán fárasztotta a mágneslemezeket is – merevlemeze akkoriban szinte senkinek sem volt. A GEOS futtatható volt Commodore 16, +4 és 128-as modelleken is és a gyorsabb, 1571-es lemezegységgel valamint RAM bővítésekkel is, de azért nagyságrendekkel nem lehetett emelni a teljesítményét. A rendszer még Apple II-re is megjelent.

GEOS – 8 biten és 64-128 KB RAM-mal ez is szép!

Miért használtuk? A GEOS egységesen kezelte az egeret és nyomtatókat (HP PCL és Apple LaserWriter kompatibilis volt) és számos irodai és kreatív szoftver állt hozzá rendelkezésre. Egyszerre nem futtathattuk őket – a geoWrite-ot , majd a geoSpell helyesírás-ellenőrzőt külön menetben használhattuk, aztán jöhetett mondjuk a geoPublish kiadványszerkesztő. Nem csak a Berkeley, hanem más, független gyártók is adtak ki modulokat a rendszerhez, de az így megszülető gyűjtemény sem haladta meg a két tucat címet. A rendszer posztumusz dicsőségére válik, hogy a Nokia Communicatorban jelentős mértékben felhasználták (még a Symbian kifejlesztése előtt).

GeoWrite – szövegszerkesztés GEOS alatt, C64-en

Jelenleg is elérhető lemezkép formájában a CBMfiles archívumából, és csak egy emulátor kell a kipróbálásához  (pl. a Vice). A takarékos IT megoldásokat taglaló és támogató Breadbox a GEOS jogok tulajdonosa, honlapján most is megtalálható minden, amit a rendszer keréknyomán haladva bárki is kívánhat, de azért nem minden van ingyen. Aki ki akarja próbálni az utódrendszert Windows XP alatt, némi kézügyesség birtokában megteheti az instrukciók alapján.

Szerettük benne: grafikus kezelőfelület, egér, kreatív szoftverek.

Nem szerettük benne: lassú, lemeznyüstölő.

Kihalás oka: hamar túlhaladottá vált a 8 bites platform.

Amiga OS

Az Amiga gépek vagy tíz éven át nagyságrendekkel előbbre jártak multimédia (hang és grafika) terén, mint a jó öreg IBM (kompatibilis) PC-k, amiben persze az OS-hez szorosan kötődő hardvernek is kulcsszerep jutott. Az 1985-ben világhódító útjára indított Amiga négycsatornás mintavételezéssel dolgozó hangvezérlőt kínált akkor, amikor a legtöbbünknek csak a csipogó jutott. A DOS-os játékok sokáig legfeljebb monokróm és négyszínű világát a leggyengébb amigás játékok is túlszárnyalták, legkevesebb 32 színnel, de a jobbak akár 4096 színig is nyújtózkodhattak. Csak a VGA, még inkább SVGA grafikus vezérlők elterjedésével tudott a PC hasonlót produkálni. A legnépszerűbb, A500-as modellben mindössze 7 MHz körüli órajellel ketyegő Motorola 68000-es CPU az Amiga operációs rendszerével már 1985-ben grafikus, egeres kezelőfelületet és preemptive multitaskingot biztosított, utóbbihoz a 8 évvel később megjelenő Windows 3.1-nek sem volt sok köze. Az Amiga 4000-re professzionális digitalizáló és szerkesztő-feliratozó rendszerek épültek, az egykor hatalmas népszerűségnek örvendő Babylon 5 sci-fi sorozat képi világának túlnyomó része pedig Amigán futó 3D szoftverekkel (pl. Lightwave) készült. Volt tehát szoftver és hardver is bőven, mi lehet az oka annak, hogy ma nem Amiga előtt ülünk?

1985, az Amiga Workbench felülete – lesz ez még szebb is

A PC évekkel előbb indult hódító útjára és az architektúrát az IBM megnyitotta, bárki gyárthatott hozzá hardvert, perifériát, amin gyorsan kaptak is a független gyártók. Bár PC a nyolcvanas években inkább csak a munkahelyek számára volt megfizethető, ott egyre gyakrabban előfordult és a dolgozók megismerhették anélkül, hogy venniük kellett volna egyet otthonra. Az Amigát inkább kreatív munkára tervezték, semmint irodaira, az inkább adminisztratív jellegű munkát végző cégek ritkán vásárolták, ezért mindenki magának kellett, hogy finanszírozza, ha akart otthonra egy ilyet, és nem vette hasznát a munkahelyi szoftvereknek sem. A legnagyobb hiba mégis a Commodore rossz üzleti koncepciója volt. Az Amiga 1200 sikeres előrelépésnek bizonyult, ám az Amiga játékkonzol (CD32) bukása és a PC felemelkedése végül 1994-ben a cég bukását okozta – ekkortájt az Amiga OS a 3.1-es változatnál járt. A csőd miatt egy ideig az OS fejlesztése is szünetelt, de nem állt le örökre. Az ESCOM hamarosan újra forgalmazni kezdte az Amiga 1200-as és 4000-es modelleket, igaz, csak 1996-ig, mert addigra a PC jobb ár-érték arányt, és egy egy Windows 95-öt is fel tudott mutatni. Innentől több cég osztozott az Amigához kötődő licenceken, a rendszerszoftver pedig tulajdonosi és (részben) nyílt forráskódú alapokon is többször újjászületett már.

PhotoPaint (persze nem a windowsos) alkotás 4096 színnel, akár az olcsó Amiga 500-on

Az eredeti Motorola 680x0 CPU köré épült hardvereken ma is futtatható az eredeti Amiga OS 3.9-es vagy régebbi kiadása, valamint a többplatformos MorphOS operációs rendszer. Az Amiga OS 4 már csak PowerPC hardvereken megy – maga a szoftver nem drága, de a hozzá való gépek és alaplapok annál inkább. Takarékosabb ma is viruló Amiga OS alternatíva a MorphOS, ami ráhekkelhető régi, G4-es és G5-ös Macintosh-okra is.

Amiga OS 4.1 – PowerPC alapokon ma is megy!

Szerettük benne: grafikus kezelőfelület, előremutató multimédiás képességek, kreatív szoftverek, hatékony preemptive multitasking.

Nem szerettük benne: egyfelhasználós rendszer.

Kihalás oka: elhibázott üzleti stratégia és sorozatos rossz döntések.

Atari TOS

Ha az Amigáról szót ejtünk, akkor nem mehetünk el az Atari operációs rendszere, a TOS (Tramiel Operating System) mellett sem, ami a nevét Jack Tramielről, az Atari akkori tulajdonosáról kapta. Tramiel állt a C64 sikere mögött, és a cégtől távozva az Atari ST sorozatának sikere is jórészt neki volt köszönhető. A TOS-hoz a Digital Research GEM felületét licencelte az Atari, amivel rengeteg időt spórolt meg, hogy még időben ringbe szállhasson az Amiga ellen. A rendszer ROM-ból futott (csak az első Atari ST-ken kellett floppyról indítani), így a bootidő akkoriban meglehetősen rövid volt.

Az Atari 32 bites, 8 MHz-es Motorola processzora az Amigáéval összemérhető teljesítményt adott, viszont a gép nem tartalmazott hullámtáblás hangszintetizátort és grafikus alrendszere kevesebb trükköt tudott. Ugyanakkor rendelkezett MIDI-csatlakozással és Yamaha szintetizátorlapkával, így válhatott a zenészek kedvencévé. Atari géppel és a Cubase szoftverrel rengetegen komponáltak, és nem csak amatőrök, hanem olyan ismert előadók is, mint Jean Michel Jarre, Madonna, az Eurythmics vagy Fatboy Slim is. Úgy tűnt, a zenészeknek bejön a konkurensénél egyszerűbb, multitaskingra képtelen operációs rendszer, mely megjelenésében és képességeiben sosem érte el azt a szintet, amit később az Amiga OS.

Az Atari TOS fénykorában, 4.92-es fél-illegális kiadás

A TOS utóélete is kevésbé látványos, eredeti Atari hardvereken a MiNT operációs rendszer (nem a Mint Linux!) különféle disztribúciói tekinthetők jelenkori alternatíváknak.

Szerettük benne: grafikus kezelőfelület, MIDI-csatlakozás, egyszerűség, nagyfelbontású monokróm üzemmód, MS-DOS kompatibilis lemezek.

Nem szerettük benne: egyfelhasználós, kezdetben egyfeladatos rendszer, fapados grafika.

Kihalás oka: fejlettebb versenytársak.

NeXTSTEP

A NeXTSTEP operációs rendszer eredetileg a viszonylag olcsó, de erőteljes iskolai laborgép ötletéből nőtt ki. A Steve Jobs által vezetett cég először komplett munkaállomásokat tervezett és adott el, de néhány év elteltével inkább az operációs rendszerre kezdett koncentrált, amiből később aztán a MacOS X is született. Azért a hardverfejlesztéssel eltöltött évek korántsem bizonyultak hiábavalónak, Tim Berners-Lee a CERN-ben egy ilyen gépen fektette le a mai publikus világháló alapjait. Az első modellek Motorola RISC processzorral hódítottak, majd a cég áttért az Intel platformra. Nem véletlen, hogy ezt a lépést kétszer is véghezvihette Jobs, másodszor már az Apple színeiben (a G5-ös Mac után, 2006-ban már Intel alapokra épültek az új Apple gépek), ezt a NeXTSTEP-örökség nélkül nem tehette volna meg ennyire zökkenőmentesen.

A később OS X-szé átdolgozott NeXTSTEP ránézésre egy „laborgeek” ikonos asztalt adott, olyanformát, amilyet kutatók gépére képzelünk. De a lényeg nem ez volt, hanem az, hogy architektúrája többrétegű és gyakorlatilag függetleníthető a hardverplatformtól, azaz kiadható például PowerPC és Intel alapokra is. A Mac OS X tehát a NeXTSTEP egyenesági leszármazottja. Eredeti formájában viszonylag kevesen találkozhattak vele, mivel a „3M” koncepciót (legalább megabyte méretű memória, megapixel és megaflops) megvalósító NeXT munkaállomások a Silicon Graphics masinák versenytársaiként a hétköznapi, otthoni használathoz túl drágák voltak.

Ki gondolná első ránézésre, hogy a NeXTSTEP leszármazottja a Mac OS X?

Szerettük benne: a geekek szívét megmelengető felület, hardvertől függetleníthető architektúra.

Nem szerettük benne: az átlagfelhasználó számára elérhetetlenül drága volt.

Kihalás oka: ebből lett az OS X, tehát csak kvázi-kihalásról beszélhetünk.

BeOS

Az 1991-ben indult Be Inc. történetére jócskán ráillik az, hogy az a bizonyos szarka túl sokat akart. Az Apple 125 millió dollárt ajánlott a BeOS-ért 1995-ben, de 200 milliót – ennyit akart a Be Inc. – már nem, így végül1996-ban a NeXT felvásárlása (és Steve Jobs „visszavásárlása”) mellett döntött – 429 millióért. Lássuk, mit nem vett meg végül?

A BeOS szakított a DOS mélybe húzó örökségével és egy alapjaitól újraírt modern, a multimédiás alkalmazások követelményeinek megfelelő operációs rendszerként jelent meg a piacon, kivételesen nem Unix, hanem önálló alapokra építkezve. Kiváló multitaskingot és hatékony többszálúságot kínált, 64 bites naplózó fájlrendszert és egy akkoriban kiemelkedően szépnek számító, C++-ban írt grafikus felületet. Alapból Unicode támogatással ellátva jött ki, de a kétirányú írástámogatás bevezetésére már nem volt idejük a fejlesztőknek.

Szép és modern volt a BeOS, de hozzánk nemigen jutott el

Eredetileg PowerPC-re, majd Intel platformra is megjelent a rendszer, és egy BeBox nevű referenciamodell is piacra került, amiből kb. 1800 darabot értéksítettek. A Macintosh-klónokat gyártó Power Computing opcionális második operációs rendszerként, CD-n forgalmazta a BeOS-t. A beágyazott rendszerekben futtatható PE kiadás, mint grafikus kütyükezelő felület beválhatott volna, de kicsit későn jött és már nem tudta megmenteni a céget. Ahogy az sem, hogy a Microsoft – legalábbis a Be Inc. szerint – nem nézte jó szemmel az új OS térnyerését és akadályokat gördített a Be Inc. és egyes hardvergyártók együttműködésének útjába. (Később per, majd peren kívüli megegyezés lett a dologból.) Ezt követően a Palm tett szert 11 millió dollár fejében a BeOS jogaira.

Haiku, a nyílt forráskódú BeOS-utód

Minden régi OS mellé akad egy szűk, de lelkes és alkotó kedvű rajongótábor, nincs ez másként a BeOS esetében sem. A Haiku fejlesztői máig ápolják a BeOS hagyományait, miután az évek során (2001-től 2008-ig zajlott a háttérfejlesztés!) a BeOS moduljait sorra sajátokkal kiváltva a projekt teljesen el tudta hagyni a tulajdonosi kódbázist.

Szerettük benne: modern architektúra, a kor hardverein kiváló multimédiás teljesítménnyel.

Nem szerettük benne: kevés információ és alkalmazás.

Kihalás oka: tőkehiány és talán egy kis kapzsiság.

OS/2 Warp

Még 1985-ben fogott össze a Microsoft és az IBM, hogy csináljanak végre egy otthoni és munkahelyi, olcsó PC-ken is jól használható, grafikus kezelőfelületű operációs rendszert. Közben a Microsoft szépen építgette a Windowst is, amely a 3-as verziószámtól már egészen komoly sikereket könyvelhetett el, ezért 1990-ben ki is szállt az OS/2 projektből. Az IBM viszont vitte tovább, mert PS/2 rendszereihez szeretett volna egy saját operációs rendszert.

Az OS/2 1 csak szöveges kezelőfelülettel indult, de a második kiadásban, 1992-ben már ott volt a Workplace Shell és a 32 bites API-k. Az OS/2 Warp 3 (1994) már egy igen jól összerakott, a párhuzamos Windows verzióknál erőteljesebb alapokra épített, megbízható, teljesen 32 bites rendszer volt, méltó kihívója a Windows 95-nek. A Windows 3.1 kompatibilitást beépített DOS virtuális géppel és eredeti Windows komponensekkel (termékbe építve vagy felhasználó által telepítve) oldotta meg az IBM, ami szinte kifogástalanul működött, a Warp 3 lényegesen jobb volt egy DOS+Win 3.1 kombinációnál. 1994-ben a Warp 4 Java modullal és hangfelismerő szoftverrel bővült, sokkal jobb hálózati csomagot tartalmazott, mint fő konkurense, mégsem győzhette le azt (amúgy a hangfelismerő szoftver inkább elrettentő eleme, mint erőssége volt a csomagnak). A Windows 95 kiváló marketingje és a DirectX sikere miatt az OS/2 Warp 4 kikopott a használatból, 2001-es kivezetéséig (és egyes helyeken utána is) leginkább hálózati rendszergazdák rendszereként szolgált.

Sajnos nem lehet szó a Warp nyílt forráskódú folytatásáról, mert az tartalmaz nem az IBM tulajdonát képező kódot is. A vállalat persze tehetne lépéseket az ügyben, de úgy tűnik nem szívügye a dolog, így a projektből valószínűleg nem lesz semmi. Ha viszont ki szeretnénk próbálni az OS/2-t, letölthetjük a WinWorld Software Library menüpontjából.

Szerettük benne: olcsó volt és nagyon jó.

Nem szerettük benne: az IT játékos és multimédiás oldalával nem foglalkoztak az OS/2 tervezői.

Kihalás oka: a Windows 95 jött, látott és kiütéssel győzött.