Alkalmazások androidos tabletekre - V. rész

Instagram

Az alig több mint 3 éves szolgáltatás eredetileg a 2010-ben már egyre inkább elterjedő okostelefonokban és táblagépekben (ebben az évben jelent meg az iPad első szériája is) rejlő kamerás lehetőségek kihasználására született. Eleinte csak Apple eszközökre volt elérhető, később azonban Androidra, majd hosszas várakozást követően Windows Phone-ra is megjelent, a natív BB10-es kliens azonban még várat magára. Az Instagramnak jelentős szerepe volt abban, hogy 2013 a selfie (azaz önfotózás) jelenség éve lett. Akárcsak a Twitter, kezdetben az Instagram is csak egyetlen dolgot tudott, aztán felvásárolta őket a Facebook, és megjelentek az olyan apróbb extrák, mint a videókészítés.

Instagram

Csak álló nézet van, ameddig nem keresünk

Hirdetés

A kezelőfelület nem túl bonyolult, de azért némi magyarázatot igényel: Az alkalmazás elindítását követően a kezdőképernyő három részre tagolódik, egy keskeny felső és egy alsó sávra, valamint az ezek között helyet kapó dinamikusan változó böngészőterületre. A felső sávban két ikon van, de ezek nem fixek, ha például a „nyitott kartondobozra” kattintunk, akkor megjelenik az Instagram Direct, ahol egyből tölthetjük is fel a képeket, és az ikon is átváltozik egy + jelre. Alul balról jobbra a következőek: kezdőképernyő (házikó), Explore (navigáció), kamera, News (buborékban szív), Saját adatlap (adatkártya jel). Érdekesség, hogy ha keresési műveletet indítunk az Explore képernyőn, akkor átvált fekvő módba is.

Instagram

Opciók

Az Instagram népszerűségéhez egyszerű kezelhetőségén felül a rengeteg beépített szűrő adja, melyek használatával különböző speciális effekteket húzhatunk az eredeti fotókra. A program egyelőre csak angolul tud, és még mindig nem tartalmaz reklámokat.

Instagram

Számos közösségi oldallal oszthatunk meg tartalmakat

A kiválasztott közösségi oldalak bekötéséhez meg kell adnunk a vonatkozó belépési adatainkat. Amennyiben nem vagyunk mobileszközünk közelében, Instagram fiókunkat z cég honlapján keresztül is elérhetjük.

Instagram – Google Play letöltés (Android 2.2 vagy újabb)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények