Új hozzászólás Aktív témák
-
neduddgi
aktív tag
Bocsi kiegészítem... 
Hát azért nem egészen ez a helyzet a relatitvitás elvével és kvantummechanikával. A nálunk is kapható, sőt az Alexandra könyvesboltban online is megrendelhető Bryan Green által írt " Elegáns Univerzum" című könyvében ő egyébként a húrelmélet egyik frontembere, éppen arról ír, hogy csak a húrelmélet képes feloldani a realivitás elmélet és a kvantummechanika egymásnak ellentmondó következtetéseit. Mondjuk ami az itt leírt kísérletet illeti, nem nagyon tudom hova tenni, mivel fotonnak nincs fele, vagy itt van, vagy ott. Jánossy professzor a KFKI professzor igazgatója pont azzal töltött több mint 10 évet, hogy megpróbáljon egy fotont, ami mint tudjuk a bejárt pályáján önmagával is interferál két egymástól különböző mérőeszközön detektálni. Ami azonban nem ment soha. Az egyetlen foton úgy viselkedik végig mint egy hullám amikor kialakítja, hogy a mérési pontokon hol kell inetrferálnia, kioltási pontokat, sűrűsödési pontokat létrehozni a detektáló ernyőn, de amikor bármilyen műszer érzékelője kölcsönhatásba lép vele, olyan, mintha valami annak idején Einstein által is eredetileg vélelmezett tűsugárzás formájában mindíg is csak az odavezető pályán mozgott volna. Minden más műszer számára olyan, mintha soha nem is létezett volna. Feynman amerikai fizikus valami ilyemiért kapott Nobel díjat, nem csak a fény, de általában az elemi részecskék, amik persze mind hullámok is, úgy tesznek, mintha A és B pont között minden lehetséges pályát bejárnának út közben mikor A-ból B-be érnek. Nem tudott rá más matematikai magyarázatot adni, mint hogy az idő valójában egy komplex mennyiség, létezik az imaginárius, a képzetes idődimenzió, ami azt jelenti, hogy van a valós időre merőleges második idődimenzió is, és ennek az idődimenziónak mentén zajlanak az univerzum valódi eseményei, mi pedig csak a valós tengelyen valamiféle ennek eredményeképpen lévő képet látunk. Hangsúlyozottan nem kétdimenziós időről ír, amiben valós dimenzió lehetne a második elsőre merőleges idő dimenzió, hanem imaginárius irényultságúról. Aki esetleg nem tanult, vagy olvasott róla, az imaginárius szám jele a matematikában "i", vagy műszaki gyakorlatban "j", és a négyzetgyök mínusz egyet jelenti. Egy komplex szám egy valós, és egy imaginárius,előzőre merőleges irányultságúszám összegéből áll. A matematikában az elméleti fizikában, és a műszaki gyakorlatban is a villamosság terén alkalmazott komplex függvények nagyon jól leírják a problémákat, megadják a megoldásokat, úgymond létjogosultságukat nem lehet kétségbevoni, nem kizárt, hogy a fizikai valóságot is ezek jelentik. 1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.
Bocsi kiegészítem... 
Hát azért nem egészen ez a helyzet a relatitvitás elvével és kvantummechanikával. A nálunk is kapható, sőt az Alexandra könyvesboltban online is megrendelhető Bryan Green által írt " Elegáns Univerzum" című könyvében ő egyébként a húrelmélet egyik frontembere, éppen arról ír, hogy csak a húrelmélet képes feloldani a realivitás elmélet és a kvantummechanika egymásnak ellentmondó következtetéseit. Mondjuk ami az itt leírt kísérletet illeti, nem nagyon tudom hova tenni, mivel fotonnak nincs fele, vagy itt van, vagy ott. Jánossy professzor a KFKI professzor igazgatója pont azzal töltött több mint 10 évet, hogy megpróbáljon egy fotont, ami mint tudjuk a bejárt pályáján önmagával is interferál két egymástól különböző mérőeszközön detektálni. Ami azonban nem ment soha. Az egyetlen foton úgy viselkedik végig mint egy hullám amikor kialakítja, hogy a mérési pontokon hol kell inetrferálnia, kioltási pontokat, sűrűsödési pontokat létrehozni a detektáló ernyőn, de amikor bármilyen műszer érzékelője kölcsönhatásba lép vele, olyan, mintha valami annak idején Einstein által is eredetileg vélelmezett tűsugárzás formájában mindíg is csak az odavezető pályán mozgott volna. Minden más műszer számára olyan, mintha soha nem is létezett volna. Feynman amerikai fizikus valami ilyemiért kapott Nobel díjat, nem csak a fény, de általában az elemi részecskék, amik persze mind hullámok is, úgy tesznek, mintha A és B pont között minden lehetséges pályát bejárnának út közben mikor A-ból B-be érnek. Nem tudott rá más matematikai magyarázatot adni, mint hogy az idő valójában egy komplex mennyiség, létezik az imaginárius, a képzetes idődimenzió, ami azt jelenti, hogy van a valós időre merőleges második idődimenzió is, és ennek az idődimenziónak mentén zajlanak az univerzum valódi eseményei, mi pedig csak a valós tengelyen valamiféle ennek eredményeképpen lévő képet látunk. Hangsúlyozottan nem kétdimenziós időről ír, amiben valós dimenzió lehetne a második elsőre merőleges idő dimenzió, hanem imaginárius irényultságúról. Aki esetleg nem tanult, vagy olvasott róla, az imaginárius szám jele a matematikában "i", vagy műszaki gyakorlatban "j", és a négyzetgyök mínusz egyet jelenti. Egy komplex szám egy valós, és egy imaginárius,előzőre merőleges irányultságúszám összegéből áll. A matematikában az elméleti fizikában, és a műszaki gyakorlatban is a villamosság terén alkalmazott komplex függvények nagyon jól leírják a problémákat, megadják a megoldásokat, úgymond létjogosultságukat nem lehet kétségbevoni, nem kizárt, hogy a fizikai valóságot is ezek jelentik. 