Új hozzászólás Aktív témák
-
Lasy
veterán
válasz szekzol #1480 üzenetére
Nagyon sok embert csak addig érdekel, míg ki nem tudja rakni. mindegy mennyi idő alatt. nem látnak benne késztetést.
Pedig pont ez a lényeg, hogy mindig máshogy tudod megoldani, és ez olyan szép benne.
Sajnos én az F2L részt nem tanultam, pontosabban semmit nem néztem meg, csak azt, hogy van kettő állás amit ki kell hozni, hogy gyorsan be lehessen tenni a helyére.
ezekre fogok most videót nézni, mert szerintem lassan rakom ki azt a részt nagyon. 100-1 20 mp alatti , de a legtöbb még mindig 24-28 között. igaz a versenyeken eddig mindig csak javítottam, de ez természetes, hiszen az elején mindig jobbat rak az ember, de ugye egy idő után már lassabban jut lefelé az ember. Nagyon sokan a Fridrich-et használják, én ezzel semmi gond nincsen. Én az algót úgy csinálom, hogy 6-7 kockát csinálok meg ugyan arra az algóra, de mindegyiken más a PLL így jobban megmarad bennem. igaz lehetne ezt úgy is, hogy egy kocka, és egymás után sokszor csinálva, de az olyan monoton számomra.
Verseny előtt nagyon jókat raktam 25 alatt volt mind, de amint az asztalhoz ültem, egyből más volt minden.
elején az elsőnél már meg sem néztem a kockát, de a kezem már az órán volt. na ez máris 33 lett.
de most a verseny PB-m 23.91 örültem ennek is. igaz amiben a V-permet elrontottam az lehetett volna jobb is olyan 22 körüli, de mivel elrontottam, így nagyon rossz lett.
Így számomra nem volt tetszetős a kirakásom, de összességében nagyon tetszett.
32.98
23.91
28.49
37.68
36.10+36702778032
-
Lasy
veterán
válasz szekzol #1484 üzenetére
Nos az, hogy ki mivel tud gyorsulni , az változó.
én kettő év alatt jutottam el ide, és nem vagyok elégedett, mert sok "fiatal"ezt eléri fél év alatt.
Persze ez sokban függ mennyi időd van a gyakorlásra.
Én azt tudom mondani, ha egy nap 100 kirakást csinálsz akkor fogsz fejlődni, de ugye első részben az hogy ha az első sor sarkot, a második sor élével rakod együtt, az már egy percre viszi le az egészet.
Furcsa most úgy rakni, hogy külön külön teszem, be azzal olyan 35mp lesz a kirakásom. ez 10-el több.
Amikor elkezdtem gyakorolni az F2L részt, akkor én nem néztem videót, csak saját magam gyakoroltam, ez most visszagondolva nagyon nem olyan jó dolog. Persze azt mondom, hogy így is lehet, de a versenyeken azt látom, hogy olyan segítőkészek a többiek, és ott láthatok, olyan ami én nem is csináltam volna úgy. és persze kevesebb lépés, és gyorsabb megoldás. Ezért is szeretem az ilyen kockás talikat, mert ott mindent meg lehet beszélni. Örülnék, ha itt kint is találnék valami ilyen társaságot, de sajnos, csak a versenyeken jutok ilyen helyre. addig marad a park, és ha jön valaki akkor segítek neki, ha érdekli. minap volt hogy jött egy idősebb apuka, hogy kiskorába ő az egyik oldalt ki tudta rakni. amikor kipróbálta akkor az volt a véleménye, hogy ez egy jó kocka, az öve nem volt ilyen könnyű. Persze egy Weilong GTS volt amit kipróbált, megértem.
ha gyakorlásnak lassan is rakod, de be tudod nézni a következő párt az sokban fog segíteni a gyorsulás után.
Ha az első kereszt is lassan megy akkor azt érdemes pl vakon gyakorolni. megnézed mi a megoldás, és csukott szemmel próbálod megcsinálni. Ezt is érdemes úgy tanulni, hogy alul legyen a kereszt, és ne felül, mert akkor nem kell a kockát utána forgatni, mert ugye az is időt vesz el. Sajna ezt nem gyakorlom, mert annyira azért nem érdekel, vagy csak nagyon megszoktam a fenti keresztet. igaz ami jobban tetszik, hogy nem csak a fehérre kezdek, hanem bármelyik színre, és az időm körülbelül ugyan annyi.+36702778032
-
pazzo
tag
válasz szekzol #1489 üzenetére
Köszönöm!
Egy fehér YJ MoYu ChiLong kockát vettem, 1500 Ft-ért. 10 nap alatt ideért.
Nagyon meg vagyok vele elégedve. Könnyen, egy-egy újjal tudom tekergetni a sorokat.Nem gyorsan akarom kirakni én sem a kockát. Csak kikapcsolódásként, "agymunkaként" szeretném tekergetni.
Köszönöm a leírást!
Közben megtaláltam itt a "Der Spiegel"-t is.
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen