Új hozzászólás Aktív témák
-
cucka
addikt
válasz Ivy.4.Ever #69 üzenetére
Az ELTE progmatról tudok nyilatkozni. Ott a BSC megváltás volt. A korábbi 5 éves képzés még a 60-as, 70-es évek személetét tükrözte, amikor a számítógépet főleg tudományos célra használták, a programozók pedig alapvetően matematikusok voltak. A mostani BSC képzés sokkal inkább igazodik a piaci igényekhez.
És a régi képzést is el lehetett végezni úgy, hogy egyébként halvány fogalmad sincs, hogyan szokás szoftvert fejleszteni a való életben. Ez amúgy továbbra is igaz, szoftverfejlesztési metodológiákról csak szőrmentén esik szó, tervezési mintákról szintén, verziókezelésről, tesztelésről, bug tracking rendszerekről, csapatmunkáról meg konkrétan semmi. Ez a szak programozókat kell képezzen, ehhez képest az összes programozós tárgy szögegyszerű, a szórótárgy a matematika, abból sem az a rész, ami a megértést, felfogóképességet nézné, hanem az, hogy mennyire vagy képes elmondani a könyvben szereplő tételeket és bizonyításokat.
(Amúgy nekem ez hatalmas csalódás volt. Középiskolában szerettem és értettem a matekot, egyetemen szintén értettem, csak ez senkit sem érdekelt. Ami érdekelte őket, hogy meg tudok-e tanulni fejből egy vizsgára 50 tételt meg 30 bizonyítást. Ennyi erővel verstanulást is kérhetnének programozói szakon)[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- iPhone topik
- Jelentős fejlődést mutat a Xiaomi Redmi Note 14 Pro széria
- Eredeti játékok OFF topik
- Szólánc.
- Apple iPhone 16 - ígéretek földje
- Google Pixel topik
- Polgári repülőgép-szimulátorok
- CURVE - "All your cards in one." Minden bankkártyád egyben.
- Asszociációs játék. :)
- Apple iPhone 13 mini - miért nem veszik elegen?
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen