Keresés

Aktív témák

  • Vesa

    veterán

    válasz DS39 #102 üzenetére

    1. Ezek nem gyógyszerek, hanem oltások! Nem gyógyítják a betegséget, hanem megelőzik. A cél az, hogy az emberek immunrendszerét felkészítsék a vírussal való találkozásra, amihez a vírus RNS-ének egy részét (vagy a régi technikával, az egész vírus elölt vezrióját) bejuttassák a szervezetbe úgy, hogy ott betegséget kiváltani ne tudjon, de az immunválaszt kiváltsa. Ez nem ugyanaz a probléma, mint a gyógyszerfejlesztés különböző hatóanyagokkal és azok szervezetre gyakorolt hatásaival. Az oltásoknak komoly szakmai múltjuk van, nem ez az első oltása az emberiségnek.

    2. A vírus genomja ismert, már a járvány elején szekvenálták. Az oltás ellkészítéséhez alapvetően ez kell, illetve az, hogy a fertőzési képességért leginkább felelős fehérjeláncot azonosítsák. Ez megörtént. Innentől az oltás fejleszthető.

    3. Nem azért kell többféle vakcina, mert egyik vagy másik már jó, hanem mert egyrészt többmilliárd embert kellene beoltani, amit egyetlen cég képtelen belátható időn belül legyártani és leszállítani, másrészt, a járvány kezdetén a fejlesztések elején még nem lehetett tudni, melyik vakcina lesz működőképes, és melyik nem. Számos cég kiszállt menet közben, mert a fejlesztése nem volt elég hatékony, vagy más okból csúsztak és már nem látják értelmét folytatni. Mindenki érdeke volt, hogy a fejlesztések minél szélesebb körben induljanak meg, így több lehetőség van a megoldásra is.

    [ Szerkesztve ]

    A tudomány a valóság költészete!

Aktív témák