- Súlyos adatvédelmi botrányba kerülhet a ChatGPT az EU-ban
- ASUS routerek
- Kínában túl sok az EV, fokozódik az árháború
- A pápa egyre jobban tart a romlott AI veszélyeitől
- Microsoft Office és Office 365 topic
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Milyen switch-et vegyek?
- Mikrotik routerek
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- XPEnology
Új hozzászólás Aktív témák
-
Ariadne
őstag
Én is 21 évesen estem át rajta, előtte kb. 21 éven át nyomták belém az antibiotikumokat, szerintem végigszedtem az összeset abc sorrendben.
A kedvencem egy Eric nevű kapszula volt, rikító narancssárga az egyik fele, átlátszó a másik, és kis fehér és narancssárga golyócskák voltak benne. Drukkoltam is mindig, hogy azt írják legközelebb. 
Aztán amikor már mindegyikre immunisak lettek a bacijaim/vírusaim, akkor még vártunk pár évet, és aztán elmentem egy másik dokihoz, aki hátrahőkölt, mondván ''ez miért van még itt'', mondtam, csókolom, nekem nem mondták, hogy ki kellene venni... Akkoriban már nyáron is meg voltam fázva szinte mindig.
Jó kis banda jött össze a kórházban, a hatágyas kórteremből négyen 20-22 évesek voltunk, aztán betettek mellénk egy hatéves kislányt. (A különbség ordító volt, a kislány egy nap múlva kolbászos zsemlét evett
, erre mi gondolni sem tudtunk, én speciel még beszélni is alig bírtam. 
) Szóval első áldozatként nekem jól ment, egyben kikapták őket, még meg is mutatták, én meg amúgy Drakulásan rámosolyogtam a nővérkére, hogy éljen, megvan. Persze közben végig csorgott a hátamon a hideg verejték, de akkor már örültem, hogy nem is fájt.
Aztán nem örültem, mert utána nagyon fájt, és megrögzötten attól féltem, hogy a saját vérembe fogok belefulladni, az meg milyen ciki már...
Közben kifektették a többieket is, szép volt, ahogy ott hörögtünk négyen. Néha ezért fájdalmas röhögésbe fulladt a dolog, jó móka volt, mazochista módra. Akkor viszont Anyukám bevetett a csodafegyvert. Egy szó nélkül végigjárt mindannyiunkat, és finoman a nyakunkra tette a két tenyerét, és pár percig ott tartotta - ettől gyakorlatilag teljesen megszűnt a fájdalom egy jó időre, és a vérzés is alábbhagyott. Én nem hittem a Reikiben sosem, mindig mosolyogtunk Anyun, de akkor ott bizonyított a módszer (pontosabban Anyu), ugyanis a többi lány meglepődve kérdezte, ahogy tudta, hogy mi volt ez a nagyon jó dolog, hogy tudta elmulasztani a fájdalmat? Hát így. 
Aztán nekem is csempésztek be Cataflamot, mert a kórházi Algopirin max étrendkiegészítésre volt jó, a fájdalom maradt (és Anyu nem dekkolhatott ott mindig, végigjárva a jónépet egy kis fájdalomcsillapítással). Na és akkor volt, hogy a kislány, akit egy nappal utánunk műtöttek, egynapos torokkal zsemlézett, mi meg többnapos torokkal próbáltunk lenyomni egy kis krinolint kenyérbéllel.
Mindent összevetve bár szenvedéssel jár, és néha úgy érzi az ember, a halálán van, de megéri végigvinni. Azóta évente max egyszer fázom meg, általában télen, ha nem öltözök elég melegen - ez azért minőségi változás ahhoz képest, hogy előtte nyáron is zsebkendővel mászkáltam...
[Szerkesztve]"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
Ariadne
őstag
válasz
Ákihihihi
#60
üzenetére
Sok múlik azon, hogy már meg nem gyógyuló mindig gennyes mandulákat kell kiollózniuk, vagy lehet olyan időszakot találni, amikor épp gyógyultak, az utóbbi könnyebb. Az érzéstelenítő sem hat úgy, ha gyulladt a cucc. Két hét után már egész virgoncan van az ember, nyugi.
Viszont bölcsességfogműtétbe ezek után már nem merek belevágni...
Ehh, már évek teltek el a műtét óta, de ha iszom pohárból vagy palackból, mindegy, az első korty sokszor nehezen megy le, mintha belassult volna a nyelés, a többi korttyal viszont nincs már gondom. Gondolom mellékhatás, valamibe belenyirbálhattak ott...
[Szerkesztve]"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
Ariadne
őstag
Érdekes, amit írtok, mert egy megyeszékhelyen lévő szép modern kórházban szabadítottak meg a manduláimtól pár éve, és ott azt mondták, hogy mivel felnőtt vagyok, nuku altatás... Túléltem.
És az addigi folyamatos megfázások eltűntek, gyakorlatilag sosem vagyok beteg meg torokfájós, max évente ha egyszer, szóval megérte túlesni rajta. Pár doboz Cataflamot ugyan bedobtam a műtét utáni időben meg nem tudtam beszélni vagy két-három napig, de ezzel együtt is kellett ez nagyon.Szóval ne féljetek, fájni fog, de utána sokkal jobb lesz!
[ Szerkesztve ]
"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
Ariadne
őstag
válasz
zsuzsa83
#288
üzenetére
Én is helyi érzéstelenítéssel estem túl rajta most már vagy hat éve, és élek.
A műtét nem fájdalmas, sokkal inkább kellemetlen, mert hát mégiscsak az ember szájában turkálnak. De a szájzárási reflexet lebénítják valahogy, és fogják az ember fejét, én egyszerűen igyekeztem lazítani és hagytam magam, így nem volt gond. Nem szabad túlparázni és görcsösen befeszíteni magad, próbálj valami szépre és jóra gondolni közben. Nem egyszerű, de nekem használt. No meg az is, hogy elképzeltem, milyen hülyén is festhet az egész kívülről, amint ott ülök félhomályban egy erős lámpa fénye alatt, és öten bámulnak a számba.
Ha éppen teljesen gyógyult a mandulád, akkor tényleg nem gáz, a nagyon gennyes példányokkal valamivel nehezebb a dolguk. Emlékszem, a végén meg is mutatták az "áldozatokat" egy tálban, gonoszul vigyorogtam rájuk, mert hát ugye 4:0 javamra.
mod: Azt kifelejtettem, hogy nagyon megéri. Nekem "csak" állandó megfázásaim voltak miatta, de neked azt hiszem, még annál is sokkal inkább szükséges és hasznos lesz a dolog. Fel a fejjel!
[ Szerkesztve ]
"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
Ariadne
őstag
Annyi jutott még eszembe, hogy - bár nem tudom, mindenhol lehetséges-e -, de nekem rengeteget jelentett, hogy 21 éves öreg létemre anyukám ott volt mellettem a műtét előtt meg utána is. A jelenlétének bátorító hatásán túl nagyon sokat segített az, hogy reikizik. Mihelyst visszahoztak a műtőből, odatette a kezét a nyakamra, és koncentrált arra, hogy hamar elálljon a vérzés és ne fájjon. Magam nem igazán hiszek, hittem ebben addig, de akkor el kell ismernem, nagyon hatásos volt. A többi három lány, akikkel egy sorban műtöttek, ők is kaptak a jóból, és utólag kérdezgették meglepve, hogy mi is volt ez, mert olyan jól esett...
"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
Ariadne
őstag
Igen, megéri! Ilyenkor már menthetetlenek a mandulák, úgy tudom, mert belül olyan gennyes gócok vannak bennük, amik akkor sem gyógyulnak meg teljesen, amikor látszólag semmi bajod nincs. A műtét után megmutatták nekem a kivett cuccot
, azt is, hogy milyen volt belül, és mondták, hogy emiatt tényleg ki kellett venni. Hallottam én is, hogy gyerekkorban fontos, hogy meglegyen, de 22 évesen már ezen már ne aggódj szerintem. ;) Nekem is 21 évesen vették ki (lásd feljebb), azóta semmi bajom.Ha kicsit visszaolvasol, további megnyugtatásokat is találsz még.
"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
Ariadne
őstag
válasz
elabiodh
#763
üzenetére
Én is így estem át rajta, 20 évesen, érzéstelenítéssel, és bár nem mondhatom, hogy életem legvirágosabb élménye volt, de fájni valóban nem fájt (közben). És volt mellettem olyan, akit altattak, hát amikor visszahozták és még aludt, olyan szörcsögéseket adott ki, hogy hálát is adtam gyorsan, hogy nem altatást választottam, és így saját elhatározásból köpködhettem a vért a számból...
Nem horror, de természetes, hogy egy sebből vagy negyedóráig még jön egy kis vér, túlélhető, mert nem fáj. Mondjuk utána a másnapi kórházi reggeli, zsemle és krinolin, az azért durva volt, az egész műtétes dolog legfájdalmasabb része. Ilyen szúrós krinolint még életemben nem ettem, mint akkor. Ha megoldható, jól jön nagyon, ha strapabíró (értsd aki nem ájul el egy kis vértől) közeli hozzátartozó ott van veled. Engem ilyen öreg létemre anyum elkísért, és nagyon-nagyon jó volt, hogy várt a műtét alatt, és velem volt közvetlenül utána is.
mod: És a lényeg, mindennel együtt is megéri. Azelőtt még nyáron is meg voltam fázva időnként, a manduláim már egyáltalán nem gyógyultak meg teljesen, azóta viszont télen sem fázom meg, talán kétévente egyszer. Túl kell esni rajta...
[ Szerkesztve ]
"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
Ariadne
őstag
válasz
Apuka 37
#782
üzenetére
Instant süni, ez nagyon találó.
Egy ideig minden folyadék ilyen. Fáj, fáj utána, de aki eljut idáig, az már túl van legtöbbször jópár igen fájdalmas mandulagyulladáson, azoknál azért nem fáj jobban, talán egy kicsit. És ez az utolsó fájás, utána élheti az ember az életét boldogan. Ja és azt csak megerősíteni tudom, hogy nekem is az jött be, ha próbáltam nem oda gondolni a műtét alatt. Előre kitaláltam, hogy min fogok gondolkodni (már nem emlékszem), és csak az orvos utasításaira figyeltem meg a lélegzetvételeimet számoltam, egyébként meg igyekeztem messze járni. Működött, meg sem mozdultam, emlékszem a fejemet is egész lazán tartotta a műtős.
[ Szerkesztve ]
"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
Ariadne
őstag
Néha még mindig nem tudok folyadékot úgy lenyelni, mint azelőtt (7 éve volt a műtét). Kezdetben nagyon gyakran előfordult, hogy az orromon jött ki a víz, sokszor félrenyeltem, később már ritkán, most meg talán megtanultam együttélni azzal, hogy néha (de tényleg nagyon ritkán) furán nyelek. Nem súlyos, de ha pl. palackból iszom, koncentrálnom kell. A mandulagyusziknál még mindig jobb...
[ Szerkesztve ]
"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
Ariadne
őstag
válasz
MissLara
#792
üzenetére
Bulizás bármilyen téren
nem lesz akadály - mihelyst lesz kedved hozzá, mert múlik annyira a fájdalom... A boxot nem tudom, azt tényleg orvostól kellene megkérdezni, az szerintem nem lesz azonnali dolog.
A fogamzásgátlót meg szedni kell ugyanúgy, mivel azt nem lehet csak úgy abbahagyni meg újrakezdeni, pláne nem egy szál mandulaműtét miatt... Az meg általánosan érvényes, hogy egyes gyógyszerek csökkentik a hatását, kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét."In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
#965
Ariadne
őstag
Indulamandul
#964
Ariadne
őstag
válasz
Indulamandul
#964
üzenetére
Életkortól szerintem nagyon függ a dolog, saját tapasztalat, minél "öregebb" az ember, annál nehezebb. 21 évesen estem át rajta, és két-három napig nem tudtam beszélni sem utána, folyamatos cataflam szedéssel éltem túl a következő heteket, muszáj volt "érdes" dolgokat enni, hogy lejöjjön a heg, rossz volt, de akkor is megérte. Bár én altatás nélkül, így jobb volt, mert láttam, akit mellettem altattak, amíg felébredt, borzasztóan szörcsögött meg minden, szerintem lefolyt a vér a torkába közben... Én meg mivel ébren voltam, sőt anyum is ott volt velem
(rengeteget számít, szülői supportot nagyon tudom ajánlani ilyenkor, akármilyen felnőtt is az ember ), így eleve tudtam kifele folyatni, és a fájdalom is lassan jött vissza. Ja a 8 éves kislány, akit szintén akkor műtöttek, másnap már vidáman ugrált az ágyban és kolbászos zsemlét evett. Mi meg hárman huszonévesek csak nyögtünk... De lényeg, hogy a folytonos megfázás helyett azóta évi 1-2 alkalom a max, ezért nagyon megérte.
Szóval fel a fejjel, és lényeg a végeredmény, megszabadulni azoktól a gonosz manduláktól.[ Szerkesztve ]
"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
-
Ariadne
őstag
válasz
Melinda27
#1123
üzenetére
Szerintem meg felesleges az altatás, egyrészt rizikó, mint minden altatás, másrészt felesleges, teljesen túlélhető érzéstelenítéssel is, én így estem át rajta. Viszont volt mellettem, akit altattak, hátborzongató volt, ahogy visszahozták az ágyára, és szinte fuldoklott a saját vérében időnként, mivel nem volt magánál, aludt. Ha magadnál vagy, ez nem gond, fogsz egy zsepit, oldalra fekszel és kész, pár perc után elmúlik az egész. Szóval nekem nem volt gond az érzéstelenítéssel, most sem választanám az altatást.
mod: Ja még meg is mutatták a kis gonoszokat a műtét után, amilyen hatalmasnak érzi az ember a begyulladt mandulákat, ahhoz képest elég kicsik.
[ Szerkesztve ]
"In mountain biking, there is no destination - just a bike, a rider, and a place to ride" (The Collective:Roam)
A kedvencem egy Eric nevű kapszula volt, rikító narancssárga az egyik fele, átlátszó a másik, és kis fehér és narancssárga golyócskák voltak benne. Drukkoltam is mindig, hogy azt írják legközelebb. 
, erre mi gondolni sem tudtunk, én speciel még beszélni is alig bírtam. 
) Szóval első áldozatként nekem jól ment, egyben kikapták őket, még meg is mutatták, én meg amúgy Drakulásan rámosolyogtam a nővérkére, hogy éljen, megvan. Persze közben végig csorgott a hátamon a hideg verejték, de akkor már örültem, hogy nem is fájt.
Közben kifektették a többieket is, szép volt, ahogy ott hörögtünk négyen. Néha ezért fájdalmas röhögésbe fulladt a dolog, jó móka volt, mazochista módra. 
Egy ideig minden folyadék ilyen. Fáj, fáj utána, de aki eljut idáig, az már túl van legtöbbször jópár igen fájdalmas mandulagyulladáson, azoknál azért nem fáj jobban, talán egy kicsit. És ez az utolsó fájás, utána élheti az ember az életét boldogan. 
(rengeteget számít, szülői supportot nagyon tudom ajánlani ilyenkor, akármilyen felnőtt is az ember 
