Új hozzászólás Aktív témák

  • S e t h

    nagyúr

    A héten orvosi műhiba következtében elveszítettem egy társat, családtagot, ami nagyon megviselt itthon mindenkit.

    Egy társat akit annak idején az út mellől mentettem meg, mert elütötte egy autó, neki meg még gazdája sem volt aki törődni tudott volna vele.

    Miután megmentette az orvos, pár hét múlva majdnem a szepszisbe pusztult bele, mert senki sem tudta, hogy vemhes volt és a benne elhalt magzat bomlási folyamatainak következtében életveszélyes állapotba került .

    Ezt is túlélte. Albérletben laktam válás után, szüleimhez került a kutyus, majd rövid időn belül kertes házba költöztem és elkezdődött a közös életünk.

    Ami a héten véget is ért, miután 3 hétig próbáltuk megmenteni.

    Maradt utána egy kis társa, és bár a gyász lassításra késztet bennünket, de az egyedül maradt társának a felsségem elkezdett társat keresni.

    Én is beszálltam a kutatásba, ami nem volt egyszerű, mivel figyelembe kell vennünk az itthoni kutyus korát, temperamentumát.
    Én keverékben képzeltem ezt el, a feleségem a fajtatisztákat preferálta.
    Én 100 km-es körzetben megnéztem az összes menhely oldalát, de az egyetlen, legfőbb kritériumnak nem találtam megfelelőt, kis termetű legyen, 5-10 kilós és az sem hátrány ha kicsit hasonlít arra akit elveszítettünk.

    A pár éves kislányom, az itthoni kutyus mérete és a korábban nekik kialakított életvitel miatt, pl.kutyaházak, csapóajtók nagysága az ajtókon stb., csak apróbb termetű kutyus jöhetett szóba.

    És amikor ezek után tegnap este a kislányom, feleségem megkérdezi tőlem milyen kutyus ez, én meg jóhiszeműen-a fentebb leírt indokok miatt- itt segítséget kérek, hátha vki tapasztaltabb és van aki ezt félreérti....

    Persze könnyebb ítélkezni kommunikáció helyett.
    Feltételezni milyen viszony fűz az állatokhoz.
    A megmentett cicák, kutyák és állatvédő szervezetnek történő felajánlások után ez kissé fájó, még ha tudom is, hogy a webes anonim felület milyen.

    Akik segíteni próbálták azoknak köszönöm!

    This signature is completely useless! Don't waste any time by reading it!

Új hozzászólás Aktív témák