Új hozzászólás Aktív témák

• #179 Egon nagyúr zsoltee10 #178

  Új Válasz 2005-04-09 18:38:39 #179

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Egon

  nagyúr

  válasz zsoltee10 #178 üzenetére

  Köszönöm a bizalmat.
  
  A veszekedés végeztével bezuhantunk az ágyba (ki-ki a sajátjába, ami neki jutott természetesen). A lakásról tudni kell, hogy elég szép méretű, rengeteg félszobával rendelkező példány volt, amiben - a regeteg átjárás miatt (két különböző kört is lehetett tenni benne!) - könnyű volt eltévedni. Ebből kifolyólag az előrelátó házigazdák (mint utóbb kiderült) éjszakára felkapcsolva hagyták a villanyt a WC-ben, sőt mi több, még a WC-ajtót is nyitvahagyták, annak érdekében, hogy könnyen megközelíthető legyen ez a (ilyen esetekben különösen) nagy jelentőségű helység...
  Erről persze én mit sem tudtam. Az éjszakai események utólagos rekonstruálása során kiderült, hogy kronológiai sorrendben először Joci látogatta meg a mellékhelységet, aztán jöttem én. Hála a felkapcsolt villanynak, viszonylag hamar megtaláltam (mindössze egyetlen fölösleges kör megtétele után), bár nem könnyítette a helyzetet, hogy a viszonylag széles folyosó - valamint limitált vállszélességem - dacára mindkét falat tandemben súroltam. Miután elvégeztem a kisdolgomat, elgondolkodtam azon, hogy melyik félrészeg állat hagyhatta égve a villanyt, és nyitva az ajtót, majd egy vállrándítással napirendre térve az eset fölött, szépen akkurátusan lekapcsoltam a villanyt, becsuktam az ajtót, és (ezúttal a legrövidebb úton) visszabútoroztam az ágyamnak helyt adó félszobába.
  Eztán nem sokkal Joci barátunk ismét erőteljes késztetést érzett a hernyó megkönnyeztetésére, felkereste hát a WC-t. Azaz csak kereste volna: az irányjelző fények eliminálása folytán ugyanis nem találta (hiába ment vagy nyolc kört a lakásban). A barátnője (aki ott aludt mellette, és az első WC-re menésekor még lelkiismeretesen felkelt vele, és eltámogatta odáig meg vissza, de a második alkalommal már (elmondása szerint) lusta volt felkelni) oldotta meg a helyzetet: feltűnt neki, hogy a srác már meglehetősen régóta elhúzott a klotyóra, és nincs hír felőle. Szilvi kikelt hát az ágyból, és Joci keresésére indult. Egy beugróban talált rá: a gyerek közel 90 fokos szögben előrehajolva, fejét a falnak támasztva állt (utólagos beszámolója szerint gondolkodott, hogy mégis, merre lehet a budi). Barátnője - attól tartva, hogy éppen hányni készül a meglehetősen exkluzív tapéta és szőnyeg veszélyeztetésével - amint megpillantotta, egyből igen hangosan a ''Te mit csinálsz itt?!?'' kérdést irányozta felé, amitől (tekintve a kihalt, sötét lakás Alone in the dark-ot idéző hangulatát) a srác nem kicsit ugrott, megfejelve a fölötte elhelyezkedő polcot.
  Eljött a reggel. Szép lassan felébredt, és készülődni kezdett mindenki (engem kivéve). A menyasszony és a vőlegény korán el kellett készüljön: nekik igen hosszú volt a nap, lévén hogy igen idétlen délelőtti időpontot kaptak a fényképésztől. Engem Jociékra hagytak, akik dél körül (megelégelve, hogy a legnagyobb zajongásra is pusztán a horkolásom hangszínének változásával reagálok, valamint hogy a finom keltegetés részeként széthúzott függöny mögül hiába tűz a nap százezer lux-szal a pofámba, nemigen van hatása - még a végső megoldásként bevetett szemhélyfelhúzásra is csak a pupilla lassú összehúzódásával válaszolok (éppencsak a rajzfilmekben látott, ''Ne zavarjanak'' felirat hiányzott)) nagynehezen felráztak. A lassított felvételben előadott mosakodás-tusolás-öltözködés után egy pohár ásványvízzel teszteltem a gyomromat - nem túl sikeresen (a búvárfröccs mintájára sikerült megismerkednem a búvárásványvízzel is).
  Nem nagyon volt időm lábadozni, mert ezután felgyorsultak az események. Visszajött a pár, és kocsiba vágódva megközelítettük a polgári szertartás helyszínét. Itt találkozhattam a legénybúcsú többi résztvevőjével (akiket már messziről könnyű volt felismerni, zölden világító fejükről). Az esküvő ideje alatt mintha megállt volna az idő: a levegőtlenség miatt a végén már majdnem elájultam, pusztán a mindenkinek osztogatott pohár pezsgő illatára tértem magamhoz (amitől majdnem rosszul lettem). A templomi esküvő következett. Itt már több, említésre méltó esemény is történt. A polgárihoz hasonlóan, a templomban is leghátul foglaltunk helyet. A melletünk levő padsorban többek között ült egy kb. velünk egyívású (azaz 20-as évei elején-közepén járó) csávó, akin úgy állt az öltöny, mint tehénen a gatya (látszott, hogy minden 2. szökőévben fanyalodik rá ilyen viseletre), valamint az alkalom kedvéért sem volt hajlandó megválni tekintélyesnek mondható (és akkoriban még unikumnak számító) piercing-fülbevaló-biszbasz-csingilingi gyűjteményétől. A srác a pap hosszadalmas, kenetteljes beszéde alatt egyre inkább fészkelődött, látszott hogy nem érzi valami jól magát. A templomban persze síri csönd, csak a pap beszéde hallatszik. A csávó addig izgett-mozgott, hogy a keze (aminek 1-2 ujját a két pad között levő kis résben tarthatta) a pad megmozdulásától kőkeményen becsípődött. A félhangosnál valamivel hangosabban előadott, ''Az Isten b*ssza meg!'' reakciója nem igazán volt szerencsés ebben a környezetben.
  A kis közjáték után már semmi említésre méltó nem történt. A lakzi a szokásoknak megfelelően zajlott, mindössze az a pár ember (köztük én) keltett némi feltűnést, akik gyakorlatilag egy falat lenyelése nélkül, a zöld különböző árnyalataiban pompázó arcszínnel ültek végig egymás mellett, és jóformán egy pár pohár ásványvízen kívül semmit sem fogyasztottak (az időszakosan jelentkező, erőszakosabb kínálgatásokra tovább zöldülő arcszínnel, eltorzult arcvonásokkal és heveny menekülési kényszerrel reagálva).
  Harmadnap aztán buszra ültem (a helyszín Egerszeg volt, ezt eddig nem említettem), és hazapályáztam. Otthon derült ki, hogy sikerült 3 kilót lefogynom - mindezt egy olyan lakodalomban, ahol a szokásos ételmennyiség minimum duplája volt. A következtetések levonását mindenki tegye meg maga...

  "Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)

Új hozzászólás Aktív témák