Új hozzászólás Aktív témák
-
PeliScan
addikt
Van vmi efféle könyv, h ''Önző gén''...
vmikor ebből (kellett) volna biosz OKTVre tanulni, csak persze nem tettem, így nem is mentem OKTVre. hehe.
De ha már itt tartunk; érdekes elgondolkozni azon, hogy az élet értelme alapból ugye a struggle for life, a kiválasztódás során való fejlődés.
Ha viszont megmentjük a koraszülött gyermekeket, és gyámolítjuk a betegeket, és vigyázunk a fogyatékosokra, egyenlő esélyeket biztosítunk a butábbaknak is; szépen lassan és biztosan rontjuk az emberiség génkészletét, és ez tény. Melyik a helyes? A középút? akkor hol a határ? az 2kg X dekánál kevesebb kiskölköket már nem lehet inkubátorba tenni..? nagyon nehéz kérdés... -
Den
veterán
Szvsz az megoldás az előzetes szelekció lesz, amit már részben alkalmaznak, sok ismert öröklődő betegségnél már alkamazzák azt, hogy ha valamelyik, vagy mindkét szülő hordoz(hat) ilyen gént, akkor nem természetes úton foggantatnak hanem több embriót hoznak létre lombikban és azt ültetik be amelyikben nem aktívan öröklődött a hibás gén.
www.simson4t.hu
-
kymco
veterán
válasz
Arpee-03
#227
üzenetére
Én nem nagyon látom a környezetem életében az optimumra törekvést, és az ilyen fajta tudatos optimumkeresést.
Az ideális, és a remélem sokszor megvalósuló gyereknevelésben nem érzem azt, hogy az kellene motiválnia a döntéseimet, hogy nekem mi a jó.
Van amikor a kettő egybeesik, van amikor nem.
Hajnali kettőkor a hasfájós gyermek gondozása nem okozott élvezetet, nem töltött el örömmel és belső megelégedettséggel.
Továbbá, egy kiskamasszal szemben hozott jogos korlátozás (meg nem engedő nevelési metódus) több feszültséget és kellemetlenséget hoz rövid (és lehet, hogy hosszabb) távon, hogy belső önzésből vállalnánk.
Nem magamról írok, de szerintem létezik teljes önzetlenség, találkoztam vele az életem során több síkon is.www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
válasz
Arpee-03
#232
üzenetére
Az elméleted tetszetős és divatos (génjeink uralkodnak döntéseinkben), de logikailag van benn egy-két bukfenc.
Az elméletedet mindenáron igazolni akarod, ezért kétféle hibát is elkövetsz.
Egyrészt a cselekvés következményeit tekinted sok esetben motivációnak. Sokszor az emberi cselekedeteket nem a következmények várása mozgatja. Ezért hamis az a megállapítás, hogyha valaminek a következménye belső öröm, akkor biztos az volt a motiváció. A Nap sem azért kel fel, mert a madarak csicseregnek, bár van összefüggés a kettő között. Természetesen számos esetben a döntéseinkben szerepet játszik a fájdalom elkerülése, és a belső öröm keresése, de nem minden esetben ez a motiváció.
A másik hibád az elméletedben a végtelen leegyszerűsítése a dolgoknak. Egy modell addig életképes, amíg jól jellemzi a valóságot. A tuságosan leegyszerűsített modell igaz könnyen érthető, csak éppen annyira torzít, hogy használhatatlan. A cselekedeteinket minden esetben számos ok erősíti, és gyengítheti.
Pld. amikor a vajúdó feleséged viszed a kórházba, erősíti a száguldásodat a feleséged szenvedése, a gyerek gyorsuló jövetele, a száguldás öröme, stb.. gyengítheti a gyorshajtás büntetésének elkerülése, a baleset miatti félelem stb...
Most ezekből kiemelni pld. a száguldás örömét, mint motivációs tényezőt lehet, és sok estben valós tényező is, csak éppen abban az esetben nem rug labdába.
Ezzel a logikával mindent lehet igazolni, nincs értelme a vitának.
Amikor önzetlenségről beszélek, akkor arra gondolok, hogy a döntésünk pillanatában nem mérlegeljük a minket érő következményeket, bár lehet, hogy utólag lehet ezzel és azzal magyarázni.
Ha én odaadom az utolsó forintomat a koldusnak, a döntésemben az játszik szerepet, hogy az ő szükségét csökkentsem. Kifacsart logika azt gondolni, hogy ezzel a pénzzel akartam megvásárolni azt a belső nyugalmat, amit utána éreztem. A belső nyugalom ajándék, amiért nem lehet megszolgálni. A génjeim sem hiszem, hogy értékelnék ezt az önzetlen cselekedetet.www.refujvaros.hu
vmikor ebből (kellett) volna biosz OKTVre tanulni, csak persze nem tettem, így nem is mentem OKTVre. hehe. 
