-
IT café
A legtöbb kérdésre (igen, talán arra is amit éppen feltenni készülsz) már jó eséllyel megtalálható a válasz valahol a topikban. Mielőtt írnál, lapozz vagy tekerj kicsit visszább, és/vagy használd bátran a keresőt a kérdésed kulcsszavaival!
Új hozzászólás Aktív témák
-
HSM
félisten
Szerintem az nem annyira driveres volt. Csak a 850Mhz-es eredeti 7950-en ez kevés volt, míg az akkori (3 évvel ezelőtti kb.) játékok nem igazán kamatoztatták a 7950 komolyabb számítási kapacitását és szélesebb memóriabuszát, annál inkább a 7870 magas órajelét. Nálam járt 7870 és 7950 is (mondjuk egy évvel megjelenés után), és azért jócskán meggyőzőbb volt a 7950, főleg egy picit helyére rakott órajelekkel.
[ Szerkesztve ]
-
félisten
Igen, az API független, teljesítményt fokozó újítások miatt valóban fontos lehet a verzió, ebben igazad van.
Én inkább úgy értettem, hogy azok a feature-ök, amihez külön fejlesztői támogatás kell, azokra nem hiszem, hogy túl nagy szükség lenne - leszámítva a fejlesztők hosszú távú projectjeit.
Én nem hiszek abban, hogy tömegesen lesznek olyan játékok, amelyek ilyen részesedés mellett AMD exkluzív funkciókat használnának majd. Persze, ha valami csoda folytán megfordulna a két dGPU gyártó részesedése, akkor más lenne a leányzó fekvése.
Persze, egy-két üdítő kivétel biztos lesz mutatóba.[ Szerkesztve ]
Eladó régi hardverek: https://hardverapro.hu/apro/sok_regi_kutyu/friss.html
-
HSM
félisten
Persze, a 470/480-ak is ugyanolyan jók voltak. Csak jócskán magasabb áron, és jócskán magasabb fogyasztássat, zajjal. Bizonyos szempontból hasonló a helyzet a mostanihoz, de mégis más. Akkoriban nem kifelé mentünk egy érából, hanem éppen frissen virágzott a DX11... Ott azért lehetett borítékolni, hogy azért olyan nagy compute-forradalom nem várható 1-2 éven belül, ellentétben a mostani trendekkel.
Az FX-es példám régi, mégis jól tükrözi a mostani helyzetet. Az Nv csinált egy olyan architektúrát, ami nagyon gyors volt a jelenben (akkoriban DX7, 8), de nem felelt meg a fejlődési iránynak (DX9), míg a 9700 nem volt annyira gyors, de azt a sebességet tartotta keményen még évekig [link], a wikin is említik az architekturális dolgokat [link].
[ Szerkesztve ]
-
veterán
Én is valahova ide gondolom (csak olcsóbban), de mivel várhatóan vízzel (is) jön, így megintcsak van némi tuningpotenciál is benne. De ettől függetlenül még ott van a HBM kérdésköre amiről SEMMIT sem tudunk, így ennél közelebbi becsléseket nehéz mondani. Meg azzal, hogy tényleg a fejlesztők kezébe kerül minden hatalom, tehát a tehetősebb fejlesztőcsapatok jobban ki tudják használni az újszerű technológiákat is (pl async shaderek)
Ugyanakkor már most mondom, aki azt fogja mondani hogy a 390X azért szar mert pl Crysis 3-ban elvérzik mondjuk a Titan X-hez képest, az elég rossz úton jár, mert ezeknek a feature-öknek egy részét tényleg csak később láthatjuk (feltételes mód) működés közben, tehát a meglévő játékok a tradícionális erőről mutatnak majd képet. Egész egyszerűen a régebbi játékok nem olyan job-szervezéssel készültek mint a közeljövő játékai, és egy olyan kártyánál ahol az adatok párhuzamos feldolgozása az erő igazi kulcsa, ez korán sem elhanyagolandó tényező. Olyan ez mint a többszálú procik megjelenésekor, hirtelen nem lett minden játék (múltbeli is) többszálú.
cheatergs: én nem várok jelentős változást fogyasztás/teljesítmény téren.
[ Szerkesztve ]
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Egészen egyértelművé is tehetjük ezt. Az ilyen elméleti alapoknál mindig a Pollack szabály az irányadó. [link] - ez konkrétan kimondja, hogy ugyanarra a szilíciumterületre nagyobb teljesítmény építhető több maggal.
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
HSM
félisten
A GPU többet fog fogyasztani, de a memória pedig feleannyit. Másfelől a memória nem a PCB-t fogja fűteni, tehát a VRM-nek egyfelől kevesebb áramot kell majd adni a memóriáknak, másfelől jobban fognak tudni hűlni a PCB felé és hely is több lesz a szellős elhelyezésüknek. Ezzel szvsz semmi gond nem lesz, hacsak nem űznek sportot a durva alulméretezéséből, ami azért nem túl valószínű.
-
veterán
"2015. júniusban a DX11 alapján kell értékelni a kártyát, azzal a kitétellel, hogy nem most kell 18-36 hónapra szóló vásárlási döntéseket hozni."
Akkor igen, 3-4-5-6 évvel ezelőtt meghozott technikai döntések alapján könnyen lehet hogy nem lesz fickós az új architektúra. De egy 2 évvel ezelőtt meghozotthoz viszont már lehet hogy illeszkedni fog, annak a termése viszontmostanában vagy nem sokára fog beérni. Ami most van kint játék, azoknak egy jó részét jó 5 évvel ezelőtti elképzelések alapján kezdték fejleszteni. Aki nem ugyanazon az úton halad, az egy ideig hátrányban lesz, lassabban készül el egy játék mint egy új kártyageneráció. Vagy kettő (kivéve az Assasins Creed-ek ). De ha valaki csak egy évre tervez kártyát, akkor annak lehet hogy nem a 390X (vagy akár egy 400k-s Titan X) lesz a legjobb választása.
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
TTomax
nagyúr
Nekem firkál,mert a kolléga szerint a 385Xre elég lesz a 2GB VRAM is,jött itt 2011es játékokkal,ja és szerinte FHD-ban is elég lehet,meg irt még egy csomó bődületes okosságot.Bár már egyszer lezártuk,de nem tud túllépni saját magán.
★★★★★ I got too much soul, rhythm and blues R&B ya see, all that's cool, but hip-hop and rap yeah that's where my heart's at Even back when I used to break on a box ★★★★★ "Chief Rocka"
-
HSM
félisten
Igen, csak akik a kuporgatott pénzükből vettek GTX970, vagy 980-at, azokat nem fogja vigasztalni, ha jövőre vehetnek új kártyát oltári pénzügyi bukóval....
Halkan jegyzem meg, a GK104 és a Tahiti jól belőve eléggé közel voltak egymáshoz, akár sebességre, akár fogyasztásra. -
7time
senior tag
HOGYAN lehet pártolni egy olyan céget aki évek óta visszahúzza a PC -s fejlesztést, lásd óceán a város alatt de nem is ez lenne a baj hanem Ubisoft-Nvidia black OPS 90-40-40-60% CPU terhelés 60% GPU a pofám égne le ilyen cégek helyében, kivi vagyok mikor mondják azt a zöldek hogy az Nvidia helyett magamat pártolom, persze mindenki oda szórja ahova akarja.
-
HSM
félisten
Ha megkérhetlek, hogy ne azonosíts semmiféle "AMD-párt"-al, nagyon hálás lennék. HSM-vagyok, nem AMD, meg párt, meg mittudoménmi. Ez az én véleményem, ahogy én látom a jövőt, se több, se kevesebb. Sok AMD-s ökörség volt, amin én is csak jókat derültem, mint pl. csodadriver-várás, meg hasonlók....
-
joysefke
veterán
Hali!
1,
azzal kapcsolatban van esetleg valami új fejlemény, hogy az AMD messiásként várt R9 3{8|9}0[X] szériája mikor érkezik már meg végre?2,
Ha minden igaz a 380X egy felújtott/optimalizált 290X lesz. Itt várhatóan mennyit lehet fogyasztás/teljesítményben előrelépni?3,
Ha a 380X egy felfúrt 290X lesz, akkor a hozzá kiadott DX11 driverek előre láthatóan ugyanakkora overheaddel fognak dolgozni, mint a 290X esetén? (Mantle/Vulkán/DX12 meg hasonló jövő zenéje dolgok nem érdekelnek). Ezen a fronton az AMD a 7XXX széria óta sokkal rosszabul áll mint az NV. Marad az a felállás, hogy jóval erősebb proci kell az AMD kártya alá, mint egy hasonló erejű NV kártya alá?Előre is köszönöm a válaszokat!
J. -
joysefke
veterán
Köszi!
Ha a #2 és #3 úgy lesz ahogy mondod, az biza elég csúnya lesz...
A DX11 a jelen, és ahogy mondod valszeg a következő két évben a jövő is. A DX12/Vulkán etc meg a távoli jövő. Addigra azon felhasználók nagy része aki idén nyáron csúcs VGA-t vesz már váltani fog valami másra...
________
Tailor74:
3. Előre láthatólag csodálatos DX11 driverek lesznek hozzájuk, hiszen lemaradásban vannak az NV-hez képest (mint mondtad is ), valamint profitot szeretnének termelni, így ők is tudják, hogy az új API-k eljöveteléig is fel kell mutatniuk valamit, hiszen nem lehet, hogy 1,5x erősebb procik megvásárlására kényszerítsék a felhasználóikat pusztán azért, mert ők nem optimalizálnak...
A próféta szóljon belőled. Remélem tényleg abba teszi az AMD a munkát amibe kell, és nem holmi ostoba marketing feature-okat fognak fejleszteni.
J.
[ Szerkesztve ]
-
veterán
Nem. Arányokat mondtam. Mert nem gondolhatod hogy a 75%-ban nincs több olyan, aki "csakazértis nvidia mert az amd szar teljesítmény szar driverrel" pártján van, mégha ennek a túlnyomó része csak önmagát erősítő nvidiás vélemények (akik mondjuk 10 éve nem próbáltak amd-t, ugyanakkor elfelejtik hogy bizony az nv oldalon is vannak gondok pl a driverrel). Emellett igen, azt is jól mutatja hogy mennyi ember dönt automatikusan a megszokott márka alapján, nem pedig a valós adatok és összehasonlítások alapján.
A mostani nagy különbség érthető, az amd semmi konkrétumot nem mutatott a 9xx-ekre és hagyta elmenni azokat akik most akartak kártyát venni. Kapitális baklövés. Ugyanakkor ne mondja nekem senki hogy ez a 75-25% reális a tényleges kártya teljesítményeket figyelembevéve. Nem annyival jobb (most) az nvidia portfoliója hogy ekkora legyen a szakadék. Mert ugye nem csúcskártyából fogy a legtöbb, a 970-es szinten és alatta pedig van korrekt opció minden kártyára.
[ Szerkesztve ]
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
-Solt-
veterán
A nagy vásárlói tömeg döntését elsősorban az befolyásolja, hogy ki tudja őket meggyőzni arról, hogy az ő termékére van szüksége a konkurenciával szemben.
Ez így is van, viszont azt ne feledd, hogy a vásárlók java része nem tudatos. Bemegy egy üzletbe, és megveszi amit az eladó javasol. Soha nem felejtem el, anno amikor az első ATI VGA-mat megvettem, azt azért tettem, mert minden üzletben NV-t akartak eladni nekem... legalább 5 helyen voltam, és mindenhol az ment, hogy NV-t vegyél mert az ATI szar. Aztán a fórumokon javarészt ugyanez ment, megy... valaki bekérdez, hogy XY játékhoz mit vegyen, csípőből jön a válasz, NV-t, azzal nem lesz bajod.
Most, hogy ez szerintem miért alakult így, abba inkább nem megyek bele...
www.smart-bus.hu
-
stratova
veterán
Nv-nél mondjuk ügyes húzás ez vagy ez.
Most hirtelen nem tudom volt-e hasonló PR húzás AMD részéről, de biztosan nagyon fontos lenne a megfelelő kommunikációt/reklámot megtalálni, hasonlóan ütős kulcsszavakkal.
Bár kezdetben biztosan rétegigény lesz a VR, de arra egy egyszerű ütős vagy és látványos kampányt lehetne építeni.[ Szerkesztve ]
-
joysefke
veterán
A többiek attól vesznek, aki ügyesebben ad el
RANT ON
Oh eggyetértek:
legyen mondjuk az
-elfogultak aránya 8%
-a tudatosak aránya 15%
-és maradnak a többiek akik attól vesznek aki "ügyesebben ad el", ez lenne mondjuk az egyszerű számpéldám alapján az emberek 77%-a.Az "ügyesebben ad el" kategóriába pedig nem nagyon fér be az a szintű dilettantizmus amit kedvenc három betűs cégünk a marketing terén szvsz megalakulása óta művel.
-Képtelenek jó marketing fegyvereket kitalálni
-Képtelenek megszólítani a vásárlókat
-Képtelenek felismerni az új csatornákat amin el lehet érni/amivel meg lehet győzni a közösségi hangadókat
-Ha a marketingeseik csinálnak valami újdonság köré nagy hype-ot, akkor a termék vagy sokat késik vagy abszolút nem teljesíti a felfokozott elvárásokat
-Amikor pénzük volt, még akkor is képtelenek voltak azokat a [nemzetközi] szakmai oldalakat lefizetni amelyek komoly vélaményalkotó erővel bírtak
Stb stb. folytathatnám napestig..Számomra totál hihetetlen, hogy a Radeon 8500-9XXX-HD4XXX-HD5XXX-HD7XXX szériák eggyütt nem voltak elegendőek ahhoz, hogy a hozzáértéssel nem rendelkező/hallomás útján tájékozódó vásárlóközönség fejében ne csak a lesajnált bug-gyár szaracatalyst gyártó legyen...
Totális marketing baklövés, hogy nem tudták az akkoriban tényleg kitűnő termékeik nevét laikusok számára is pozitív csengésűvé tenni. És ez akkor nem sikerült amikor még erő volt a cégben nem csak a hitegetés meg API gyártás ment. Az a fent felsorolt 5db széria nem egy olyan gyártó által született meg mint amilyen az AMD most. Nem bettlizésre (valahogy kihúzzuk még egy kicsit) ment ki akkoriban a játék, hanem hogy lelépjék a konkurenciát.
Most 2014-2015 környékén meg mi megy marketing téren az AMD háza táján?
Van egy halom tech-koncepció marketingfegyver, amivel egy szűk kört lehet csak megszóljtani:
-mert a vásárlók 99%-a totálisan nem érti hogy azok a dolgok mire valóak (API-k)
-rétegigény, aminek elterjeszthetősége kérdéses (TrueAudió)ehhez képest mit csinált a nagy rivális, a marketing fenegyereke az utóbbi pár évben (és ez csak egy dobás):
Elérte, hogy az összes az összes géming terén véleményformálási erővel rendelkező médiaszemély (a saját jól felfogott érdekében) Nvidia kártyát használjon és ezt még reklámozza is.Twitchen nem találsz olyan streamert akinek ne Nvidia kártyája lenne és a 80%-uk a profiljában reklámozza is, hogy mivel streamel. A Twitchnek kb folyamatosan lehet vagy 500.000 nézője és ezek mind azt látják, hogy a profik Nvidiával nyomják. Ennek valyon milyen üzenete lehet a 80%-nyi laikus vásárló számára?
És ehhez "csak" annyi kellett hogy csináljanak egy tényleg nagyon jó streaming szoftvert ami NV kártyával elérhető. Innentől kezdve a Twitch/Youtube streaming folyamatos ingyen reklám az NV-nek, ráadásul a legjobban pozícionálva.
ez az egy húzás is többet ér mint az AMD utóbbi 10 év marketingje összessen.
J.
[ Szerkesztve ]
-
-Solt-
veterán
A vásárlói hangulat befolyásolása a "végterméken", vagyis a játékon múlik. Átlag júzer elvárása elég egyszerű, a kedvenc játéka lehetőleg minél kevesebb hibával működjön, az, hogy a háttérben mi van, nem érdekli.
Ennek fényében semmi mást nem kell tenni, csak annyit, hogy a várva várt játék(ok) minél nagyobb hányada a megjelenéskor hibamentesebb, gyorsabb legyen a termékemen, így a kezdetekkor kialakul egy kép, ami aztán uralkodó is lesz.
Tudtommal kizárólag a fejlesztőn múlik, hogy XY játék milyen állapotban jelenik meg, elvileg semmi akadálya annak, hogy mindkét gyártón hibamentes legyen, illetve a teljesítmény a tényleges erőviszonyokat tükrözze.
Semmi mást nem kell tenni, mint megnézni, hogy milyen arányban jöttek a "véletlenül" NV-nek kedvező, és az ATI-nak kedvező címek a fentiek tükrében, főleg a DX9-s címek idejében, de van erre példa a későbbiekben is. Ezek a háttérmunkák pont elegek voltak ahhoz, hogy kialakuljon az a kettősmérce ami a mai napig érvényben van! Minden hibáért az ATI/AMD volt (van) felelőssé téve, holott sok esetben semmit nem tehettek az adott hibáról... rengeteg ilyet tudnék neked sorolni. Szép lassan kialakult a "vegyél NV-t, azzal nem lesz baj", a miértek meg a kutyát nem érdeklik. (megértem azt is aki így áll hozzá, őt csak a végeredmény érdekli)
Azt a kérdést is fel kell tenni, hogy mit kéne az AMD-nek másképpen csinálni, ez egyértelmű, ebben egyetértünk, de a fentieket szerintem nem lehet kihagyni a számításokból, mert ezek ellen az ATI/AMD nem sokat tehetett volna... Az NV kiválóan átültette az anyagi erőfölényét a gyakorlatba... ha részvényes lennék, állva tapsolnék nekik, viszont így, hogy nem vagyok, egy picit a bögyömben vannak, de ilyen a kapitalizmus ugyébár.
[ Szerkesztve ]
www.smart-bus.hu
-
nagyúr
Ha compute limites a program akkor azonnal... ha más, akkor meg tökmindegy nem?
Ezért írtam hogy lehet más fogja limitálni... nem tudjuk.De becslésnek akár jó is lehet, mert ez főleg a compute skálázódást nézett. (7870->290X->390X)
Nyilván olyan játékokban ahol nem ez a fontos, nem lesz ekkora skálázódás... 19 játékra átlagoltak amugyis.De tömören ugyis reális lehet, hisz ekkora ugrásnál átlagosan +50% elvárható gyorsulás, főleg 4K alatt.
Ha meg ez megvan és a számaik jók akkor bizony ez az igazság.Ha Titan X 100, a 290X 70 a 390X = 290X + 50%, vagyis 70+35 = 105... sacc per kb ki kell jöjjön a gyakorlatban is.
(Most azzal nem foglalkoztam persze hogy a 100 és a 70 igaz e 4K alatt).
[ Szerkesztve ]
Steam/Origin/Uplay/PSN/Xbox: FollowTheORI / BF Discord server: https://discord.gg/9ezkK3m
-
stratova
veterán
GTX 980 és Titan X viszonyából kiindulva ezt az elméleti értéket legfeljebb 4K-ban lehetne megközelíteni megfelelő mennyiségű VRAM-mal.
Ott mondjuk a skálázódás 4 K-ban egészen jól alakul:
GTX 980 x 1,5 / 1,126 -> 1,332 -> Titan X 100% GTX 980 75% vs TPU 4K értékek
Az ő tesztjükben a legtöbb VRAM-ot COD AW kérte [7332 MB], de átlagosan még tán elég lehet 6 GB GTX 980 TI-n és 8 GB R9 390X-en 4K-ra.[ Szerkesztve ]
-
nagyúr
Persze, jelenleg inkább a TMU, ROP, memória a limitáló az új játékoknál is PC-n.
Szóval valóban elsősorban ennek növelésével lehet gyorsulni ma még. (plusz órajel persze, ami ezekre hatással van.)
Steam/Origin/Uplay/PSN/Xbox: FollowTheORI / BF Discord server: https://discord.gg/9ezkK3m
-
Malibutomi
nagyúr
Reálisan kb annyit tudunk hogy semmit. Vannak leakek, meg pletykák. Ebből mindenki azt von le amit akar.
Aki azt akarja hinni hogy az AMD nem csinált semmit két év alatt, az csak a vizhűtés részét olvassa el, aki meg arra hajlik, hogy csináltak valamit az meg a 300W fogyasztás pletykát látja lényegesnek.
Ki honnan nézi.Ezt is írtam fentebb, a hírek szerint...erre megkaptam a varázsgömbös titulust.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Maga az egész demó megrendelésre készült. A Luminous Engine-t a Square Enix lelőtte miután a fejlesztőstúdió játékfejlesztésre alkalmatlannak titulálta. Csak a fénykezelését viszik tovább, amit beépítenek a Final Fantasy aktuális motorjába. A többi része a motornak kuka. Viszont mivel kész, így az MS és az NV rendelt egy demót, és ezért fizettek a Square Enixnek egy csomó pénzt. De például a demó nem került fel jó minőségben sehova, mert a Square Enix csak a Build konferenciára készítette. Valószínűleg gyengébb hardver is elég lenne, csak egy belsőleg kivégzett motornál az optimalizálás nem számít, ebbe kár pénzt ölni. Arra a videóra jó volt így is.
A Luminous Engine-t használó belső stúdiók Unreal Engine-re váltanak, azzal van tapasztalatuk.
[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
veterán
miben? Árban? azt kétlem, abu is mondogatja hogy nagyon drága lesz.
Semmiképp sem szerencsés marketing ez így, hogy hiába lenne erős, hiába lenne meg az ereje a Titan X legyőzésére is, az a 4 giga az sovány. És hiába reklámozzák majd 8 gigásnak a dual gpu-s változatot, az is csak 4+4.
És ezzel nem az a baj hogy ne lenne feltétlen elég akár 4k-ra is. Igen, vannak olyan kombinációk kijelzők és felbontások esetén, ahol a 4 giga dx11 alatt kevés (elvégre a devek telepakolják, mert "drága" törölni és újat betölteni). Az a baj hogy marketinggel ezt nem lehet normálisan megtámogatni, mert a usereknek (jogosan) a 6/12 giga több mint 4. Hiába a hbm, az utranagy sávszél vagy a delta tömörítés. Hiába van a 980-akon is 4 giga. Ez így nem ultra-enthusiast szint.
Szóval egyre inkább úgy néz ki sajnos ez így bukta az amd-nek, hiába tesznek le egy olyan kártyát ami sebességben üti az ellenfeleket. 8 giga hbm-mel ütős kártya lenne, és reklámértéke is lenne bőven, de így... a vásárlók többsége tesz arra, hogy valójában tényleg nem kell 4 giga vram a 4k-hoz.
Mindegy, meglátjuk mire lesz képes (a teljesítményére ugyanis ettől függetlenül kíváncsi leszek), illetve hogy a tonga alapú 290X váltótársak mennyiért nyitnak majd.
[ Szerkesztve ]
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
veterán
mármint hogy miért lesz mégis alacsony az ára?
Bár alacsony lenne. Tényleg. Sokkal szívesebben vennék egy erős kártyát mint egy már meglévőt ugyanakkor a technológia drága, és az amd sem adhatja bekerülési áron. Rá fognak dobálni olyan szöveges feature-öket amivel remélik sokaknál validálják a magas árat (víz, vr, stb), de ezzel nem fogják túl sokaknak tudni eladni.Szóval attól tartok nem lesz olcsó, viszont nem lehet kellően erős marketinget tenni egy erős, de csak 4 gigás kártya mögé. Akármennyire is legyen ténylegesen jó és elég.
[ Szerkesztve ]
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Az ilyen marketingekre egyszerű kontrázni. 4096 bit = 16 x 256 bit. Játék a számokkal.
Mindkettő reális, mert bithuszár ez a piac. Elég csak nézni mennyien fanyalognak a 128 bit miatt. Nem tudják miért, de rossz, mert ... ő ... ja mert rossz és kész.
[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
veterán
Nem igazán értem szerintem mire gondolsz. A 700-asok nem fogyasztottak lényegesen kevesebbet mint a 7000-resek és a 290X, nem is volt ez téma. Amint viszont kijött a 970 és a 980, hirtelen (mármint tényleg hirtelen) már minden radeon kályha, 500 wattot eszik, hangos és hasonló. Miközben azért a Titan X is szeret melegedni és befalni bőven áramból. Persze gyorsnak gyors, gyors lesz az új radeon is várhatóan nem különösebben más fogyasztással mint a Titan X, de a mondandóm lényege az lett volna hogy sokakat hidegen hagyott a fogyasztás és a hőmérséklet még a 780/780 Ti időkben is, ami meg nem volt olyan rég.
Star Citizen FAQ http://starcitizen.hu/star-citizen-faq-az-ujaknak/ (Mielőtt kérdeznél)
-
Z10N
veterán
Igy mar egyre jobban logikus, hogy rebrand lesz a lineup. Ahogy Te is mondod a Fiji-vel akarjak eladni a tobbit. Amugy korabban is irtam, hogy lehet felesleges is, mivel a jelenlegiek sincsenek kihasznalva. Vegre szoftveres oldalon novekedni fog a kihasznaltsag es a hatekonysag. Ennek mondjuk csak orulok a 7870-nel.
# sshnuke 10.2.2.2 -rootpw="Z10N0101"
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban az OFF és minden egyéb, nem a témához kapcsolódó hozzászólás gyártása TILOS!
MIELŐTT LINKELNÉL VAGY KÉRDEZNÉL, MINDIG OLVASS KICSIT VISSZA!!
A topik témája:
Az AMD éppen érkező, vagy jövőbeni új grafikus processzorainak kivesézése, lehetőleg minél inkább szakmai keretek között maradva. Architektúra, esélylatolgatás, érdekességek, spekulációk, stb.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen