Hirdetés

A YouTube, a demokrácia meg a piszlicsáré magyar lehallgatási ügyek

Már a múltkori esettel összefüggésben megfogalmazódott bennem egy elhatározás, hogy az épp aktuális magyar politikai botrány kapcsán írjak egy szösszenetet arról, hogy miképp találkozik a multinacionális – nem, ez rossz szó, még általánosságában is tisztább, ha internetest írok – vállalat, meg egy provinciális politikai kultúra. Ám akkor letettem róla, mivel olyan világos volt a történet, hogy csakis a politikai szál maradt volna meg, s az ugye…

De a mai sajtóban olvastam több cikket is arról, hogy a YouTube-on újra elérhetőek bizonyos lehallgatott telefonbeszélgetések; azok, amelyeket a közelmúltban letöröltek, sőt talán épp ugyanaz tette fel őket újra, aki korábban is.

A múltkor az érdekelt, hogyan törölték le őket, most pedig az, hogy miképp kerültek fel újra.

A törléskor – természetesen, hiszen paranoiás kelet-európai vagyok – elsőre mindenféle összeesküvésekre, nagy, fekete, állami, internetes maffiózókra, meg befolyásos kiskirályokra gondoltam – de csak egy percig. Hát ez azért nem így megy, különösen nem akkor, ha egy ilyen világvégi ország kisstílű szereplőiről van szó. S bár gyártották szorgalmasan a különféle teóriákat, a történet valójában végtelenül egyszerű.

Hirdetés

A YouTube – illetve a Google – nem gyakorol előzetes cenzúrát a közösségi, a felhasználók által megtöltött oldalon (jól mutatja ezt az, hogy a kiadókkal folytatott vérre menő harcban sem merült fel ez a lehetőség, ugyanis a Google által kidolgozott szűrés és eltávolítás is utólagos), de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne felhasználási szabályzatuk. E szabályzat a törvények és bizonyos előírások betartására kötelezi a feltöltőket. S a rendszer úgy működik, hogy ha egy netező úgy véli, a YouTube-on látott, hallott anyag megsérti ezeket az előírásokat, akkor azt jelzi a tulajdonosnak (Flag this video; minden anyag után megtalálható ez a jelzési lehetőség), aki ideiglenesen leveszi a tartalmat az oldalról, majd egy vizsgálat után döntenek arról, hogy újra felkerül-e, vagy pedig jogos volt a reklamáció, s esetleg törölni kell a feltöltő azonosítóját is.

E folyamat zajlott le a magyar lehallgatási anyagok kapcsán is, ahogy ezt akkor Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi képviselője elmondta a Kossuth rádióban: jelzés érkezett, s levették az anyagot, vizsgálatot indítottak, ahogy ezt minden kérés esetében megteszik.

Ugyanekkor megkérdeztem a történetről Szabó Máté Dánielt, az Eötvös Intézet vezetőjét is, aki azt mondta, hogy az ilyen anyagok publikálása akár több szempontból is aggályos lehet: telefonbeszélgetések nyilvánosságra hozásáról van szó, tehát ezt az érintett hozzájárulása nélkül nem lehet megtenni; ha esetleg nemzetbiztonsági ügyekről van bennük szó, akkor pedig azért lehet különösen aggályos a feltöltés. Ez így van akkor is, ha törvénysértést bizonyítanak a felvételek, akkor ugyanis a megfelelő fórumhoz kell fordulni: rendőrségi feljelentést kell tenni, ők majd eljárnak az ügyben, a személyes adatok védelme elsőrendű érdekünk, még ilyenkor is.

De hogyan jelenhettek meg újra a portálon a felvételek? Például más nickkel (mivel én korábban nem láttam, nem tudom, hogy azonos-e a jelenlegi az akkorival) – ám ha mégis ugyanaz a felhasználói név, akkor is vannak olyan apró trükkök, melyekkel ez már más tartalomnak minősül; elég a fájlok egy-két tulajdonságát megváltoztatni, s akkor már nem a tiltott tartalomról van szó. A Google-nál mindenesetre nem tudnak arról, hogy az előző vizsgálat lezárult volna, ezért valószínűleg az automatizált rendszert az előbbiekben emlegetett módon használták ki.

Engem igazán senki nem vádolhat azzal, hogy az információs világhatalomra törekvő Google-t ne illetném sűrűn kritikával, ám most azt kell mondanom, hogy a YouTube e gyakorlata teljességgel demokratikus és helyénvaló – elég lenne most írnom egy levelet, és levennék az anyagokat.

S valóban, most függetlenül attól, hogy mit mondanak az úgynevezett lehallgatott telefonbeszélgetésekben: ezt ne lehessen megtenni. Ha megtudják a lehallgatott telefonomról, hogy le akarom mészárolni a szomszédságot, akkor a rendőrségre menjenek, ne az internetre.

Azóta történt

Előzmények