Mint ismeretes, a Microsoft tavaly szeptemberben jelentette meg a Windows XP 1-es szervizcsomagját, amelybe belekerült a redmondi óriás Java Virtuális Gépe (Java Virtual machine - VM). Ez utóbbi az eredetileg kiadott XP-knek nem volt része. Az újonnan megjelentetett 1a javítócsomag már nem tartalmazza a Java VM-et, de ettől eltekintve, teljesen megegyezik az 1-es frissítőcsomaggal.
Az 1b jelű szervizcsomag júniustól lesz kapható és tartalmazni fogja a Sun cég Java futtatási környezetét (tehát 1b = 1..?). Ezekre a lépésekre a redmondi óriáscéget az a baltimore-i bírósági ítélet kötelezi, amely kimondta, hogy 2003. január 21-e után legkésőbb 120 nappal a Microsoftnak integrálnia kell a Sun cég Java-környezetét a Windows XP-be.
Hirdetés
Windows XP szervizcsomag februárban
- Írta: kentaur
- Forrás: Computerbase.de
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Feljelenhetik a Microsoftot Dél-Koreában
A SQLSlammer nevű féreg Dél-Koreában még tartogathat meglepetést, akár bírósági ügyet is a Microsoftnak.
Szoftver 12
-
Megjelent a DirectX 9.0a
A decemberben bejelentett DirectX 9.0 után immár elérhetővé vált a 9.0a változat is.
Szoftver 22
Előzmények
-
Microsoft logó a Diablón és a Warcrafton?
A Financial Times brit lap információi szerint ajánlatot tett a francia Vivendi Universal médiakonszern számítógépes játékfejlesztő részlegének megvásárlására a Microsoft.
Szoftver 23
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Milyen notebookot vegyek?
- Google Pixel topik
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Once Human
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Xbox tulajok OFF topicja
- Macska topik
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- További aktív témák...