A People's Solidarity for Participatory Democracy (PSPD) nevű szervezet ugyanis polgári feljelentést akar tenni az amerikai szoftveróriás ellen - tudósít a Korea Times. A szervezet egy Dél-Koreában 2002 júliusától érvényes termékszavatossági törvényre hivatkozik, ami alapján a Microsoft felelősségre vonható a féreg által okozott károkért.
Eddig háromezer nagysebességű internetelérést használó user jelezte: kész csatlakozni a feljelentéshez, ha egyesítik az ügyeket. A redmondi óriáscég felhívta ugyan a figyelmet a féregre, ám a polgári jogi aktivisták nem hiszik el, hogy a Microsoft ezzel teljesítette összes törvényi kötelességét, hiszen a cégnél megvan az összes SQL-szervert használók adatait tartalmazó lista. Még a héten ügyvédekkel fognak tanácskozni a PSPD tagjai és azután eldől, feljelentik-e a redmondi vállalatot.
Mint ismeretes a SQLSlammer nevű féreg január 25-én éjjelén lett aktív és elemzők, illetve biztonsági szakértők szerint a mai napig mintegy 1,2 milliárd dolláros kárt okozott. Különösen nagy volt a károkozás mértéke Dél-Koreában. Január 25-én a túlterhelés miatt fél napig nem voltak elérhetőek a dél-koreai internetszolgáltatók hálózatai.
Hirdetés
Feljelenhetik a Microsoftot Dél-Koreában
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
EU törvény lehet az algoritmusok szabadalmaztatása?
Az EU parlamentje előtt fekszik egy törvénymódosítási javaslat, ami szerint algoritmusokat és felületeket is lehet majd szabadalmaztatni.
Szoftver 36
Előzmények
-
Windows XP szervizcsomag februárban
Még februárban elérhetővé teszi a Windows XP 1a-s, Java Virtual Machine nélküli javítócsomagját a Microsoft.
Szoftver 41
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen