Hirdetés
A dokumentumkezelő és szövegbányász szoftveréről ismert, de leányvállalatán, a Noreg Kft.-n keresztül az információbiztonsági bizniszben közvetlenül is érdekelt Montana Információtechnológiai és Kommunikációs Zrt. új műszaki vezérigazgató-helyettest nevezett ki Dr. Váncsa Julianna személyében. A több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező szakember ezt megelőzően, 2003-tól a Külügyminisztérium Informatikai és Távközlési Főosztályán főosztályvezetőként, rejtjelfelügyelőként és konzulként is dolgozott.
Váncsa a pályáját az ELTE-n szerzett diplomájával gimnáziumi tanárként kezdte, majd 14 éven át tanított és kutatott a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem informatikai tanszékén, kezdetben egyetemi tanársegédként, végül egyetemi docensként. Ez idő alatt tudományos fokozatot szerzett, és elvégezte a washingtoni National Defense University informatikai vezetői tagozatát. 2000-ben a Honvédelmi Minisztériumnál helyezkedett el, ahol az Informatikai Biztonsági Osztály osztályvezetőjeként dolgozott. Eddigi munkássága során részt vett többek között NATO- és EU INFOSEC szabályzatok kidolgozásában, a külügyi minősített hálózat, valamint az elektronikus információbiztonsági szabályzatok kidolgozásában a Honvédelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium számára.