A világ 100 legbefolyásosabb embere között az Anonymous

„Ők azok az emberek, akik inspirálnak, szórakoztatnak, provokálnak minket és megváltoztatják a világunkat” – vezeti fel a Time magazin a 2012-es év száz legbefolyásosabb emberét összegyűjtő listáját, amire idén az Anonymous mozgalom is felkerült. Való igaz, a hacktivisták mozgatóereje egy jobb világ eszméje, noha az ezt megvalósító módszereik egyesek szerint szélsőségesek, mi több, botrányosak. Persze az akciók megítélése az egyéntől függ, hatásosságuk viszont tagadhatatlan.

Az Anonymous híres/hírhedt csoportja a felelős számos, többek között kormányzati oldal ellen elkövetett támadásért. A meghirdetett akcióiknak saját bevallásuk szerint sosem az értelmetlen pusztítás, hanem az adott országra jellemző eszmerendszer, jogalkotás vagy egyéb, az egyéni szabadságot gátló megmozdulás elleni tiltakozás a célja. A mozgalom portfóliójában olyan nagy cégek és szervezetek szájtjai szerepelnek, mint például az FBI, a CIA, a Universal, az MGM vagy a Vatikán oldalai, továbbá több száz, kormányhoz közeli kínai portál.

Felmerülhet a kérdés, hogy a listához nem nyúlt-e hozzá az Anonymous. A Time egy, természetesen névtelenségbe burkolózó aktivistától várta a választ: „Ez attól függ, hogy kiket tartasz okosabbnak: egy magasan képzett hackerekből álló globális csoportosulást vagy a Time informatikus gárdáját” – válaszolta az interjúalany. A meglehetősen nyitott válasz után a forrás elmondta, hogy a maguk módján ugyan, de kiérdemelten kerültek fel a listára.

A gyanúra egyrészt a csoport hírneve, másrészt a szavazás statisztikáinak gyors változása adott okot: a voksolás április hatodikán, délután 5 órakor zárult le, az eredmények szerint pedig az Anon akkorra már 395 000 pozitív szavazattal rendelkezett, ami azért is érdekes, mert 24 órával a zárás előtt még csak alig 40 000-rel büszkélkedhetett a csapat. A magazin nyilatkozata szerint nem találtak betörésre utaló nyomokat, de nem lehetetlen, hogy a szerveződés a rajongói bázisát kihasználva turbózta fel az eredményét. Noha a végeredmény szerint ők lettek volna a lista első helyén, a végső döntésért felelős szerkesztők a harminchatodik helyre száműzték őket.

Azóta történt

Előzmények