Hirdetés
Az erős iskolakezdési szezonnak köszönhetően a harmadik negyedévben ismét növekedési pályára állt a PC-piac – derül ki az IDC friss jelentéséből. Három negyedévnyi visszaesés után a piackutató a szeptemberrel véget ért trimeszterben 2,3 százalékos bővülést regisztrált, ennyivel nőtt az előző év azonos időszakához képest az eladott személyi számítógépek száma. A szakértők most úgy látják: a PC-piac százalékban kifejezett növekedési üteme egészen 2013 végéig két számjegyű lesz.
A harmadik negyedévben – a megszokott trendnek megfelelően – a noteszgépek biztosították a lendületet: ezek darabszám szerinti forgalma 33,5 százalékkal nőtt, miközben az asztali gépek iránti kereslet változatlanul visszafogott volt. Az időszakban 37 százalékkal több netbook fogyott, mint a megelőző trimeszterben, aminek köszönhetően e termékkategória részesedése a teljes notebookforgalomból 14-ről 28 százalékra nőtt. Kedvező jelként értelmezi a piackutató, hogy az üzleti szegmensben lassult a visszaesés, ami az intézményi és vállalati informatikai költések élénkülését vetítheti előre.
Az erős harmadik negyedév miatt az IDC – akárcsak a statisztikákat néhány héttel korábban publikáló Gartner – az idei évre már enyhe, 1,3 százalékos növekedést vár a PC-piacon, becslésük szerint az eladott számítógépek száma 291,4 millió darabra nő. A bővülés üteme jövőre – főként a teljes forgalomnak immár felét adó fejlődő piacok teljesítményének köszönhetően – látványosan felgyorsul, és egészen 2013 végéig két számjegyű marad. Az IDC most úgy kalkulál, hogy jövőre a desktopszegmens stagnál, a noteszgépek forgalma viszont 18,1 százalékkal nő, ami összesítve 10,3 százalékos javulást jelent. Az intézményi és vállalati kereslet várhatóan 2010 második felében élénkül csak meg – állítják.