Újabb sikeres digitalizálási projektet zárt le a szegedi egyetem

Az SZTE könyvtára három új adattárat, azaz repozitóriumot tett elérhetővé a meglevő adatbázisok mellé – közölték a projekt megvalósítói az MTI tudósítójával.

Kokas Károly, az SZTE informatikai főigazgató-helyettese a pénteki szegedi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Klebelsberg Könyvtár ezzel a munkával páratlan lehetőséget kínál az érdeklődőknek, és új távlatokat nyit a sajtó- és tudománytörténeti kutatásokban. A bibliotéka szakemberei aprólékos munkával, az erre a célra beszerzett eszközökkel bővítették digitális archívumukat, így immár a valaha volt összes szegedi egyetemi folyóirat, tudományos munka és évkönyv elérhető elektronikusan is.

jate

Az új tudományos és szépirodalmi adatbázisban több mint 90 egyetemi esztendő 170 ezer oldalon megjelent 11 ezer cikkét böngészhetik a látogatók 46 millió keresőkifejezés segítségével. Digitalizálták a Szegedi Tudományegyetemhez és jogelődjeihez köthető egyetemtörténeti jelentőségű kiadványokat, hallgatói lapokat is, így például virtuálisan hasonmásban és teljes szövegben is olvasható, lapozható a hatvanéves Szegedi Egyetem című újság valamennyi száma. A bővülő anyag az egyetem történetének eddig rejtett, alig elérhető forrásait 26 ezer oldalban teszi közzé. A harmadik adatbázis a digitálisan elérhető és szintén fontosnak tartott egyéb folyóiratok tára.

A három új adatbázis és a hozzájuk kapcsolódóan fejlesztett közös keresőszolgáltatás az SZTE Klebelsberg Könyvtár repozitórium-rendszerébe illeszkedik. A repozitóriumok Contenta gyűjtőnév alatt találhatók meg az intézmény honlapján. A rendszerben korábban elkészült adatbázisokban kereshető és részben olvasható csaknem 23 ezer diplomamunka, 1200 doktori disszertáció, 700 tudományos publikáció, valamint az egyetem szenátusának dokumentumai. Az új adatbázisokhoz eddig mintegy 350 ezer oldalt digitalizáltak, ezek közül 210 ezer oldal már bekerült valamelyik repozitóriumba, de a munka tovább folytatódik – mondta el Kokas Károly.

Azóta történt

Előzmények