Az Óbudai Egyetem újonnan létrehozott „Deutsche Telekom Csoport IT kihelyezett tanszék”-én az első kurzus már februárban elindul DevOps az üzleti informatikai szolgáltatásokban címmel – írják az érintettek mai közleményükben.
Hirdetés
Az oktatók a DT-ITS szakemberei lesznek, akikhez a T-Systems Magyarország és a Magyar Telekom munkatársai is csatlakoznak. A hazánkban összesen 11 ezer munkavállalót foglalkoztató három hazai Deutsche Telekom leányvállalat a későbbiekben további tantárgyakkal és témakörökkel bővíti egyedülálló oktatási programját. Az együttműködésnek köszönhetően az informatikus hallgatók nemcsak a vállalatok munkájába láthatnak bele, hanem a jövőben álláslehetőséget is kaphatnak a cégeknél. Az új tanszék 5 millió forint kezdeti támogatásból valósul meg.
A megállapodás előzménye, hogy a DT-ITS oktatói már 2019. januártól előadásokkal és laborfoglalkozásokkal kapcsolódtak be a Neumann János Informatikai Kar mérnökinformatikus képzésének Big Data és Üzleti Intelligencia specializációjába, a kar oktatóival szoros együttműködésben. 2020-ban pedig a cég az egyetem főépületében Wi-Fi-berendezést épített ki.
„Az ICT terület szakember utánpótlásában kiemelten fontosnak tartjuk az Óbudai Egyetemmel közös, immár kétéves együttműködésünket. Az új tanszék elindítása különösen nagy lehetőség: gyakorlatorientált, a legújabb szakmai trendeket követő képzéssel és saját szakmai tudásunkkal járulhatunk hozzá a jövő informatikusainak képzéséhez, ami küldetésünk. A Deutsche Telekom hazai leányvállalatainak összefogása pedig még nagyobb távlatokat nyithat a területen” – mondta Mészáros Mariann, a Deutsche Telekom IT Solutions HR igazgatója.