Hirdetés

A halhatatlan hegylakó: a Windows XP

Az mindenképp az informatika új korszakát jelzi, hogy az XP–Vista váltás kapcsán az e téren gyakorlatilag egyeduralkodó Microsoft számára még sosem okozott ekkora gondot, hogy egy régi operációs rendszert kivonjanak a forgalomból, s helyette bevezessék az újat.

Hirdetés

Arról már többször beszámoltunk, hogy az XP iránti bizalmat, illetve a Vista kapcsán felmerült kétségeket meglovagolva több cég a Windows licencfeltételeit kihasználva kínálta új gépeit a „downgrade” megoldás keretében, amikor is a felhasználó egy később felhasználható Vista-licencet vásárol, ám a gépre szabadon telepíthetett XP-t, illetve maga a gyártó is XP-vel szállította az új számítógépet. Ennek lehetőségét a Microsoft nem tagadhatta meg, egyrészt mivel ellentmondott volna saját szerződési feltételeinek, másrészt pedig abból a belátásból fakadóan, hogy bár a Vista térnyerése mind nagyobb, az XP részesedése – a Net Applications elemző cég szerint – még mindig 66 százalék, így a gépeket helyi hálózatban üzemeltetők jelentős része az új gépeken is XP-t futtatna, ha van rá lehetősége.

Ám a gyártók és a Microsoft nyilvánvalóan folyamatosan egyeztetnek a háttérben, s ennek köszönhető, hogy a „downgrade” egyik kezdeményezője, a Dell – nyilvánvalóan a Microsoft nyomására – a jövőben az eddigi háromszorosát, 150 dollárt kér a „downgrade”-ért (ez a költség kezdetben 20 dollárról indult, majd októberben érte el bizonyos esetekben a 100 dollárt), melyre jövő év közepéig van lehetőség.

Bizonyos elemzők ezt a lépést nem tartják jó döntésnek, mivel visszafelé is elsülhet, a rövid távú haszon káros is lehet, könnyen eltántoríthatja az XP-t megkedvelő felhasználókat a Microsofttól. Ahogy Rob Enderle, az Enderle Group vezetője fogalmazott: az áremeléssel felbosszantott vásárlók karácsonyra esetleg egy Apple-gépet vagy egy linuxos konfigurációt választanak majd, ugyanis a vásárlók nem szeretik egy áru (jelen esetben a Vista) erőszakos tukmálását. A „javított Vista”, a Windows 7 megoldást jelenthetne erre a problémára, ám ennek megjelenésére még legalább egy évet kell várni, s a piacnak addig is működnie kell.

Azóta történt

Előzmények