Hirdetés

Áprilisban jön a Vista SP2

Hirdetés

Az a malajziai weboldal, a Tech ARP, amelyik korábban pontos előzetes információkat közölt a Windows Vista első, majd a Windows XP harmadik szervizcsomagjának kiadási ütemtervéről, most a Windows Vistához készülő SP2 megjelenéséről szivárogtatott ki részleteket. Az állítólag bennfentes forrástól származó értesülés szerint a nemrég béta-státuszba lépett javítócsomag kiadásra jelölt (RC) verziója februárban, terjesztésre kész RTM változata pedig áprilisban készül el.

Ez nem jelenti azt, hogy a frissítés még ebben a hónapban széles körben elérhetővé is válik, hiszen az RTM-et elsőként a gyártók kapják meg, a felhasználók csak később juthatnak hozzá. A Windows XP SP3 például a Microsoft eredeti ütemterve szerint egy héttel az RTM elkészülte után jelent volna meg a letöltőközpontban és a Windows Update-en, automatikus frissítésként pedig közel másfél hónappal később – más kérdés, hogy az időközben felfedezett hibák miatt végül ezeket a céldátumokat nem sikerült tartani.

A Vista második szervizcsomagja egyetlen változatban készül Vistára és Windows Server 2008-ra, és mindazokat a frissítéseket tartalmazza majd, amelyek az SP1 óta megjelentek. Az SP2 azonban nem csak a korábbi patchek gyűjteménye. Újdonság lesz benne a gyorsabb és megbízhatóbb keresést ígérő Windows Search 4.0; a Bluetooth 2.1 specifikáció és a Blu-ray lemezek írásának natív támogatása; a wifihálózatok konfigurálását egyszerűsítő Windows Connect Now (WCN) implementálása, valamint a koordinált világidőt (UTC) használó időbélyegzők támogatása az exFAT fájlrendszerben (ez biztosítja majd a problémamentes szinkronizálást a különféle időzónákban).

A Microsoft ígérete szerint a pakk kompatibilis lesz azokkal az alkalmazásokkal, amelyek működnek a Windows Vistán és a Windows Vista SP1-en. A Vista SP2 csak olyan operációs rendszerre telepíthető majd, amelyet már frissítettek az SP1-gyel.

Azóta történt

Előzmények