Hirdetés
A Microsoft egyre több önkéntes bejelentést kap olyan felhasználóktól, akik tudtukon kívül vásároltak vírusokkal vagy egyéb rosszindulatú számítógépes programokkal fertőzött kalózszoftvereket, az értesítések száma az elmúlt két évben meghaladta a 150 ezret – közölte Redmond mai sajtóközleményében. A vállalat a fogyasztók védelme, valamint a kalózszoftverek kockázatainak tudatosítása érdekében a Consumer Action Day fogyasztóvédelmi nap alkalmából párhuzamosan több mint 70 országban indít felvilágosító programokat és kezdeményez jogérvényesítési eljárásokat – írják.
Nem mind arany
A Microsoft az IDC piackutató intézet egyik 2006-os tanulmányára hivatkozik, mely megállapította, hogy a kalózszoftvereket kínáló weboldalak egynegyede próbál meg valamilyen nem kívánatos vagy kártékony kódot telepíteni a szoftver letöltésekor. Az IDC jelentésében szerepel egy áttekintés is 17 ország viszonteladóitól vásárolt kalóz Microsoft-szoftverekről. Ezek több mint 50 százaléka tartalmazott hamis vagy kártékony kódot, illetve (jobb esetben) egyáltalán nem is volt telepíthető.
Az útjára indított tájékoztató programok és jogérvényesítő intézkedések a fogyasztók kalózszoftverekkel szembeni védelme érdekében lépnek fel. A programok között szerepel például egy szellemi tulajdonvédelemről szóló felvilágosító program a kínai iskolákban, a jogtiszta szoftvereket forgalmazó viszonteladók klubjának (originals club) létrehozása Németországban, a kalózszoftverek kockázatait ismertető tanfolyam a mexikói fogyasztóvédelmi hatóságnál, a gyerekek biztonságos internetezését támogató program Görögországban, és tanulmány készítése a kalózszoftverek kis- és középvállalkozásokra gyakorolt hatásáról Argentínában.
Kockázatok, mellékhatások
A kalózszoftverekkel kapcsolatban egyébként az is megesik, hogy a vásárlók nem az általuk kifizetett alkalmazást kapják meg. Mivel az illegális viszonteladóktól nem számíthatnak pénzük visszafizetésére, egy részük kénytelen újra megvásárolni a terméket. Ráadásul a kalózok gyakran nagy bűnszervezetek formájában működnek, amelyek tevékenysége nem csupán kalózszoftverek forgalmazásában merül ki, hiszen a kiberbűnözők gyakran botnetet hoznak létre az eltérített gépekből, melyek erőforrásait különféle illegális internetes tevékenységekre használják. Redmond felhívja a figyelmet arra, hogy aki gyanús szoftverrel vagy szoftverkalózkodással találkozik, bármikor felkeresheti a http://www.howtotell.com internetes weboldalt vagy írhat a piracy@microsoft.hu e-mail címre.
Ami pedig a jogérvényesítési intézkedéseket érinti, a Microsoft kilenc termékazonosító (Product Identification, PID) elemzőlabort állított fel a világ különböző pontjain. Ezekben a laboratóriumokban igazságügyi szakértők fejlett eszközök (például digitális lemezes ujjlenyomat-készítés és optikai gyártáskövetés) segítségével vizsgálják meg a kalózszoftvereket és szolgáltatnak róluk kritikus információkat a helyi igazságszolgáltatásnak a hamisítással foglalkozó bűnszervezetek felderítéséhez. A kezdeményezésnek már vannak kézzelfogható eredményei: a Microsoft PID elemzőlaborjainak tevékenysége 1000 kalóz szoftverszállítmány vámhatósági lefoglalását hajtotta végre az elmúlt alig több mint két évben – adták hírül.