Hirdetés

Mi is kereshetjük Steve Fossettet

Hirdetés

Az extrém repülési világrekordjairól ismert Steve Fossett keresésében segíthetnek az internetezők is. Az Amazon.com a Google-lel együttműködve a hétvégén tette elérhetővé – az egyébként Kempelen Farkas sakkozógépéről ügyesen elnevezett – Mechanical Turk programban azokat a részletes műholdfelvételeket, amelyek az amerikai milliomos eltűnésének feltételezett helyszínéről készültek. A regisztrált felhasználók ezek apró részletein kereshetik a kisgép nyomait.

Amint az ismert, Fossett egy héttel ezelőtt azért indult felfedezőútra egymotoros repülőgépével a nevadai sivatagban, hogy a földi sebességrekord megdöntéséhez megfelelő helyszínt keressen, ám nyoma veszett. Néhány órával később már nagy erőkkel keresték. Repülőgépe fel volt szerelve egy műholdas vészlokátorral, amely automatikusan bekapcsol, ha a gép balesetet szenved. Ennek jeleit azonban nem fogták eddig. Feltételezik azt is, hogy a milliomos viselte Breitling Emergency karóráját, amelyen egy gomb lenyomásával aktiválható a helyzetjelző rádióadó – ennek jeleit 145 kilométeres körzetben lehet fogni normális vételi viszonyok mellett. Egyelőre azonban az óra adását sem vették. A hatóságok úgy tudják, hogy a gépen legalább egy hétre elegendő víz és élelmiszer volt.

Nem a mostani az első eset, hogy az internetezők segítségét kérik eltűntek felkutatásához. Idén februárban egy amerikai informatikus, James Gray keresésére fogott össze a netes társadalom. Gray – amint arról lapunk is beszámolt – január végén futott ki San Franciscóból egy vitorlással, hogy édesanyja hamvait a Farallon-szigeteknél a tengerbe szórja, ám az útról nem tért vissza. A nagy tömegeket megmozgató keresés végül nem járt eredménnyel, az eltűnt családja május végén kénytelen volt feladni a reményt.

Azóta történt

Előzmények