A CCID Consulting helyi elemzőcég adatai szerint a Novell 25,1 százalékos részesedéssel első a kínai Linux-piacon – közölte nemrég a szoftvervállalat. Augusztusban az IDC is vezető helyre hozta a céget, igaz, 32,9 százalékos részesedéssel. A Novell szerint azonban nem veszítettek befolyásukból az elmúlt fél év során, csupán arról van szó, hogy a két piackutató más kutatási módszertant alkalmaz és más forrásokat használ fel az adatgyűjtéshez.
Tavaly a szoftvervállalat fejlesztési megállapodást kötött egy helyi Linux-disztribútorral, terméktámogatási központot hozott létre, és – elsőként a nemzetközi linuxos vállalatok közül – elindította kínai holnapját. Az OpenSuse.org.cn oldalt már százezren látogatták. A cég olyan vállalatokkal működik együtt, mint a Huawei, a ZTE, a Neusoft és a Skybility, és olyan regionális ügyfeleket szolgál ki, mint a People’s Bank of China, a China Construction Bank, a Bank of Communications Shanghai Branch és a China Meteorological Administration.
A kínai piacon a Novell versenytársai a Red Hat, a helyi Sun Wah Linux, a desktop piacon erős Turbolinux és a Asianux.
Hirdetés
Kína szereti a Novellt
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Novell
Azóta történt
-
Gyorsítja az ellenőrzéseket az új Novell Audit
A Novell új termékével kiváltható több, a nagyvállalatoknál korábban kézzel végzett naplózási és ellenőrzési feladat.
Szoftver 0
-
Kopogtat a Novell újgenerációs Linux desktopja
Nagy verseny van készülőben az asztali munkaállomások piacán. A versenyzők között nyártól ott lesz a SUSE Linux Enterprise Desktop is.
Szoftver 0
-
Népszerű a Novell Open Enterprise Server
A szoftvervállalat a tavalyi bemutató óta több mint 8 millió licencet értékesített. Ismertették a közeli jövőre vonatkozó terveket.
Szoftver 0
-
Novell: küszöbön áll a linuxos forradalom
Az elemzők szkeptikusak, a szoftvervállalat vezetője azonban hiszi, hogy rövidesen az asztali gépeken is megszokott lesz a Linux.
Szoftver 0
Előzmények
-
Kirúgták a cégalapítót
A vezetők közti ellentétek vezettek a Mandriva Linux-disztribúció egyik szellemi atyjának menesztéséhez.
Szoftver 5
-
Dögös desktop Linuxon
Nem csak Windowson lesz 3D-s kezelői felület, szemet gyönyörködtető effektek valósíthatók meg az Xgl-ben is.
Szoftver 68
-
Azonosításban a Novellé a hazai piac harmada
Megérkezett a Novell Identity Manager legújabb, 3-as verziója.
Szoftver 0
-
Mit kíván a linuxos közösség?
A Novell felméri, hogy a felhasználók mely szoftvereket látnák szívesen Linuxon is. A legtöbben a Photoshopot követelik.
Szoftver 0
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen